Pofon nélkül

Nemrég egy szlovák celeblány, aki Marokkóban üdült, hírül adta, hogy az utcán felpofozta őt egy helybeli férfi, mert nem az ottani szokásoknak megfelelően volt felöltözve. Hát ez van, kaptam a pofámra, tudatta nem igazán úrihölgyhöz méltó stílusban. Rajongói sajnálkoztak, de sietve hozzátették, hogy respektálni kell a helyi szokásokat. 

Bizony, respektálni kell őket, szerintem is. Legalábbis bizonyos mértékig. Ez a mérték földrajzilag változó, van, ahol szinte a nullával egyenlő, vagyis az odaérkezőnek szinte semmit sem kell respektálni, és van, ahol a szemét földreejtését is büntetik. És mindegy, ki mit gondol, mert minden ország, tájegység maga alkotja (vagy nem alkotja) meg a saját szabályait. Ha Marokkóban rossz szemmel nézik a miniszoknyát, ehhez joguk van, mivel ők vannak otthon. Ezért bunkóság provokálni őket.

De nyilvánosan felpofozni egy nőt a viselete miatt? Talán egy udvarias figyelmeztetés is elég lett volna. 

Legalábbis európai szemmel nézve. Épp ezért csodálkozom, hogy sem a károsult, sem a követői nem tartották eltúlzottnak ezt a „büntetést”, és még utólag sem, még szimbolikusan sem tiltakoztak ellene. Ez elgondolkodtató. Talán a lány a ruhával a női méltóságot is levetkőzte? Mettől meddig terjed az egészséges női önérzet (földrajzi) határa? 

Igen, respektálni kell a helyi szokásokat. Olvasom a kulturális minisztérium oldalán az államnyelv betartásáról/betartatásáról szóló információt. A legérdekesebb rész arról szól, hogy a minisztérium egyre gyakrabban kap állampolgári bejelentéseket az államnyelvi törvény megszegéséről. Vajon kik ezek a buzgó állampolgárok? Szlovák vidéken nem a nyelvtörvény a fő téma, így csakis vegyes területről lehetnek, azok közül is gyanítom, hogy DélSzlovákiából. Helybeli szlovákok, de talán leginkább a frissen betelepültek. Ők egyre többen vannak, s bár zömük rendes, tisztességes ember, jócskán akadnak összeférhetetlenek is. Ők azok, akiknek baj, ha ugat a kutya. Ha kotkodákol az a pár tyúk, ami még falun fellelhető. Ha a szomszéd permetezi a saját szőlőjét. Ha egy kacs áthajlik a kerítésen. És persze leginkább a magyar beszéd (pedig tudták, hogy magyarlakta vidékre költöznek). Ezért tönkreteszik a hangosbemondót, hogy ne is hallják ezt a nyelvet. S miközben rongálják a közvagyont – ami bűntény –, szervezkednek és leveleket írkálnak. Talán épp a minisztériumba. 

Akárkik is legyenek ezek az emberek, irigylem az alaposságukat. 

Egyéb teendőik mellett is találnak időt arra, hogy ilyen-olyan módon megtorpédózzák a közösséget, amely befogadta őket, hogy ártsanak neki, hogy saját szabályokat alkotva basáskodjanak fölötte. A helybeliek dühösek, de tűrnek. Ők (nagyon helyesen) nem pofozkodnak. Csak alkalmazkodnak.