Mégis, kinek az egyetemei?

Az egyetemek elszaporodása egy meglehetősen közismert jelenség, Szlovákiában és Magyarországon is. Különösebben friss és új jelenségnek sem mondhatni az új intézményalapításokat; ez inkább a rendszerváltás utáni időszakra volt jellemző. Akkor a fővárosokban is újabb és újabb karokkal és önálló, új intézményekkel próbálkoztak, de igazán a vidéki városokban kezdtek gombamód szaporodni az új főiskolák, majd az egyetemek. A helyi erős emberek, polgármesterek, mindent megtettek városaik ilyen módon való fejlesztéséért. És ez nem csak valamiféle olcsó presztízsharc (volt), hiszen jogos volt az elgondolás, hogy így majd a tőke, az innováció és a fejlődés más fetisizált áldásai könnyebben megtalálják a várost. Aztán ez végül a legtöbb esetben nem így alakult.

Az egyetemalapítások óta eltelt egy-két évtized már elegendő idő ahhoz, hogy mérleget vonjunk, milyen eredménnyel jártak a helyi törekvések. És ez a mérleg nem túl biztató.

Leginkább lesújtó adatként általában a diákszám csökkenését szokták idézni. Valóban brutális adatokkal találkozhatunk: a rózsahegyi és a trencséni egyetem hallgatói létszáma az egyharmadára zuhant 2007 és 2016 között, de a nevesebbnek számító besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen és a kassai műszaki egyetemen is fele annyian tanulnak, mint tíz éve. Nemrégiben Andrej Kiska államfő is felvetette, hogy a zuhanó hallgatói létszámmal küszködő egyetemek működését felül kéne vizsgálni. Egészen pontosan azt mondta 2017 szeptemberében, hogy az egyetemek harmadát be kellene zárni. Feltehetően a hét legrosszabbul teljesítő iskolára gondolt, melyek közül hat Pozsonyon kívül található, és közülük jó párra az adott város amolyan ékkőként tekint.

De nemcsak a zuhanó hallgatói létszám tanulságos, hanem az is, hol helyezkednek el a végzősök. Erre nincsenek egységes országos adatbázisok, de egyes egyetemeknek vannak saját felméréseik. Magyarországon például a Pécsi Tudományegyetem öregdiákjai között készítettek felmérést, ami szerint a diákok mintegy harmada érkezik Baranya megyéből – Pécs megyéjéből –, és nagyjából a végzősök harmada a megyén belül helyezkedik el. Pécs tehát kiműveli saját emberfőit, mondhatjuk. Viszont a szomszédos megyékből is számosan jönnek ide tanulni, akik közül csak minden második tér vissza saját megyéjébe.

Hol vannak a többiek? Budapesten. A Pécsett végzettek ötöde végül a fővárosban helyezkedik el, és ezek a számok feltehetően másutt is hasonlóak. A vidéki egyetemek, az itteni városok ezen ékkövei, amelyeket a helyi erős emberek pénzt és energiát nem sajnálva ápolnak és védenek, nem kis részben a fővárosok számára termelik a munkaerőt, valamiféle modern kori adóként. A tőke, az innováció pedig köszöni szépen, és marad a fővárosban. Jó példa erre maga Pécs, ahol a város egyik legnagyobb foglalkoztatója maga az egyetem – ez nyilván nem az ideális szerkezete a munkaerőpiacnak –, az önkormányzatot pedig maga alá temette a deficites költségvetése. Nem azt jelenti ez, hogy a fővároson kívül nem érdemes egyetemet alapítani, inkább csak az látható, hogy az új épületek és az odacsábított professzorok nem bizonyultak elegendőnek a városfejlődés tendenciáinak megfordítására.