Szombathy: Orbán Ausztriához kötötte a kompot

orbán vél

A hét vezető magyar híre a Stop Soros törvényjavaslat parlamenti elfogadása a Jobbik támogatásával, amely alkotmánymódosítással a magyar kormányzat ismét megmutatta, hogy politikai identitása tartós alapját képezi a bevándorlás elleni küzdelem. 

Sőt annak  kriminalizálása, valamint a keresztény kultúra védelme, amelyet szintén alaptörvényben rögzített e a konzervatív politikai filozófia, megfogalmazva, hogy Magyarországra „idegen népesség nem telepíthető be”.

 Orbán Viktor európai világképe szerint a jobboldali pártcsaládban is komoly vita zajlik a kontinens értékrendjéről, s ebben a konfliktusban, értékküzdelemben a visegrádi négyek, Ausztria és Olaszország állnak immár egy oldalon, az unió hagyományairól és kilátásairól pedig mind élesebb ideológiai konfliktus feszül föderalisták és nemzeti alapokon állók között. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar kurzus a brüsszeli központi irányzat erős kritikusa kíván maradni, stratégiáját a nemzetállami megoldás remélt és vélt hosszú távú sikereire alapozza. Ebből következik EU-s szervezetek és vezető politikusok tiltakozása a magyar út ellen, az orbáni modell ellenfeleinek nyomásgyakorlási kísérletei, amelyekre a focivébén Peruért lelkesedő, a horvátoknak szurkoló magyar kormányfő általában rugalmasan szokott reagálni, ha manapság kevésbé is hajózik ellenszélben, mint szabadságharca első szakaszában. A magyar külpolitika a régióhoz és Ausztriához kötötte a kompot; a Fluctuat nec mergitur újabb próbája jön.

*  *  *

A hét fontos nemzetközi eseménye, hogy amíg az új olasz belügyminiszter már a második, civil szervezetek működtette menekülthajó kikötését akadályozta meg, addig az Európai Bizottság elnöke informális menekültügyi csúcstalálkozót tart a visegrádiak kihagyásával – a küzdelem a migráció uralkodó értelmezéséért tehát folytatódik.

SZOMBATHY PÁL

publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?