„A tanárok számára az egyik legfájóbb, ahogy beszélnek róluk”

Van pedagógus a családodban?
Anyukám középiskolai tanár itt Szlovákiában.

Miért döntöttél úgy, hogy elmész a magyarországi pedagógusok helyzetének javítását sürgető tiltakozó akciókra?
Fontosnak tartom a társadalmi felelősségvállalást, azt, hogy ha van valamiről véleményünk, annak a kiállásunkkal hangot adjunk. Van az emberekben egyfajta közéleti apátia, hogy minek kimenni, úgysem történik semmi. Szerintem nem csak az a változás, amikor radikális dolgok történnek, hogy tömegek tüntetnek, és lemond egy miniszter, hanem az is, ha együtt tüntetünk több tízezren, és ennek hatására az a csoport, akit épp bántanak, azt érzi, hogy nincs egyedül, mert vannak, akik kiállnak érte. Ezért érdemes utcára menni és biztatni ugyanerre másokat is.

Milyen volt a hangulat? Éreztél például félelmet?
A szakkollégiumomból többen is jöttek, számunkra ez egy jó közösségi megerősítő élmény volt. Én ezeken a tanártüntetéseken nem éreztem félelmet, pedig sokan a tanárok közül úgy állnak ki, hogy kirúghatják őket, és néhány esetben ez meg is történt. A sztrájk alapjog, az aktuális magyar törvények viszont úgy szólnak, hogy a tanár sztrájkolhat, ha akar, de meg kell tartania minden óráját. Hát az nem sztrájk! Így aztán a tankerületi vezetők több olyan tanárt elbocsátottak a munkahelyéről, aki a polgári engedetlenség eszközével élve mégis sztrájkolt. Ennek ellenére nagyon sokan jöttek, és egyre többen sztrájkolnak szerte az országban, ez a bátorság pedig érződik a tüntetéseken is. Akikkel én beszéltem, mind azt mondják, hogy ez így nem maradhat.

Magyarország előre megy, nem hátra, hirdették az áprilisi választási plakátok. Hogyhogy ezt a pedagógusok nem így érzik?
Én nem találkoztam elégedett tanárral, vagyis ezen a téren nem látom, hogy előre mennénk. Amiről a legtöbbször szó esik, az a tanárok fizetése, amely Magyarországon kétszázezer forint körül mozog, ha a kezdő fizetést nézzük. Egy átlagos pedagógus a diplomás átlagbérnek ma a felét keresi meg. Ez már önmagában azt okozza, hogy nem lesznek tanáraik, a társadalmi megbecsülésük pedig tovább csökken. A pedagógusi fizetés Magyarországon alig változott az elmúlt években, a 2011-es minimálbérhez van kötve. A pénz értéke viszont sokat csökkent azóta. Emellett más gondok is vannak, a nemzeti alaptanterv nulla szakmai szabadságot ad a tanároknak, nincs szabad tankönyvválasztás, a pedagógusok és a diákok is rendkívül túlterheltek ebben a rendszerben, bürokráciában kénytelenek dolgozni, az oktatási-nevelési épületek sok helyen rossz állapotban vannak.

Mintha Magyarországon minden témának, területnek lenne egy atyaúristene, aki megkerülhetetlen, és ha történik is valami, az csakis általa, vagy rajta keresztül. Kitől várják a tanárok a megoldást?
Igen, minden témának van atyaúristene, a magyar oktatásnak nincs. Ez is egy hatalmas probléma, Magyarországon nincs oktatási minisztérium, a belügyminiszter felel a közoktatásért. Emellett egészségügyi és környezetvédelmi minisztérium sincs. Gazdasági miniszterből van vagy hat, tehát a hangsúlyok egyértelműek, így aztán nem igazán látszik nyitottság ezeknek a problémáknak a megoldására.

Rétvári Bence belügyi államtitkár az Országgyűlésben nemrég azt mondta, jövőre két számjegyű béremelést kapnak a magyar pedagógusok.
Most 10%-os béremelésről beszélnek, a jelenlegi, több mint 20%-os infláció mellett viszont ez sajnos nem tekinthető emelésnek.

A sajtó részéről milyen reakciókat tapasztaltál a tüntetésekre?
A kormánymédiában sokszor az álhírgyártás volt a jellemző, ha mondjuk este hatkor kezdődik egy tüntetés, kimennek az újságírók délután négykor, készítenek néhány képet, hogy alig lézeng ott valaki, az esti hírekben pedig leadják, miközben akkor már több tízezer ember is van ott. Meg ehhez hasonlók.

Hoppál Péter, a kulturális és innovációs minisztérium kultúráért felelős államtitkára azt írta a közösségi oldalán az október 23-i több tízezres budapesti tanártüntetésről szóló cikk alá, hogy: „... amerikai pénzből”. Te már megkaptad az amerikai pénzt?
Sajnos még nem kaptam meg az amerikai pénzt, de valahogy Soros György pénze sem jutott még el hozzám. Ez egy jellemző narratíva: ha probléma van, akkor igyekeznek azt kommunikálni, hogy ez nem a magyar emberektől jön, nem a magyar pedagógusoknak lett elege, hanem valami külföldi háttérhatalom találta ki az egészet, Soros, Brüsszel vagy az amerikaiak. Nincs nyitottság a párbeszédre, holott ez alapvetés lenne egy jogállamban.

Ha egyszer mégis megkapnád azt a bizonyos amerikai pénzt, mire költenéd?
Tüntetést szerveznék belőle természetesen.

Gyakori fordulat a magyar közmédiában a pedagógusok tüntetése kapcsán, hogy a szervezők politikamentesre ígérték, aztán mégis megjelent ott néhány ellenzéki politikus, vagyis az akció mégsem volt politikamentes. Hogy lehet szerinted egy sztrájk politikamentes?
Egy tüntetés nem lehet politikamentes, hisz azok az emberek, akik ezen a területen, most az oktatást illetően döntéshozatalra jogosultak, azok politikai szereplők.

Miért nincs ma a magyar pedagógusnak presztízse?
Itt ez már sajnos nem az elmúlt tizenkét, inkább az elmúlt harminc év hozzáállását tükrözi. Semmilyen szinten és formában nem kapnak a tanárok az ország vezetőitől megbecsülést. Nem mutatják azt, hogy a tanári pálya egy fontos dolog lenne, mert tanítják és nevelik a gyerekeket. Megalázó bérért dolgoznak, és még beléjük is rúgunk. A koronavírus-járvány alatt Orbán Viktor az egyik rádióbeszédében azt mondta, nem minden pedagógus barát ebben az országban. Ezt kimondta a miniszterelnök. Mitől lenne akkor megbecsülésük? A tanárok számára az egyik legfájóbb, ahogy beszélnek róluk. Konzervatív, családvédőnek mondott politikát nem lehet úgy csinálni, hogy megalázzuk azokat, akik ennek a legfontosabb szereplői. És akkor még nem beszéltünk a gyerekvédelem helyzetéről.

Milyen a gyerekvédelem helyzete?
Egy gyermekotthonban önkénteskedem Budapesten, és van szerencsém látni az ottani állapotokat. Csak egy adat: egy gyerek napi étkeztetésére az állami minimumnarratíva 684 forint, ez az összeg 11 éve változatlan. Ugye, ennek értéke jelenleg 1,67 euró, tehát nem egész két euróból kell ezeknek az intézményeknek megoldaniuk egy gyerek étkeztetését naponta. Ehhez az intézmény hozzáadhat, ha szeretne, és főleg, ha tud miből, ha szerez rá egyéb forrást. Tovább megyek: elvileg a törvény megszabja, hogy tizenkét év alatti gyerek nem kerülhet gyermekotthonba Magyarországon, a gyakorlat pedig az, hogy tele van tízévesnél fiatalabbakkal. Nincs elég fejlesztő pedagógus és sorolhatnám. Ez mind összefügg a tanárok helyzetével. Az olyasmiktől pedig, hogy integráció, meg személyre szabott oktatás, nagyon messze vagyunk.

Milyen gyerekekkel dolgozol az otthonban?
Főképp olyanokkal, akiket valamilyen bántalmazás miatt vettek el a szüleiktől, nagyon traumatizált gyerekekről van szó.

A pedagógusok tüntetéseinek talán leglátványosabb elemei az élőláncok, amikor kéz a kézben, több kilométeres alakzatokban kapaszkodnak össze. Voltál ilyen élőláncban? Milyenek voltak a járókelők reakciói?
A Kiskörúton szervezett láncban részt vettem, többnyire pozitívak voltak a jelzések, az autósok dudáltak, kifejezték a támogatásukat. Voltak beszólások is, például, hogy „tüntikéztek, tanulnotok kéne”, vagy „bűn ide gyerekeket kihozni”. De alapvetően azt éreztem, hogy rég nyilvánítottak ekkora szolidaritást valamilyen csoport irányában.

Az online térben sokkal durvább megjegyzéseket is kaptak, kapnak a tiltakozók.
Ha szemtől szemben beszélek valakivel és bántom őt, az az arcán leképeződik, szélsőséges esetben mondjuk elkezd sírni. Ha nem vagyok pszichopata, akkor ilyenkor bekapcsolnak a tükörneuronjaim, és ez leállít. Míg az online térben ezeket a reakciókat nem látom, nincs, ami leállítson. Ezért is van, hogy az online térben sokkal könnyebb dehumanizálni, megszégyeníteni valakit.

Van ezzel tapasztalatod?
Igen. Tudjuk, hogy három kattintással létre lehet hozni egy kamuprofilt a közösségi oldalakon, és akkor ennek a nem létező valakinek a nevében máris következmények nélkül irkálhat bárki bárkinek bármit. Többször írtak nekem privát üzenetet ilyenekről, fenyegetéseket is. Egyszer a nemzeti kisebbségi jogok kapcsán hozzászóltam valamihez, aztán brutális üzenetek jöttek, mind valós név nélkül. Akik ezt írták, nem viselkedtek volna így szemtől szemben, mert viselniük kellett volna a következményeit. Szomorú, hogy oda jutottunk, hogy a halálát kívánjuk a másiknak azért, mert kiáll egy ügyért. Attól, hogy valaki társadalmilag aktív, vagy éppen egy közéleti szereplő, attól ő még ember.

Te írtál már olyan hozzászólást közéleti szereplőnek címezve, amit később megbántál, mert túlzásnak tartottad?
Igen.

Mit kívántál neki?
Nem kívántam neki semmit, csak azt írtam dühömben, hogy: a k… anyádat! Senki sem szent, de mindenképp azon kellene dolgoznunk, hogy ne ebbe az irányba menjen el a kommunikáció. Közben nagyon könnyű az ilyen viselkedésbe belecsúszni az online térben, pont azért, mert nem látod a másik reakcióit. Minden egyes embernek van társadalmi felelőssége, minden egyes ember tud valamit tenni a gyűlölködés ellen a saját mikrokörnyezetében.

Segítene ebben, ha a közéleti szereplők békésebb hangnemben politizálnának? Egyáltalán lehet nem agresszívan politizálni?
Lehetne, hisz ahogy a Tisztelt Házban beszélnek, az egyértelműen hat az emberekre. Persze, már hallom az ellenérveket, hogy hisz a pesti pedagógustüntetésen nemrég színpadon szavaló diáklány, Pankotai Lili is káromkodott. Önmagában nem a csúnya szavakkal van a baj, amiről beszélek, az nem azt jelenti, hogy nem lehetünk dühösek. De mindenkinek a méltóságát tartsuk tiszteletben. Erre kellene szerintem törekedni.