A Lemken bővíti portfólióját

lemken

A német mezőgazdasági gépgyártó, a Lemken bejelentette, hogy portfólióját szélesíti a francia Sulky vállalat műtrágyaszóróival.

A hannoveri Agritechnica kiállítás legfrissebb újdonsága valószínűleg az lesz, hogy bejelentik, a Sulky a Lemken színeiben fogja gyártani három műtrágyaszóróját. Sajtóinformációk szerint ez a Spica, Tauri és a Polaris gépeket érinti majd, amelyek 900–4000 literes tartállyal rendelkeznek.

Az együttműködés mindkét fél számára előnyös lehet, hiszen a Sulky ezzel növeli a műtrágyaszórók gyártási kapacitását, a Lemken pedig jelentősen növelheti kínálatát a piacon.

A műtrágyaszórók a német, az osztrák, a svájci, a holland, a belga, az ír, az angliai és a lengyel földeken jelennek majd meg elsőként kék színben, Csehországba és Szlovákiába várhatóan 2021-ben érkeznek meg a kereskedelem és a szerviz gondos hazai előkészítését követően.

Erre a lépésre a Lemken azért szánta el magát, hogy a szántástól kezdve a talajmunkákon, vetésen, növényvédelmen keresztül mindenféle munkára kínáljon a gazdának munkaeszközt, hogy a kedvenc márkáját ne kelljen változtatnia.

A Lemken 1780-ban jött létre, amikor a Lemken család megalapította első kovácsműhelyét Birten városában. 1844-ben alakult meg az ekegyár, majd a cég átköltözött Alpen városába. 1996-ban felvásárolták a Hassia gépgyárat, majd 2005-ben a Jacoby és RTS permetezőgép gyárakat. Jelenleg a Lemken a mezőgazdaság vezető európai munkagépgyártójának számít, az alpeni központ mellett Meppenben és Hetzerathban összesen több mint 800 főt foglalkoztatnak.

Tavaly a Lemken felvásárolta a Machinefabriek Steketee B.V. automata kormányzású sorközművelő kultivátorok egyik legnagyobb európai gyártóját, ezzel a Rumptstad Bodenbearbeitungstechnik burgonyatermelési technológiákkal foglalkozó cég is a német vállalathoz kerül. Erre a lépésre a Lemken azért szánta el magát, mert az organikus gazdálkodás egyre több pontosan dolgozó mechanikus gyomirtó berendezést igényel a jövőben.

A képfelbontással dolgozó sorérzékelőkkel felszerelt kultivátorai automata kormányzással, minimális védőtávolságú sorközművelő kivitelben, illetve sorművelő változatban is készülnek.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?