A Nyugat még mindig túl messze van

unió vél

Amikor majd harminc éve a szocialista rendszer összeomlott, Közép-Európában nagy gazdasági optimizmus uralkodott. Sokan elhitték, hogy csak néhány év kell, és utolérjük a Nyugatot. Gyorsan kiderült azonban, hogy ez csak vágyálom, és a volt szocialista országok még ma is messze vannak Nyugat-Európától. Az Economist gazdasági hetilap szerint a valóság még kiábrándítóbb, mint gondolnánk.

Az Economist elemzői 16 volt szocialista ország gazdasági fejlődését vizsgálták. A 11 új EU-tag és az öt nyugat-balkáni ország gazdasági teljesítménye első ránézésre kiábrándító. A vizsgált országok gazdaságilag szinte semmit sem közeledtek az eredeti 15 EU-taghoz. 1989-ben a közép-európai országok egy főre eső GDP-je az EU-tizenötök 45,8 százalékát érte el, s ez az arány csak 52,4 százalékra javult 2017-re. A jó hír az, hogy a csoport teljesítményét nagymértékben lerontják a nyugat-balkáni országok, melyekben az egy főre eső GDP az elmúlt 28 évben még távolodott is Nyugat-Európától. Ez valamelyest javít az új EU-tagországok teljesítményén,

de az egy főre eső GDP még így is csak az 56,3 százalékát éri el az eredeti EU-tagokénak.

Az értékeléseknél azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a volt szocialista országok gazdasága a kilencvenes évek első felében kivétel nélkül összeomlott, és a Nyugathoz való felzárkózás reálisan csak az évtized vége felé kezdődött meg. Szlovákia esetében ez azt jelentette, hogy 1989-ben az egy főre eső GDP az EU-tizenötök 54,1 százalékát érte el, s ez az arány még 2000-ben is csak 42,4 százalék volt. Az új évezredben változott a helyzet, Közép-Európa gyors gazdasági felzárkózásba kezdett, ami a 2008-as gazdasági válságig tartott. A válságot követő évtized eredményei viszont ismét gyengébbek, a gazdasági felzárkózás üteme a régióban ismét lelassult.

Számunkra pozitív hír, hogy Szlovákia a leggyorsabban felzárkózó közép-európai országok közé tartozik. A kilencvenes évek gazdasági összeomlása és konszolidációja után sikeresen átvettük a külföldi működő tőke hasznosításán alapuló gazdasági modellt, amely 2004 után gyors gazdasági növekedést eredményezett. A tátrai tigris előretörését a 2009-es világgazdasági visszaesés szakította meg, és az ezt követő évtizedben a szlovák gazdaság már nem tudta megismételni a válság előtti évek eredményeit. Szlovákia felzárkózása 2009 után is folytatódott, de a tempó jelentősen lassult. Ez azt eredményezte, hogy 2017-ben Szlovákia egy főre eső GDP-je az eredeti EU-tagok 67,9 százaléka volt. Ez ugyan a régió harmadik legjobb eredménye Szlovénia és Csehország után, de jól látható az is, hogy a Nyugat még mindig túl messze van.

És hogy mikor fogjuk utolérni? A rideg valóság az, hogy még jó pár évig nem.

A külföldi vállalatokon alapuló gazdasági modell kifulladóban van, ezért új, hosszú távon fenntartható gazdasági modell kell. Egy olyan modell, amely hazai innovációkra és jól képzett, kreatív munkaerőre épül. Nem vitás, hogy Szlovákia nagyon sokat fejlődött gazdaságilag a 21. században, de most új, jövőbe mutató stratégiákra van szükségünk. Az igazán sikeres országok termékeket fejlesztenek, nem csak összeszerelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?