Montrealban élő magyar színész mesélte: ottani kollégái ámuldozva vették tudomásul, hogy itthon semmiféle civil foglalkozása nem volt, mert megélt a hivatásából.
Kanadában, ahogy az Egyesült Államokban, Mexikóban vagy Brazíliában, ahol valósággal ontják a filmeket a stúdiók, meglehetősen kevés színész mondhatja el, hogy a színészetből tartja fenn magát. Fő- vagy másodállásban várják a nagy lehetőséget, az újabb felkérést.
Londonban, Madridban és Párizsban is hasonló a helyzet évtizedek óta. Európa szívében azonban még szokatlan, ha két filmszerep vagy két színházi próbaidőszak között egy színész beáll a pult mögé, vagy éppen felszolgáló, konyhai segéderő lesz. Prágában évekig mixelt egy éjszakai bár koktélfelelőseként korosztálya egyik legtehetségesebb színésznője, Budapesten a Mundruczó-filmek jeles szereplője hetente többször levesesként húzta az igát. A koronavírus miatt most sokan kerültek válaszút elé. Más munka után kellett nézniük, mert a járvány anyagilag sarokba szorította őket. S ma már tudják, ez bármikor megismétlődhet. De mi a helyzet nálunk?
Mivel foglalkozik Szabó Viktor a színházi próbák közt? Miért szereti? Mi köze lett a zöldségekhez? Mi történt akkor, amikor kinyitott a színház? Mire fogja felhasználni a megszerzett tapasztalatait? Miért nem választotta a hagyományos utat Bárdos Judit? Miért volt neki más, mint a többi színésznek? Miért nem lett a pozsonyi állatkertben ketrectakarító? Hogyan lett cukrász? Mi volt a feladata? Milyen tervei vannak a jövőben?
Ezekre a kérdésekre is választ kap, ha elolvassa Szabó G. László írását a már megvásárolható Vasárnapban.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.