Miért az észteknek kell adni nekünk az észt?

Kotrha

Minden évben eljön az a téli nap, amikor az észt titkosszolgálat kiadja jelentését. Ez bearanyoz bármilyen szürke égboltot, mivel európai mércével a szöveg az egyik legnyíltabban fogalmazó jelentés. Kifejezetten könnyen, érthetően, nyíltan beszél az orosz és kínai viszonylatban, és persze angolul is közzéteszik.

Különösen érdekes már önmagában a tény, hogy az oroszok árnyékában élő kis nemzet tíz oldalt szentelt a kínai befolyásnak. A közép-európai régióból a cseh szolgálat jelentése az, amely hasonlóan őszinte – a lehetőségeihez képest – Kínával kapcsolatban. Magyarországon az ilyen jelentés, mint műfaj, rég megszűnt létezni, így a nyilvánosság számára lényegében alig érhető el érdemi információ a magyar adózók által fizetett szolgálati tevékenységről.

A koronavírus nemcsak kihívás, hanem lehetőség. Főleg azoknak az országoknak, amelyek elég erőforrással és erős politikai akarattal rendelkeznek, hogy beavatkozzanak harmadik országok életébe. Olyanokéba, mint Észtország, de beszélhetnénk Szlovákiáról vagy Magyarországról is. Hiszen a vírus akkora társadalmi felfordulást hozott, ezzel együtt pedig megnövekedett az információéhség az emberek részéről, hogy ez lényegében egy meghívás az oroszoknak vagy Kínának a befolyásolásra.

Az egyik legfőbb orosz dezinformációs célt abban azonosította az észt szolgálat, hogy a nyugati oltásokkal szemben csökkentse a lakosság bizalmát, kétségeket ébresszen a nyugati vakcinákkal kapcsolatban. Ez egy régi seb az európai országokban. Évek óta mozgolódtak az oltásellenes radikális körök, a koronavírussal azonban ez a kérdés nemzetbiztonsági szintre ugrott. Az orosz cél ezzel ugyanis az, hogy ha a lakosság egy jó része nem hajlandó beoltatni magát, az a gazdasági helyreállítást is hátráltatni fogja, ezzel pedig az adott ország már a cselekvőképességéből és erőforrásaiból veszít. Máshogy fogalmazva: jobban lemarad a geopolitikai versenyben, még rosszabb esetben pedig kiszolgáltatja magát.

Ehhez nem kell sem kémregényeket olvasni, sem összeesküvés-elméletekre rászokni. Az államok közti verseny mindig éles volt, teljesen természetes, hogy kihasználják a válságokat a saját érdekeik érvényesítésére. Az pedig a korunk (2020–2021) történelmi valósága, hogy jelenleg ezt leghatékonyabban (értsd: alacsony költséggel és kockázattal, a legnagyobb hatást elérve) az információs környezetben, közösségi médiában, baráti csatornák építésében lehet elérni. Ez történik most, és nem lenne baj, ha nem csak az észt olvasókat tájékoztatnák erről.

A jelentés egyébként angol nyelvű, de az oroszok eszköztárába tartozó weboldalakat is felsorol, amelyek nem ritkán tűnnek fel hivatkozási alapként a magyar nyelvű internet radikális portáljain olvasható cikkekben.

Mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló: ez történt már a migrációs válság idején, öt évvel ezelőtt, 2015-ben, ez történt azóta az iszlám–keresztény narratívák egy részében. Amikor Európában feszültség támad, mindig ott lesz Peking és Moszkva, hogy örömmel szórja a sót a sebekbe.

Amitől mégis megdöbbentő ez, hogy az önvédelmi reflexek milyen elképesztően lassan indulnak be. Már ahol egyáltalán beindulnak. Az észtektől e téren is lenne mit tanulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?