Kiska, az új bokszzsák

kiska vél

Az SaS, az OĽaNO és a KDH alig várja, hogy elővegye gumicsontjait.

Módfelett érdekes fejleménye a szlovák belpolitika elmúlt heteinek, hogy talán már nincs is ellenzéki sajtótermék vagy elemző, aki még ne törölte volna bele a lábát Andrej Kiskába. (A kormánypárti térfél most nem számít, hisz eddig is ezt tette, váljon egészségére.) Kiska maga sem tudja, hogy az ellenzék messiása vagy sírásója legyen – csak egy cím az enyhébbek közül az exelnök új pártkezdeményéről. 

Egyesek azért vádolják, mert nem csatlakozott a Progresszív Szlovákia és az Együtt koalíciójához, mások azért küldik a süllyesztőbe, mert államfőként nem mindig a közeledés és megegyezés útjait kereste, hanem néha bírált és véleményt mondott. 

Nyilván ha Kiska most nem pártalapítással múlatná az időt, hanem elnöki mandátuma lejártával Rio de Janeiróban vett volna magának villát hátralevő éveire, azért kritizálnák, hogy jól elhúz a fenébe a pénzével. 

Ha meg visszatért volna valamelyik korábbi cégéhez, most az lenne: nyerészkedésre használja népszerűségét ahelyett, hogy maradna a politikában és segítene kormányt váltani. Számára és családja szempontjából nyilván a visszavonulás lenne a kényelmesebb és kellemesebb. Ő viszont marad, és segít kormányt váltani. Robert Fico csak annyit mondott az új párt (Za ľudí) megalapításához, hogy ő még nem foglalkozik ezzel, de ha a folyamatban levő vizsgálatok bebizonyítják, hogy Kiska korábban csalt valamelyik cégével, az új pártnak nincs esélye megugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Pedig Fico tudja, hogy egyik állítása sem igaz. Jelenleg semmi más nem érdekli őt jobban Kiskánál és új pártjánál. Ezért nem is vesztegette energiáját az államfőválasztási kampányban Čaputovára, mert látta, ez a hajó elment, de a másik, Kiskáé, még csak most érkezik. Ficónak semmi sem fáj jobban, mint hogy 2014-ben Kiska politikai amatőrként legyőzte őt az államfőválasztáson. Most pedig látja, hogy közeleg a következő összecsapás, amely a Smert végleg szakadékba lökheti. Fico másik állítása Kiska cégének állítólagos múltbéli törvényszegéséről... meglátjuk. A választókat viszont vélhetően ez sem tántorítaná el nagy százalékban Kiskától. Mégpedig azért, mert a választó, bár előszeretettel nézik hülyének, mégsem teljesen hülye. A választó szintén keres pénzt, esetenként vállalkozik, és esetenként talán szintén csal, néha puszta tudatlanságból. 

És azt is tudja, hogy a világon létező bármelyik cég könyvelését átvizsgálva találhatna a hatóság törvénytelenséget. 

Fico már évekkel ezelőtt ráállította az adóhatóságot Kiska korábbi cégeire, a smeres vezetésű rendőrség pedig egy ideje, láss csodát, vizsgálódik. 
Kiska a tavalyi tömegtüntetések idején államfőként nem simogatta meg a kormánypártok fejét, alkotmányos feladatából kifolyólag kompromisszumra törekedve, hanem beszólt nekik, nem kicsit, nagyon. 

Lehet őt ezért bírálni, de lássuk be: más mércével mérjük őt, mint anno Gašparovičot, aki egy szabályosan megválasztott főügyészt (Jozef Čentéšt) nem volt hajlandó kinevezni, amivel nem hogy akadályozta az alkotmányos rend működését, hanem még röhögött is egy jó nagyot, amikor évekkel később a bíróság megállapította, hogy hibázott. 

A választónak ezen kívül van egy másik kellemetlen tulajdonsága: szereti a változatosságot.

Szereti elküldeni korábbi kedvenceit a süllyesztőbe, ha úgy látja, van helyettük új vagy jobb. Ez egy hasznos tulajdonság, lássuk be. Meg lássuk végre be azt is, hogy Kiska azért nem megy innen sehová, hogy hasznunkra legyen, ahogy hasznunkra volt eddig is. A PS–Spolu már most az ország fejlődésének garanciája, reméljük, sikerül nekik „minden, mint a Pataky Attilának”. De nincs vezéregyéniségük, és ősztől minden a kampányról fog szólni, márciusban választás, addig nem tudnak felépíteni senkit. Az SaS, az OĽaNO és a KDH pedig már alig várja, hogy gumicsontjaikkal a következő koalíciós tárgyalásokon kizsarolják az új kormányalakítóból a maximumot. Ezért van szükség Kiskára. Hogy ott legyen. Hogy addig ütik? Edződjön csak, szüksége lesz rá. Meg nekünk is őrá. 

A szerző a Vasárnap munkatársa 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?