Folynak Biden elnöki beiktatásának előkészületei – fotókon mutatjuk! GALÉRIA

Folynak Biden elnöki beiktatásának előkészületei

Már készülnek az Egyesült Államok hatóságai Joe Biden január 20-ai, szerdai beiktatására.

A Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel majd a rendre szerdán, amikor beiktatják hivatalába Joe Biden megválasztott elnököt. Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek: a korábbi ceremóniák biztosításához képest – a kivezényelt fegyveres erők számát tekintve – idén legalább két és félszer nagyobb a készültség. A hatóságok leginkább attól tartanak, hogy

fegyveresek egy csoportja támadást hajthat végre a beiktatás idején, vagy valamilyen elrejtett robbanószerkezettel követhetnek el merényletet.

Az FBI szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A szervezet tájékoztatása szerint folyamatosan megfigyelik azon szélsőséges csoportok internetes tevékenységét, amelyek a legnagyobb veszélyt jelenthetik, és a jelentések aggodalomra adnak okot.

Washingtonban szerdára két olyan helyet jelöltek ki, ahol tüntetéseket lehet majd tartani. A haditengerészeti emlékműhöz és a John Marshall parkhoz a beiktatás napján körülbelül száz demonstrálót engednek majd be a szervezők. A Capitolium és a Fehér Ház környékén teljes a biztonsági készültség. A National Mallt, azaz a Capitoliumtól a Lincoln emlékműig tartó parkot lezárják a látogatók elől, és betonakadályokkal, kerítéssel és fegyveres katonákkal védik a beiktatás helyszínét.

Galéria

Az amerikai főváros polgármestere bejelentette, hogy a metróhálózat tizenhárom állomását és négy nagyobb hidat is lezárnak, valamint szüneteltetik a városon keresztülhaladó vonat- és buszjáratokat. Muriel Bowser arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőség szerint otthon, a televízión keresztül kövessék a beiktatást, és kerüljék el a korlátozás alá eső területeket.

(NARANCS.HU-MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?