Szerelemgyilkosságok

Vasárnap

A párkapcsolat első időszakában, amikor még minden romantikus és csodaszép, mindenki hajlamos rózsaszín szemüvegen keresztül látni a partnerét. A beteges féltékenységet a szerelem bizonyítékának véli, a dühkitörésekről hajlamos azt hinni, hogy ő váltotta ki a helytelen viselkedésével, még a bántalmazást is megbocsátja, hiszen utána oly édes a kibékülés. Pedig már az első jelekre is figyelni kell, mert amit kezdetben szerelemféltésnek, jogos önérzetnek vélünk, az könnyen agresszióvá, akár gyilkossággá is fajulhat.

Szlovákiát az utóbbi hetekben két ilyen családi tragédia rázta meg. Január közepén Nagymihályban egy 53 éves férfi ölte meg 44 éves feleségét, 14 éves lányát és 12 éves fiát, majd öngyilkos lett. Az első hírek szerint először a családtagjait lőtte le, végül pedig saját magát, de később a rendőrségi jelentésből kiderült, hogy a három családtagon nem volt lőtt sebnek nyoma, őket vagy megmérgezte, vagy megfojtotta. A férfi sikeres vállalkozó volt, vagy legalábbis annak mutatta magát, de egy rossz befektetést követően komoly anyagi válságba került, ekkor kezdődtek a családi problémák, veszekedések is. A sajtóban megjelent információk szerint a dolgok odáig fajultak, hogy a felesége válni akart tőle, és ez vezethetett a szörnyű családirtáshoz.

Jó szándékkal ölnek

Jozef Hašto pszichiáter szerint a férfi arra a következtetésre juthatott, hogy ha az övé nem lesz az asszony és a gyerekek, akkor másé se legyen. Már csak azért sem, mert ezek az elkövetők meg vannak győződve arról, hogy senki más nem tudna olyan jó életet, annyi szeretetet adni a hozzátartozóiknak, mint ők maguk.

Amerikai pszichiáterek egy csoportja Philip J. Resnick nemzetközileg elismert bűnügyi pszichiáterrel az élén még 2005-ben publikálta a The Journal of the American Academy of Psychiatry szaklapban kutatásai eredményét, amely máig hivatkozási alap a témában. Az amerikai kollégák arra jutottak, hogy azok az anyák vagy apák, akik elveszik a gyermekeik életét, az esetek többségében azért teszik ezt, mert meggyőződésük, hogy ezzel jót tesznek nekik, megóvják őket a további szenvedéstől. Ez a szenvedés szerintük lehet az, hogy a gyerekek a másik szülővel maradnak a válást követően és mostohát kaphatnak, lehet a vélt rosszabb anyagi helyzet, de szélsőséges esetben akár a világban rájuk leselkedő sok mindenféle veszély, háború is” – magyarázza a szakember.

Gyerekgyilkos anyák

A családtagjaik életét kétszer olyan gyakran oltják ki férfiak, mint nők, de azért utóbbira is akad példa. Alig pár nappal a nagymihályi tragédia után a Vágújhelyi járásban, Pobedim kisközségben egy 34 éves nő támadt késsel 58 éves a férjére és négyéves kisfiára. Egyelőre erről az esetről nem tudni semmi többet, mint hogy a férfi a fiával játszott, a nő pedig először őt szúrta hátba, majd a gyermeket. A férfi még fel tudta kapni a kisfiút, és a szomszédba szaladt segítséget kérni, a nőt a kiérkező rendőrök az udvaron találták nyaki szúrt sebbel, mert önmagával is végezni akart. Szerencsére ez esetben mindenki túlélte a vérengzést, és a házban lévő biztonsági kamerák felvételei alapján a rendőrség vádat emelt a nő ellen, aki egyelőre a trencséni rabkórházban van őrizetben.

A karácsonyi szünetben, Csehországban történt gyermekgyilkosság miatt már vádat emelni sincs ki ellen, ott az anya az Óriáshegységbe (Krkonoše) vitte kirándulni hároméves fiát, majd a gyermeket megfojtotta, és felakasztotta magát. A szörnyű tett indítéka a cseh sajtó szerint az volt, hogy a gyermek apja elvált a nőtől, a bíróság pedig az apának ítélte a felügyeleti jogot. „Ez esetben olyan erős a birtoklási és a bosszúvágy, hogy a szülő inkább elveszi a gyermeke életét, csak hogy a másik félnek szenvedést okozzon. Ha nincs a háttérben pszichózis vagy más lelki eredetű betegség, akkor természetesen tudatában van a tette súlyának, ezért követ el a végén öngyilkosságot. Vagy ha nem, akkor többnyire belebetegszik a bánatba és a lelkiismeret-furdalásba” – mondja Hašto professzor.

Családirtás féltékenységből

Olvasóink közül biztosan sokan emlékeznek arra a lukanényei családi tragédiára, amely 2006 májusában történt. Egy helyi rendőr, az akkor 32 éves Z. Flórián 28 éves feleségét, valamint 5 és 8 éves fiait lőtte le, majd magát is főbe lőtte, de ő túlélte a találatot. Mivel búcsúlevelet is hagyott, egyértelmű volt, hogy féltékenységből követte el a hármas gyilkosságot – a feleségét azzal gyanúsította, hogy viszonya van a helyi káplánnal. A bíróság huszonöt év szabadságvesztésre ítélte, ebből tizenegyet ült le, 2017-ben többszervi elégtelenség okozta a halálát.

Hasonló esetek világszerte történnek és mindig hatalmas sajtóvisszhangot váltanak ki. Szerencsére nincs belőlük sok, és nemcsak a közvéleményt, hanem a szakembereket is foglalkoztatja, hogyan vetemedhet egy szülő arra, hogy kioltsa gyermekei és a párja életét. A már említett „jó szándék” mellett vezérelheti őt a bosszúvágy is, ez esetben a látszat ellenére előre kitervelt gyilkosságokról van szó. Bár úgy tűnhet, az ilyen embereket elvakítja az indulat, a búcsúlevelekből és a körülményekből mindig az derül ki, hogy készültek a tettükre.

Vasárnap

A Médea-szindróma

Idén nyáron egy 23 éves szicíliai nő ölte meg ilyen hidegvérrel négyéves kislányát, majd a rendőrségen bejelentette, hogy két felfegyverzett férfi rabolta el a gyermeket. A többórás kihallgatás után kezdett belebonyolódni a hazugságaiba, majd végül bevallotta, hogy a kislányt megölte és elásta. A kihantolás után a rendőrök tizenöt (!) szúrt sebet találtak a gyermek testén, az anya azzal magyarázta tettét, hogy a kislány apjának, aki elhagyta őt, új kapcsolata lett. Mivel a férfi nagyon szerette a kislányt és sok időt töltött vele, az anya a legérzékenyebb pontján akart neki fájdalmat okozni.

A döbbenetes esetet követően az olasz pszichiáterek is foglalkozni kezdtek a nő indítékaival, és a rendelkezésre álló információk szerint kijelentették, hogy Médea-szindrómáról lehet szó. Ez a gyilkos ösztön azokra a nőkre jellemző, akikben annyi gyűlölet és bosszúvágy gyülemlik fel, hogy bármi áron kibírhatatlan fájdalmat akarnak okozni a partnerüknek. Elnevezését a görög mitológia egyik legismertebb alakjáról kapta. Euripidész sorstragédiájának hősnője a férje hűtlenségét nem csak vetélytársa, hanem saját gyermekei megölésével is megbosszuló Médeia.

Csak, hogy a másiknak fájjon

A bosszúból elkövetett családirtás, szülő általi gyermekgyilkosság mindig sajátos keveréke a sértettségnek. Hogy vele ezt merték tenni, megcsalták, elhagyták, megalázták, és valamiféle félremagyarázott jogosságnak, hogy a sérelmet, a veszteséget a lehető legfájóbb módon bosszulja meg. Amikor idáig eljut egy ember, már csak az a fontos számára, hogy az a másik, akit meg akar büntetni, jobban szenvedjen, mint ő, vagy, hogy ha ő nem boldog, akkor a másik se legyen az. Ha túléli, a tettet szinte mindig megbánás követi, de már késő. Ezért kell a környezetnek figyelnie minden intő jelre, például arra, ha valaki hosszabb idő múltán is túl nagy indulattal, keserűséggel beszél az őt elhagyó partnerről, és azt mondogatja, hogy ő majd megmutatja neki. Természetesen nem lesz mindenki gyilkos, aki nehezen dolgozza fel az ilyen csalódást, de már csak azért is megéri beszélni vele, szakembert ajánlani, hogy ne erről szóljon az élete” – figyelmeztet Jozef Hašto pszichiáter.

A szicíliai gyermekgyilkosság elemzése is felszínre hozta az intő jeleket – sajnos, ezek általában csak utólag nyernek értelmet. Az anya a gyilkosság napján korábban ment a kislányért az óvodába, és teljesen hidegen, a száját összeszorítva vitte el. A szakemberek szerint akkor már végső elhatározásra jutott, persze az óvónők joggal gondolhatták azt, hogy csak rossz a kedve.

Lehullik az álarc

Azokban az esetekben, amikor a szülő azért öli meg a gyermekeit és a házastársát, párját is, hogy megkímélje őket az anyagi csőd vagy egy általa a múltban elkövetett hiba, esetleg bűncselekmény (ez lehet csalás, sikkasztás, nemi erőszak, bármi, amiről a család nem tudott, de most fény derült rá) szégyenétől és következményeitől, még nehezebb az intő jelek felismerése. A tettes általában megnyugszik, amikor végső elhatározásra jut, és mindent úgy szervez meg, hogy ne keltsen gyanút. Így cselekedett az a németországi férfi is, aki 2012-ben ölte meg a feleségét, két kisgyermekét és saját magát. A tragédiáról az egyik regionális német tévécsatorna dokumentumfilmet készített, ebben a férfi által hagyott búcsúlevél alapján szakértők elemezték, mi vezethette idáig a látszólag sikeres üzletembert, szerető férjet és apát.

Nem tudok a családomnak nyugodt jövőt biztosítani, meg akarom őket óvni. Mindenkinek meg kell egyszer halni, én csak felgyorsítom ezt a folyamatot” – állt a búcsúlevélben. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi mindössze 30 ezer euróval tartozott, de ezt a kudarcot sem tudta elviselni, annyira az ideális családfő szerepében tetszelgett saját maga és a világ előtt. „Ezek már nárcisztikus vonások, az ilyen ember inkább mindent elpusztít maga körül, majd önmagával is végez, mint hogy azt kelljen látnia, hogy lelepleződött és csalódtak benne a szerettei” – fűzi hozzá Jozef Hašto. Az ilyen esetekben is vannak intő jelek, a látszatra boldog családban hatalmas elfojtott indulatok dúlnak, az apa elvárja, hogy csodálják és egy szóra engedelmeskedjenek neki, az anyának szinte soha nincs saját véleménye. Csak sajnos, sokan ezt természetesnek tartják, mások pedig észre sem veszik. Mostanában azért sem, mert nagyon sok család szinte teljesen elszigetelten éli az életét, sem a rokonokkal, sem az ismerősökkel nem ápol közelebbi kapcsolatokat. Ez pedig lehetetlenné teszi, hogy mások életszerű helyzetekben a saját közegükben lássák, hogyan viselkednek, miként viszonyulnak egymáshoz a családtagok, mert ha társaságba mennek, mindig viselkednek. Egészen addig, amíg az egész világ előtt végleg lehullik az álarc.

vasarnap

***

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. február 14-ei számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?