Az országos rendőrfőkapitány. „Sok mindenkitől kellene bocsánatot kérnie a rendőrségnek”

Vasárnap

A komáromi születésű Hamran István szeptember közepe óta tölti be az országos rendőrfőkapitány posztját Szlovákiában – egyelőre megbízottként, de jelentkezett az állásra kiírt pályázatra is. Merész elképzelései vannak a rendőrség átszervezését illetően, már elkezdte a vezető beosztású rendőrök átvilágítását, mert azt mondja, a politikát kiszolgáló, korrumpált emberekkel nem lehet tisztességes munkát végezni.

Bemutatkozó interjúi mindegyikében említi a szüleit. Fontos a tőlük kapott példa?

Tisztességes embernek neveltek, elsősorban előttük nem szeretnék szégyenkezni, és azt sem szeretném, hogy nekik kelljen idős korukra szégyenkezniük miattam. Egyke vagyok, máig nagyon szoros a kapcsolatunk, és igyekszem is a lehetőségekhez mérten minél több időt tölteni velük, mert nem tudhatom, meddig lesznek itt.

Hogyan élik meg, hogy a fiuk ilyen fontos posztot tölt be, és emiatt olykor támadások is érik?

Büszkék rám, de amikor elolvassák az internetes hozzászólásokat, amelyekben kapok hideget-meleget, az rosszulesik nekik. Próbálom elmagyarázni, hogy ezzel nem kell törődni, mindenkinek nem lehet és nem is szeretnék megfelelni. Ha Blaha vagy Fico dicsérne, komolyan elgondolkoznék, jó úton járok-e.

Tíz évig volt a rendőrség terrorellenes alakulata, a Lynx Kommandó parancsnoka. Mennyire reális Szlovákiában a terrorveszély?

Nincs komoly veszély, de résen kell lennünk, mert a szomszédos Ausztriában már volt terrortámadás. Ott elég népes azoknak az etnikumoknak a csoportja, akiktől nem áll távol a terrorizmus, és szlovákiai érdekeltségeik is voltak. A nemzetközi egyezmények alapján bármikor érkezhet felkérés, hogy segítsünk a szomszédoknak vagy bármelyik EU-tagállamnak, ezért ennek az alakulatnak mindig a csúcson és folyamatos készültségben kell lennie.

2019 óta a terrorelhárító alakulatok nemzetközi szervezetének, az ATLAS-nak is a vezetője, amit akár komoly sikernek is tekinthetett volna a rendőrség vezetése. Ennek ellenére, mintha mostohagyerekként kezelték volna az ön által vezetett Lynx kommandót.

Őket nem érdekelte ez. Tibor Gašpar és Milan Lučanský számára is csak az volt fontos, hogy lefedjék azt a bizniszt, amit politikai megrendelésre űztek, amiért odaültették őket. Ehhez a nyomozói részleg volt az eszköz, itt lehetett információkat gyűjteni, eljárásokat indítani vagy leállítani, mindezzel üzletelni. Megvoltak a saját lojális nyomozótisztjeik, akik sosem firtatták, miért kell itt elindítani, amott beszüntetni az eljárást, ha a tényállás nem ennek felel meg.

Mennyire felkészült fizikai, pszichikai szempontból a rendőrség? Nyomon követik egyáltalán a rendőrök testi erőnlétét, lelki egyensúlyát?

Ezen a téren nagyok a hiányosságaink. Különböző érdekcsoportok működtek a rendőrségen belül, amelyek nem a profi munkát, hanem az üzletelést tartották szem előtt, emiatt sok tisztességes ember vonult nyugdíjba. Pszichoteszteket a speciális egységek tagjain kívül csak belépéskor abszolválnak a rendőrök, a fizikai felkészülés még gyengébb. Sajnos olyan alacsony most a létszám, hogy a kiképzésre sincs idő, elsősorban a szolgálatokat kell lefedni. Évente kb. 3300 civil jelentkezik rendőrnek, ebből mintegy 1300 felel meg. Az oktatási rendszerünk viszont úgy van felállítva, hogy csak 600-at tudunk kiképezni. Az első félévben azon szeretnék változtatni, hogy legalább 1200 embert felvehessünk, mert évente ennyien távoznak nyugdíjba. Fontolgatjuk, hogy ne huszonegy, hanem már tizenkilenc évesen be lehessen lépni az állományba.

Magyar középiskolából, a komáromi ipariból jelentkezett a rendőr-szakközépiskolába, majd a rendőrakadémiára, és komoly karriert futott be. Amikor beszélgetésünk időpontját egyeztettük, a munkahelyén is mindig magyarul szólt a telefonba. Soha nem érte hátrány a magyarsága miatt?

Azt hiszem, azon az időszakon, amikor emiatt valakit atrocitás érhetett, már túl vagyunk. Mindig is azt gondoltam, hogy aki magyar, az bátran vállalja fel, én is mindig felvállaltam, és itt vagyok – utoljára a rendőrakadémiáról próbált emiatt kirakni egy tanárom. Sőt, néha nagy meglepetésemre úgy érzem, hogy több alaptalan vád és durva támadás ér a magyarok, mint a szlovákok felől. Már előre tudják, hogy úgyse csinálok semmit, eladtam magam az OĽaNO-nak, még olyat is posztolt egy komáromi, akit személyesen is ismerek, hogy fel fognak akasztani. Elszomorít, hogy ide jutottunk, folyton magunk között keressük az ellenséget, és a közülünk valónak már bizalmat sem tudunk szavazni.

Hivatalba lépését követően első dolga volt, hogy elnézést kért a rendőrség nevében a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová szüleitől. Malina Hedvigtől, akire ugyancsak a rendőrök gyakoroltak aránytalan nyomást, már-már üldözték, nem kellene elnézést kérni?

Szerintem kellene, tőle, a szepsi romáktól és még sok mindenki mástól. De ehhez össze kellene állítanom egy listát, és sorra kérnem a bocsánatot az előző vezetők túlkapásaiért. Egy ideig mást se tennék, csak sorra kérném a bocsánatot. Remélem, hasznosabb lesz, ha inkább azon dolgozom, hogy soha többé ne történjenek ilyen visszaélések, hanyagságok, hogy az utódomnak semmiért ne kelljen elnézést kérnie.

Hol tart a belső nagytakarításban?

Folyamatban van. Egyelőre a nemzeti nyomozóiroda, a NAKA van teljesen kitakarítva, egy személytől kell még megválnunk, ő önként nem hajlandó elmenni.

A többség igen? Mit mondanak, amikor szembesíti őket a viselt dolgaikkal?

Magam is meglepődtem, általában beismerik. De azzal érvelnek, hogy lehetetlen volt ellenszegülni, mert a rendszer így volt felállítva, és próbálják a felelősséget átruházni a feletteseikre. Tudom, hogy sem Gašparral, sem Lučanskýval nem lehetett egyezkedni, de mindig mindenkinek volt választása, legfeljebb kiesett a kegyeikből. Én is így jártam, amikor Lučanskýval megromlott a kapcsolatunk, egymás után kaptam a belső ellenőrzéseket. Akik nem igazán jó szájízzel tettek eleget a parancsnak, de féltek, mert családjuk volt, kölcsöneik, azok megérdemlik az új esélyt. Azoknak viszont, akik buzgón együttműködtek, sőt élvezték ennek a korrupt rendszernek az előnyeit, nincs helyük a rendőrségnél. De nem kell tömeges elbocsátásokra gondolni, elég a kulcsembereket kicserélni, a többség igazodik az új viszonyokhoz.

A kulcsemberek pedig a vezetők.

Most vagy 2450 vezető beosztású rendőr van, szándékom szerint 1700-an maradnak, mert képtelenek vagyunk 2400 rátermett tisztességes rendőrt találni. Azoknak, akik maradnak, magasabb lesz a fizetésük, de ezért szakmai és erkölcsi téren is a maximumot fogjuk elvárni.

Gyakran hallani, hogy a botrányok ellenére a rendőrök többsége tisztességes. Hol volt ez a sok tisztességes rendőr az elmúlt években? Miért nem tiltakoztak, csúsztattak információkat a sajtónak, mi folyik náluk?

Maguk sem tudtak róla, ez a vezetőség köreiben zajlott, és amikor nagy ügyekről döntöttek, ott csak a bizalmas embereik lehettek jelen. Egy szűk csoporton belül dőlt el minden, s bár sokan sejtették, hogy valami nincs rendben, azt nem tudhatták, hogy ez ilyen méreteket öltött. A sajtót informálták néhányan, de abból sem lett semmi, mert bizonyítani nem tudták. Sokan meg nem is mertek szembeszállni ezzel a rendszerrel, annyira stabilnak tűnt a Kuciak-gyilkosságig a kormány. Azután változott meg minden.

Külső szemlélőnek úgy tűnik, folyamatos a belharc a rendőrség különböző alakulatai között, többet foglalkoznak egymás, mint a bűn üldözésével.

Még mindig vannak érdekcsoportok, melyek próbálják azt a benyomást kelteni, hogy nem jó irányba haladnak a nyomozások, befolyásoljuk a tanúkat. A vadászházi felvételeket, amelyeken Robert Fico és Robert Kaliňák ügyvédekkel egyeztetik a stratégiájukat, szintén a rendőrségtől szivárogtatta ki valaki a sajtónak. Ezzel kapcsolatban is belső nyomozás folyik, harminchét személy került kapcsolatba a felvételekkel, őket hazugságvizsgálatra küldtük, és heten biztosan menni fognak.

Állampolgárként és újságíróként azt gondolnám, jó, hogy a nyilvánosság megtudta, miről beszélgettek a vadászházban.

Előbb vagy utóbb megtudták volna, de számunkra ez korai volt. Azoknak felelt meg a kiszivárogtatás, akik meg akarták kérdőjelezni a nyomozást.

Egyelőre úgy tűnik, sikerült is, az ügyészség szerint más ügyben használhatatlanok, sőt törvénytelenek az orvvadászat ürügyén készült felvételek.

Igen, bár nem értem az egészet, a vadászház megfigyelését ugyanis a bíróság hagyta jóvá. Amondó vagyok, hogy a bíróság döntse el azt is, mit kezd ezekkel a bizonyítékokkal, mert súlyos korrupcióra, vesztegetésekre, rendőrségi információk kiszivárgására utalnak. De több kérdés is felmerült bennem ezzel kapcsolatban, úgy tűnik, komoly baráti, rokoni és vadászi kapcsolatok vannak Bödörék és a felvételek használhatatlanságáról döntő ügyészek között. Ennek mindenképp utána kellene járni.

A NAKA négy nyomozója ügyében, akiket tanúvallomások befolyásolásával vádoltak meg, a kerületi bíróság még októberben indokolatlannak ítélte az eljárást. Ennek ellenére az ügyészség még mindig nem mentette fel őket a vád alól. Lát erre elfogadható magyarázatot?

Számomra nyilvánvaló, hogy ezek a nyomozók tisztességesek. Amikor olyan ügyeken kezdtek dolgozni, amelyeknek politikai vetülete volt, szakmailag kérdőjelezték meg őket. Azért sem értem a dolgot, mert éveken át Maroš Žilinkával is együttműködtek, és soha nem volt semmi gond. Biztos van a főügyész pálfordulására magyarázat, nekem is van elképzelésem, de erről nem szeretnék nyilvánosan beszélni. Idővel kiderül, melyik csoport miért működött úgy, ahogy. A mai napig nem tudom, hogy a belső ellenőrzés nyomozói, az Oblúk alakulat tagjai voltak-e az ügyben hazugságvizsgálaton, mert a NAKA nyomozói voltak. A csapat vezetője, Diana Santusová ezt elkerülte, kíváncsi vagyok, mi lesz tovább, mert ez a két egység nem harcolhat egymással.

Ficóék a vadászházban tudtak a NAKA nyomozóinak lehallgatásáról. Ez az információ csak a belső ellenőrzéstől kerülhetett ki.

Pontosan, azért várnám el, hogy őket is hazugságvizsgálatra küldjék. De nálunk is volt tégla, mert a számítógépes rendszert valaki úgy manipulálta, hogy a térmegfigyelő kamera éjfél után már nem észlelte a mozgást az épületben. Ekkor bármi megtörténhetett, akár bírói engedély nélkül is. Ezzel kapcsolatban is bocsátottunk már el embert.

Mi folyik itt egyáltalán? A belügyminisztériumhoz tartozó belső ellenőrzés embereinek miért fűződik érdekük ahhoz, hogy a rendőrség ellen dolgozzanak?

Ez politikai és hatalmi harc. Ott még lehetnek összefonódások az előző kormány embereivel. Beszéltem erről a belügyminiszterrel, mert neki is érdeke, hogy a sötét erők képviselőit eltávolítsa a rendszerből.

Mennyire erősek még a sötét erők?

Nagyon. Nem tudjuk, merre fog elbillenni a mérleg, mert az életükről van szó. Még mindig kétesélyes a dolog.

A múlt év utolsó heteiben a gyülekezési tilalom idején tüntetők foglalkoztatták a nyilvánosságot. A mentősöket előzetes letartóztatásba helyezték, Robert Ficót csak előállították. Miért?

A nyomozótiszt döntött így, ez az ő hatásköre. Ez nem volt önkényes politikai zaklatás, senki nem bujtogathatja az embereket arra, hogy szegjék meg a járványügyi előírásokat.

Ha Robert Fico ellen nem maga a tüntetés, hanem a bujtogatás a vád, miért nem állították elő korábban?

Őt nem olyan egyszerű megtalálni. Nem tudjuk, hol lakik, és már a múltban sem vett át rendőrségi idézéseket. A nyomozó aznap emelt vádat ellene, és mivel a tüntetésen meg is jelent, előállította, hogy magyarázatot kérjen.

Sokan úgy látták, Fico kifejezetten élvezte, mert ezentúl eljátszhatja a politikai mártír szerepét.

Ez a rendőrség számára nem lehet szempont, de én nem így láttam. Meglepetést, sőt félelmet láttam a szemében, szerintem azt hitte, ez csak álca, hogy bevigyék, aztán jön a NAKA, és más bűncselekményekkel szembesítik. Szerintem nagy kő esett le a szívéről, hogy csak bujtogatással vádolják. Az is sokatmondó, hogy ő játssza a felháborodottat, de a mentősök és Štefan Hríbék a .týždeň című hetilapból, akik a kiadójuk által üzemeltetett kávéházban gyülekeztek, elismerték, hogy a rendőrség törvényszerűen járt el. Szlovákiában még szokni kell, hogy nincs kivétel, a törvények egyformán vonatkoznak mindenkire.

Ez a meglepetés sok bírónak, ügyésznek, rendőrnek az arcán látszott, amikor bilincsben vezették el őket. A rendszer kiszolgálói közül mára sokan ülnek, de várható, hogy elkapják a megrendelőket is?

A nyomozók dolgoznak, fokozatosan göngyölítik fel a szálakat, gondolom, hogy feljebb is fogunk jutni. Biztos vagyok abban, hogy akinek vaj van a fején, az már nem alhat nyugodtan.

Indul a rendőrfőkapitányi posztért, s már a belügyminiszter hatáskörébe tartozik a kinevezés. Ezt jónak tartja? Mert jöhet újra egy olyan belügyminiszter, mint Robert Kaliňák, és indoklás nélkül leválthatja önt.

Ez az ő felelőssége lesz. A rendőrfőkapitány a belügyminiszternek tartozik elszámolással, elengedhetetlen a kölcsönös bizalom. Eddig is minden belügyminiszter elérte, hogy a saját emberét nevezhesse ki erre a posztra, a meghallgatás csak formalitás volt. Ezentúl legalább mellőzzük ezt a színjátékot.

Lehet tudni, ki az ellenjelölt?

Hallottam egy nevet, ha ő lesz a nyerő, vele nem vagyok hajlandó együttműködni. Ha engem neveznek ki, mennie kell, mert ha egy embert választhatnék ki, akit elbocsátok, az ő lenne. El is ismerte, hogy nem járt el tisztességesen a múltban, de szintén Lučanský utasításaira hivatkozott. Számomra ez nem mentség.

Jónak látja az esélyeit?

Bízom abban, hogy a belügyminiszter értékeli a munkát, amit itt eddig elvégeztem, és támogatja a terveimet.

Az országos rendőrfőkapitányt négy évre választják. Ennyi idő elég lehet arra, hogy visszafordíthatatlan változásokat érjen el?

Minden visszafordítható, de ha a rendszer összeáll, nehezebb lesz. Szerintem a rendőrség soha nem fog már olyan mélyre süllyedni, ahol volt, mert ez a rendőröket is traumatizálta. Látom rajtuk, hogy szeretnének komolyan, rendesen dolgozni, ez a legfontosabb tőkém. Hamran István nem fogja megváltoztatni a rendőrséget, de új belső kultúrát azt teremthetek. Ha elérem, hogy a rendőrök büszkék lehetnek a hivatásukra, nem dolgoztam hiába. De igazából a társadalom fog dönteni, mert ő választja a politikusokat, akik a rendőrséget is a saját képükre formálják.

Mészáros Lajos volt alkotmánybírótól hallottam, hogy a munkája olyan, mint a szerzetesség, mert nagyon meg kell válogatnia, kivel érintkezik, milyen társaságban jelenik meg. Ön is tudatosan ügyel erre?

Mindig így éltem, nem járok szabadságokra, összejövetelekre olyan emberekkel, akiknek megkérdőjelezhető a múltja. Nem találkozom politikusokkal, bár többen próbáltak megkeresni mondvacsinált indokokkal, konzultációk ürügyén. A régi barátságaimat ápolom, ezek őszinték.

Mennyit változott az élete, amióta országos rendőrfőkapitány?

Sokat. Folyton csörög a telefonom, alig van magánéletem, de azért csinálom, mert hiszek abban, hogy lehet változtatni a dolgokon. Ha nem megy, bármikor félreállok, nem ragaszkodom a poszthoz annyira, hogy vállalhatatlan kompromisszumokat kössek érte.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?