Természetes védekezés a krumpli ellenségeivel szemben

krumpli

A burgonya a kertek egyik kedvence, szinte elképzelhetetlen a veteményes nélküle. A nagybani termesztése manapság kissé korlátozottabban zajlik, csakúgy, mint sok egyéb zöldségféléé, mégis érdemes vele foglalkozni, ahol ehhez adottak a feltételek.

A zárvatermők törzsébe, kétszikűek osztályába, burgonyafélék családjába tartozó növény alapvető élelmiszernövény, amely keményítőt, fehérjét, B-, C-, A-, valamint K-vitamint tartalmaz. Nálunk évente ültetik, de természetes élőhelyén évelő növény.

A burgonya termesztése nagy szakértelmet igényel, ugyanis a klímaváltozás erősen befolyásolja a termesztését, az emelkedő hőmérséklet csökkenti a hozamokat, és növekszik a betegségek kialakulásának veszélye is. Egyre szaporodnak a kártevők is. A betegségekkel és kártevőkkel szembeni védekezés természetes módja a jó fajta megválasztása, és a helyes agrotechnika. Ajánlatos betartani a 4-5 éves vetésváltást, és nem utántermesztett gumót ültetni, mert az növelheti a fertőzés veszélyét. Rezisztens fajták előnyben, és a sorokat lehetőleg a szél irányában hozzuk létre, hogy az esőtől és harmattól mielőbb felszáradjon a lombozat. Nem ajánlatos mély fekvésű, vízállásos területet választani neki.

A túlzott nitrogénadagolást kerülni kell, de oda kell figyelni a harmonikus tápanyagellátásra. „A trágyázásnál jó érett trágyát, illetve komposztot használjunk, ne alkalmazzunk alá meszet. A műtrágyákból szuperfoszfátot, ammónium-szulfátot és kálium-szulfátot használjunk, és ha lehetséges, a burgonyát szárazságban öntözzük, különösen a gumóképződés időszakában. Az alapvédelem közé tartozik a Trifender, amelyet ültetéskor a gumókhoz teszünk. A Trichoderma asperellum, mint a főbb gombabetegségek antagonistája, nem enged más gombákat a gyökerekhez, és így nemcsak a varasodás, hanem a száraz rothadás és a fuzáriumok ellen is védi a burgonyát. A gumók száraz rothadását a Fusarium nemzetségbe tartozó számos gombafaj okozza, amelyek a különféle mechanikai sérülések révén behatolnak a burgonyába. Ezért találkozhatunk száraz rothadással elsősorban a nagyüzemi termelésből származó gumókon, ahol a burgonyát gépek takarítják be. A gumók károsodásának lehetősége ugyanis itt a legnagyobb. Kézi betakarításkor a gumók ritkán károsodnak, ráadásul a kertész könnyedén kiválogathatja a sérült burgonyát, amelyet először használ fel” – tájékoztatott Tamašek Zoltán, a Biotomal tulajdonosa.

Ha már szó esett néhány betegségről, nézzük meg, mi az, ami még veszélyt jelenthet a növényre. A burgonyára nézve nagyon veszélyesek a vírusok, amelyből akár 40 is károsíthatja. A gombabetegségek közül a legveszélyesebb a burgonyavész, a baktériumos betegségek közül pedig a baktériumos hervadás, barna rothadás a legelterjedtebb. „A Phytophthora infestans gomba által okozott burgonyavész (phytophthora) megfertőzheti a burgonya leveleit, hajtását, gumóit, és esős időben egész állományokat pusztíthat el, különösen ott, ahol hagyományosan évről évre burgonyát termesztenek. A fertőzés első jelei a leveleken sárga vizes foltok, amelyek gyorsan elsötétülnek. A beteg és egészséges levélszövetek határán nedvesen fehéres gombafelhő képződik. Szárazságban a foltok kiszáradnak. A gumók keresztmetszete a bőr alatt rozsdásbarna, elhalt szöveteket mutat. Nedves állapotban a gumókat a baktériumok is megtámadják, így már a talajban vagy a tárolás során rothadhatnak. A burgonya penészgomba formájában telel át a fertőzött gumókban, ezért az ellene folytatott küzdelem alapja a vegyszerek mellett a szerves biokészítmények. A permetezést preventíven, azaz a fertőzés elhatalmasodása előtt végezzük. Réz- és szerves gombaölőkről van szó ez esetben. A réz alapú készítmények közül az új CuproTonic ugyan csökkenttett réz- és cinktartalmú, de egy hozzáadott speciális cukor segítségével erősíti a növényi szövetekbe való behatolást. A mélyhatásúak közül a Chitopron5% -ot vagy PlanTonicot használunk, de mindig keverjük azt CuproTonickal. Előnyük, hogy mélyhatású védekezést váltanak ki a burgonyában, ezért normál időben csak 12–14 nap után ismételjük meg a permetezést. A burgonya fitoftóra elleni permetezését az időjárás függvényében végezzük. Ha esős az idő, akkor az első permetezést a növényzet begyökeresedése előtt végezzük, általában június közepén, és többször megismételjük a kezelést 7-10 napos időközönként. A PlanTonicot az első permetezéstől a vegetáció végéig használhatjuk a CuproTonickal együtt” – részletezte Tamašek Zoltán.

A szakember a burgonya második viszonylag gyakori betegségére az Alternaria solani gomba által okozott alternáriás levélfoltosságra is felhívta a figyelmet. Elmondta, néhány milliméter nagyságú, barna koncentrikus foltok formájában jelenik meg a betegség, amelyeket általában levélvénák szegélyeznek. Az erősen fertőzött levelek idő előtt elszáradnak. Ez a betegség a fitoftórával ellentétben inkább a melegebb területeken gyakoribb. „A Chitopron5% és a PlanTonic az alternáriás levélfoltosság ellen is hat. Ha ezeket a készítményeket a burgonya fitoftóra elleni kezelésére használjuk, akkor az alternária ellen is fellépünk. A burgonyagumók nagyon gyakori betegsége még a közönséges varasodás, amely a gumók felületén különféle nagy méretű varasodásokkal nyilvánul meg, ezek a fajtáktól vagy a talajviszonyoktól függően lehetnek mélyek, kiemelkedők, vagy laposak” – tette hozzá Tamašek Zoltán.

A krumpli legismertebb és legveszélyesebb kártevője a burgonyabogár. A földben a lótücsök, a cserebogár lárvái (pajorok), a fonálféreg és a pattanóbogár lárvái, ún. drótférgek károsíthatják. A burgonyabogár lárvái és kifejlett egyedei is károsítják a burgonyát. „A burgonya eltávolítását követően a talajt Borával kell kezelni, amely a téli hónapokban elpusztítja az áttelelő férgeket. A Borával nem kezelt talajt a felnőtt egyed áprilisban és májusban hagyja el. Evés után párosodik, és a nőstény tojásokat kezd rakni a levelek aljára. 10–14 nap alatt kikelnek a lárvák, amelyek nagyon nagy étvágyúak és rövid idő alatt elfogyaszthatják a növények minden levelét, a durvább erek kivételével. Évente két generációja van. A fiatal lárvák ellen a Karanimba mikróval végzett beavatkozások bizonyultak a leghatékonyabbnak. A drótférgek többnyire olyan talajokban találhatók, amelyeket évek óta nem művelnek, vagy pedig a monokultúrákban.

Az elsődleges védekezés a SoilTonic G mikrogranulátummal kezdődik az ültetésnél, és a késői betakarítás esetén a PlanTonic E-vel folytatódik. Ezek a felszín alatti kártevőket taszító készítmények. Az ültetés során alkalmazott PlanTonic G taszítja a kártevőket, amelyek az éhség miatt elhalnak. A készítménynek meglehetősen hosszú, akár két hónapos hatékonysága is van. A nyár végén, telelés előtt, újra jönnek a drótférgek, amelyeket a SoilTonic E-vel kezelünk (kb. 2-3 héttel a betakarítás előtt), amely a már sikeresen alkalmazott készítmény folyékony formája, amely nem engedi a drótférgeket a gumókhoz. Ezt a technológiát a világ legnagyobb burgonyatermesztő cégei használják nagy sikerrel, mivel jobban működik, mint a legjobb vegyszerek” – zárta Tamašek Zoltán.

 

 +421 35 64 07 740

Email: bioservis@biotomal.sk

Bővebb info: www.bioservis.sk

(Az írás sponzorált promóciót tartalmaz)

-er-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?