A Pentáról és rólunk

Az öröm jogos, a Penta valóban más vevő mögé bújva csellel „vásárolta be magát” a Petit Press Kiadóba 2014-ben, aminek következményeként távozott a Sme újságíróinak a háromnegyede. A következő évek a Smeben és a kiadó minden lapjánál arról szóltak, hogy bebizonyítsuk, nem fogunk a Penta megrendelésére írni, sőt, ha kell, bírálni is merjük. Ekkor még a Vasárnap és az Új Szó is a Petit Press lapjai közé tartoztak, de három év múltán ez a kiadó, amely attól is berzenkedett, hogy a Penta kisebbségi tulajdonrészt szerzett nála, a magyar lapokat eladta ugyanannak a Pentának.

Az egész ma szót sem érdemelne, ha a nagy ujjongásban, hogy hat év hősies küzdelem után győzött a sajtó szabadsága, elhangzott volna egyetlenegy mondat arról, hogy ebben a dicső történetben mégiscsak van egy szégyenfolt. Szó szerint a legkiszolgáltatottabbakkal, a kisebbségi sajtóval fizettették meg a szabadság árát, és ez akkor is így van, ha a döntés üzleti szempontból érthető. Ha bármely vállalat vezetőjének döntenie kell, melyiket mentse meg cégei közül, biztosan azt fogja választani, amelyik a szívéhez közelebb áll, amely összefonódott az életével. De ha ezt úgy teszi, hogy másokat, a sokkal gyengébbeket feláldozza érte, legalább erkölcsi győzelemről ne beszéljen. Már csak azért sem, mert ha a Penta úgy gondolja, hogy egy szép napon olyasvalakinek adja el a magyar lapjait, aki már másnap megszünteti őket, akkor erről az erkölcsi magaslatról, ahol a sajtószabadság zászlaját lobogtatja, semmit nem tudna tenni értünk. Legfeljebb egy rövid hír jelenne meg valahol a sokadik oldalon, és az élet pont úgy menne tovább, mint minden bezárt, megszüntetett, kivéreztetett magyarországi szerkesztőség esetében.

Nem riogatni akarjuk az olvasóinkat, ez a veszély egyelőre nem fenyeget. A Vasárnap és az Új Szó tartalmába nem szólnak bele a Penta vezetői, ahogy a Smeben, a mi szerkesztőségünkben sem járt még soha Jaroslav Haščák, és a többi tulajdonos sem. Ahhoz, hogy végezhessük a munkánkat, minden feltétel adott, egyetlen dolgot várnak el tőlünk, hogy tartsuk el magunkat. Üzleti mérce szerint kell teljesítenünk, senki nem ömleszti hozzánk a pénzt attól függetlenül, hány példány fogy el a lapból csak azért, mert az ő szája íze szerint írunk. Hogy mégis vagyunk, az csak azért lehetséges, mert az olvasók megvesznek, mert a Penta rossz hírneve ellenére is függetlennek, hitelesnek látják a lapot.

Ezért nem érezzük szükségét sem annak, hogy mentegetőzzünk a tulajdonosunk miatt, sem annak, hogy folyton elhatárolódjunk tőle. A Vasárnapban épp olyan kritikusan írtunk Jaroslav Haščák viselt dolgairól a Gorilla-ügytől a Marián Kočnerrel váltott SMS-ekig, mint más kritikus lapok, nálunk senki nem olvashatott dicshimnuszokat pentás cégekről, nem készítünk interjúkat előre egyeztetett kérdésekkel. Akik ezt gondolják, azok nem olvassák a lapunkat, viszont ők így dolgoznak, és csak ezt tudják elképzelni.

Sajnos, ma már a lapkiadás nem a sajtószabadság és a vélemények sokszínűsége iránt elkötelezett filantrópok úri huncutsága, hanem üzleti vagy politikai vállalkozás. A kisebbségi sajtó számára mindkettő veszélyes, mert olyan jövedelmező sosem lesz, hogy bárki sokat és hosszú távra fektetne bele, ha pedig politikai szócsővé változik, azzal a lényegének mond ellent, és saját magát teszi tönkre. Ha sem potyán kelendő, sem szolgamód behódoló nem akar lenni, folyton a léte forog veszélyben. Ezt régóta tudjuk, mert tapasztaljuk mi is, de az elmúlt évek folytonos változásai, a gazdasági válság, a tulajdonosváltás, majd a Covid-járvány egy mindenkori iránytűként szolgáló felismerést is hoztak számunkra: bennünket csak az olvasó tarthat meg. Ennél nagyobb szabadság és fontosabb kötelezettség nem is kell.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/19. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene