Nyílt napok a farmokon

A farmok megnyitása a nyilvánosság előtt segíthet a mezőgazdasági vállalkozókon. Ezzel a céllal a közelmúltban mintegy 28 mezőgazdaság nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt.

A gazdasági állatok tulajdonosai Szlovákia-szerte egy adott napon tartanak nyílt napokat, de ezen felül év közben is látogathatják az alap- és középiskolások tanulmányi kirándulás keretében a farmokat. „A cél az, hogy a gyerekek lássák, milyen egy farm, hogyan gondoskodnak a fejőstehenekről. Ezzel pedig népszerűsíthető a helyes táplálkozás is” – mondta Margita Štefániková, a tejtermelők szövetségének képviselője.

„A célunk az, hogy bemutassuk, hogyan működik egy farm, és hogyan készülnek az egyes tejtermékek, amelyek a gyermekek asztalára kerülnek. A takarmány előkészítésétől kezdve a tej feldolgozásáig az egész láncolattal megismerkedhetnek” – magyarázta a garamkovácsi szövetkezet elnöke, Peter Repiský.

A tejtermelők a programtól azt várják, hogy elősegíti a hazai egészséges tejfogyasztást, és így a felvásárlási árak is kedvezőbben alakulnak a számukra. Emellett pedig azt is remélik, hogy növekszik majd az érdeklődés a diákok körében a mezőgazdasági munka iránt. „Talán így közelebb hozhatjuk a fiatalokhoz az állattenyésztést. Anélkül, hogy megnyitnánk a farmok kapuit a diákok előtt, valószínűleg sosem fogjuk a fiatal generációt megnyerni. A munkaerőhiány pedig csaknem minden mezőgazdasági vállalatnál gondot okoz” – mondta a garamkovácsi szövetkezet elnöke.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?