Februárban volt az első évfordulója annak, hogy a vírus a világkörüli útján megérkezett Európába. Egy olaszországi kórházban történt, hogy Coviddal diagnosztizáltak egy férfit, aki előtte együtt vacsorázott valakivel, aki Kínában járt.
Az egyéves statisztika pedig több mint tragikus: százmilliót meghaladó fertőzött, két és fél milliónál is több halott, összeomlás szélén tántorgó egészségügy, kihalt utcák, katasztrófafilmbe illő képsorok. Az ember ilyenkor kezd kételkedni azoknak a járványtagadóknak a józan ítélőképességében, akik még most is makacsul kitartanak amellett, hogy puszta „médiahisztiről” van szó.
Tagadás mint gyászreakció
Még tavaly tavasszal, az első hullám idején a blogomon foglalkoztam a hitetlen Tamásokkal, akik csak azt hiszik el, amit látnak, és még a létét is tagadják a vírusnak, mert az ugye láthatatlan, megfoghatatlan. Sőt, az utcán se látni betegeket, mint azt egy posztban reklamálta valaki, mert ők karanténban vannak, vagy pedig kórházban.
Pszichológusok ismerik ezt a jelenséget, a gyászreakció első fázisát, amikor egy számunkra fájdalmas dolognak a megtörténtét is tagadjuk. Mondom, érthető a reakció, csakhogy ők, úgy látszik, még nem jutottak túl ezen az első fázison.
Merthogy a koronavírus tükröt is tart elénk, és leteszteli, hogy mennyire vagyunk fegyelmezettek, mennyire vagyunk empatikusak, és igen, hogy mennyire vagyunk összetartóak. Hisz vannak olyanok, akik úgy gondolják, őket nem érinti ez a kérdés, ezért aztán vonuljanak karanténba, viseljenek maszkot azok, akiket a probléma elért, ne pedig az ő szabadságukat korlátozzák.
Felértékelődött kapcsolatok
Arra is egyre többen panaszkodnak a környezetemben, hogy mennyire rosszul tűrik a bezártságot, a barátok, a közösségi alkalmak hiányát.
Nos igen, ez a néhány hónap alaposan felértékelte a társas kapcsolatainkat. Kiderült, hogy a digitális tér nem képes pótolni a személyes kapcsolatokat. Egy jó hangulatú családi összejövetelt vagy bulizást a barátokkal nem pótolhat a messenger. Nem is beszélve a közösségi portálok őszintétlen, hazug világáról. A kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint a homokozó a homokbányához.
Remélem, sokáig nem feledjük ezt a leckét, hogy virtuális tér ide, közösségi portálok oda, az ember mégiscsak társas lény, akinek szüksége van mások közelségére.
Azt hihetnénk, hogy ezek a hónapok csak nekünk ilyen nehezek, akik mégiscsak egy másik korban nevelkedtünk. A gyerekeink azonban már beleszülettek a digitális világba, és otthonosan mozognak benne. Ezzel szemben már az oktatásban is gondot jelent, hogy a diákok nem találkozhatnak a kortársaikkal hónapok óta. Most vannak a legérzékenyebb korban, amikor megtanulnak közösségben élni. Életre szóló barátságok alakulnak ki, megtanulják megvívni saját harcaikat, kivívni a helyüket a közösségben. Röviden: közösségben élni. Most pedig mindez megakadt egy időre, ami akár egész további életüket is befolyásolhatja. Néhány hónap nem tűnik soknak, a kutatók mégis már most elveszett nemzedékről beszélnek.
Hogy miért, azt nem az én feladatom kifejteni, de tény, hogy egyre több a depressziós gyerek.
Összeesküvés-elméletek
Mint már említettem, szinte a járvány megjelenésének a pillanatában megjelentek a járványtagadók is, akik különböző összeesküvés-elméleteket gyártottak. Ezek villámgyorsan terjedtek a közösségi hálón, és olyan „arcai” voltak, mint Trump amerikai, vagy Bolsonaro brazil elnök. A vakcinák megjelenésével aztán új lendületet kaptak ők is. A legelterjedtebb eszement elmélet szerint az oltással mikrochipeket juttatnak a bőrünk alá, amivel nyomon tudnak minket követni. Elég nevetségesnek tartom, hogy amikor mindenki zsebében ott lapul az okostelefon, és a webes keresők többet tudnak rólunk, mint a családunk, amikor mi magunk teregetjük ki a magánéletünket, tesszük közszemlére még az ebédünket is, akkor hirtelen épp egy chip miatt aggódunk, amit esetleg belénk ültetnének.
A legviccesebb azonban mégis Jair Bolsonaro, aki azzal riogat, hogy aki beoltatja magát, az krokodillá változik. Ugyanakkor rémísztő is. Ha komolyan gondolja, azért, ha pedig nem, akkor azért.
A járvány nyertese
A jelenlegi pandémiának azonban mégis van egy nyertese, így közvetve mi is annak mondhatjuk magunkat.
Igen, kitalálták, a Földről van szó.
Azzal, hogy hónapokra leállt a termelés, a széndioxidot okádó gyárak, a turizmus gyakorlatilag nullára esett vissza, a Föld szó szerint föllélegzett. Klímakutatók máris kiszámították, hogy egy év alatt a Föld felmelegedésének üteme egy ezrelékkel mérséklődött. Ezért állítom, hogy mi is nyertesnek érezhetjük magunkat. Mert, ami az egyénnek tragédia, az az emberiség egészének lehet nyereség.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/11. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.