Polgármesterek a főügyésznél (Fotó: Facebook/Maros.Zilinka
A polgármesterek a főügyésztől kérték a szigorítást, aki már boltban is „vizsgálta” a lopásokat
Az igazságügyi miniszter után a főügyészt is megkeresték a városok képviselői a gyorsan romló közbiztonság miatt. A főügyész jobban érti a problémát az igazságügy-miniszternél.
Ma Maroš Žilinka főügyésszel tárgyaltak a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) képviselői az egyre romló közbiztonságról. A települések képviselői örömmel tapasztalták, hogy a főügyész is érzékeli, hogy egyre rosszabb a helyzet, és egyetértettek abban, hogy az ismétlődő lopásokat szigorúbban kellene büntetni.
„A főügyész megértette a követeléseinket, érti a helyzetet, egyetértettünk a legfontosabb kérdésekben”
– jelentette ki Richard Rybníček, az ÚMS elnöke, Trencsén polgármestere a megbeszélés után. Abban is egyetértettek, hogy módosító javaslatokat fűznek majd a büntető törvénykönyv jelenleg előkészületben levő módosításához.
Kellene a „horalky-paragrafus”
Az ÚMS szerint ugyanis részben legalábbis a büntető törvénykönyv legutóbbi módosítása okozza a problémát, amely enyhítette az apróbb lopások megítélését. A lopás már csak 700 euró felett számít bűncselekménynek, alatta csak szabálysértés. Megszűnt az úgynevezett „horalky-paragrafus” is, amely a visszaeső elkövetőket szigorúbban büntette. Az ÚMS képviselői éppen a „horalky-paragrafus” visszaállítását kérték a főügyésztől. Kellemesen meglepődtek azon is, hogy a főügyész maga is „tesztelte” a helyzetet.
„Megtudtuk, hogy a főügyész maga is elment bevásárolni, beszélgetett az elárusítókkal, akik megerősítették neki, hogy a lopás valóban egyre nagyobb probléma“
– mondta Rybníček.
A főügyész tájékoztatása szerint is baráti találkozó folyt az ÚMS képviselőivel. „Megvitattuk a probléma megoldásának lehetőségeit, valamint az éppen tárcaközi egyeztetés alatt álló btk. és a szabálysértési törvényjavaslatokkal kapcsolatos álláspontjainkat” - tájékoztatott a találkozó után Žilinka. A főügyész már korábban jelezte, hogy a kisebb értékű lopások elszaporodása mögött ő is a btk. Módosítását látja, elsősorban a „horalky-paragrafust” tenné vissza a törvénybe. Ez alapján az ismételt, kis értékű lopások már bűncselekménynek számítanának, és akár börtönnel is büntethetők lennének, ahogyan ez a btk. tavalyi enyhítéséig történt.
Susko: a közbiztonság romlása csak „érzetbeli”
Múlt héten csütörtökön Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszterrel találkoztak, aki kevésbé volt megértő velük. Ő a statisztikákra hivatkozva kevésbé látja a közbiztonság romlását. A közbiztonságra panaszkodó polgármetereknek azt mondta, a közbiztonság romlása csak „érzetbeli”, és nem is az okozza, amit a polgármesterek mögé látnak.
„A fő ok az ellenzéki pártok kampánya, ami a büntetőkódexek elfogadását követte – miszerint »megéri lopni«–, ehhez egyes médiumok és felelőtlen önkormányzati vezetők is hozzájárultak”
- próbálta magyarázni a helyzetet a polgármestereknek Susko. Szerinte csak következetesen be kellene tartani a btk.-t, a lopásra vonatkozó értéktételek emelését és a „horalky-paragrafus” visszaállítását nem tartja szükségesnek. Azzal azonban egyetértett, hogy nő az agresszivitás a bűncselekmények elkövetői részéről, és visszaesők, vagyis a bűnismétlés problémáját is kezelni akarja. Önmagát és a kormányt azonban nem tartja hibásnak a kialakult helyzetért.
„A bűnözés minden szomszédos országban emelkedik, és ez egy hosszú távú trend, amely nem függ össze a Büntető Törvény módosításával”
- jelentette ki az igazságügyi miniszter.
A legfőbb ügyészre, Maroš Žilinkára utalva meglepetését fejezte ki amiatt, hogy a legfőbb ügyész ebben csak most „ébredt fel”. Žilinka ugyanis nem tiltakozott a btk. Tavalyi módosítása során, amit az ellenzék hünapokig próbált meghiúsítani.
Suskóhoz hasonlóan látja a helyzetet Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke is, aki azt javasolta a lakosságnak, hogy tegyenek jobb lakatot a biciklijükre, hogy ne lophassák el, a boltoknak meg azt javasolta, hogy biztonsági őrökkel védjék az árut. Ő sem javasolja a "horalky-paragrafus" visszaállítását, szerite a feltételes szabadságvesztés sem indokolt még az ismételt lopások esetében sem.
„A közmunkára ítélésnek megfelelő alternatíva lenne, ledolgozhatnák az ellopott áru értékét”
- véli Gašpar.
Rossz, alkalmazhatatlan törvények
A polgármesterek szerint azonban a probléma oka egyértelmű: olyan törvényeket fogad el a koalíció, amelyek ugyan jól hangzanak, gyorsan alkalmazzák őket, de nem folyik vita arról, miként lesznek a gyakorlatban végrehajtva, és hogyan befolyásolják a városok és falvak életét. Sok törvény vagy nagyon nehezen végrehajtható, vagy lényegében nem hozza meg azt a hatást, amit kellene. Az ÚMS szerint az elfogadott jogszabályok nem működnek, és az állam által hivatkozott statisztikákkal kapcsolatban is óvatosságra intenek.
„A valóság katasztrofális, riasztó. Számunkra elég egyértelmű, hogy ez a jelenség létezik, és azonnal tenni kell ellene. Az embereknek biztonságban kell érezniük magukat a városaikban”
– magyarázta Vallo, az ÚMS alelnöke és Pozsony polgármestere a találkozók célját.
A kisebb lopások elharapózás miatt az ellenzék is a kormányt, pontosabban a btk. tavalyi enyhítését hibáztatja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.