Florida, a paradicsom

TASR/AP

Azt hiszem, Michaelt nyugodtan nevezhetem a haveromnak, annyit csevegünk mostanában a közösségi hálón.

Igazi átlag amerikai, Colorado Springsben lakik, karbantartóként dolgozik, tizennyolc iskolaépület tartozik hozzá – ha valami elromlik, hívják, és ő azonnal kocsiba pattan. Tényleg jó fej, van humora, szorgalmas, segítőkész, egészen a diplomaszerzésig finanszírozta mindhárom gyereke boldogulását, idősotthonokban önkénteskedik. Egy fontos közügy kapcsán találtunk egymásra: mindketten azért harcolunk egy Facebook-csoport tagjaként, hogy az REO Speedwagon zenekar kerüljön be végre-valahára a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Nos, Michael nemrég fogta magát és feleségével együtt Floridába repült, hogy megünnepeljék a tavasz érkezését, és nem mellékesen kinézzenek maguknak egy nyaralót, ahol majd öreg napjaikat töltik. Ingatlanosokkal járták a környéket, nézelődtek, esténként pedig nagyokat buliztak.

Gondolom, emlékeznek azokra a híradófelvételekre, amelyeken hatalmas tömeg hömpölygött Miami Beach sétányain, a rendőrök pedig kétségbeesetten próbáltak oszlatni. A turisták maszk nélkül, egymáshoz dörgölőzve táncoltak, és az sem zavarta őket, ha közben odébb kellett lökniük néhány egyenruhást. Az oszlatás száz-egynéhány ember letartóztatásával és számos gumibot általi sérüléssel végződött, pedig a Miami Beach-i rendőrök állítólag a világ legjámborabb fickói, máskor szinte csak idegenvezetőkként működnek. Nos, Michael is ott volt a tömegben, előző nap érkeztek jutányos árú repülőjeggyel, és természetesen nem akartak kimaradni az össznépi dáridóból. Az ottani kormányzó március idusán kijelentette, hogy náluk immár nem kötelező a maszkviselés, mert szépen javulnak a mutatók, és ő úgy gondolja, készen állnak a turistaszezon kezdetére. A légitársaságok olcsó repjegyekkel segítették a nyitást, a kiéheztetett szállodások féláron kínáltak szobákat, a koktélbárok egyet fizet–hármat vihet akciókat hirdettek, úgyhogy nem is értem, miért lepődött meg valamennyi illetékes a rockfesztivált idéző állapotok láttán.

Mindez tíz napja történt, azóta figyelem az ottani fejleményeket, és bizony kúsznak felfelé a számok, egyre több a fertőzött. A turistáknak azt ajánlják, hazatérés után maradjanak tizennégy napig karanténban – ennél többet nem tudnak tenni, elvégre az egy szabad ország. Ahol a lakosság 14 százalékát oltották be eddig, szóval sehol sem tartanak. Szakemberek szerint a tavaszünnep résztvevői a vírus brit mutánsát hurcolták szét az országban, ez az, amelyik nem válogat: a fiatalokra épp olyan veszélyes, mint az idősebbekre. Remélem, Coloradóba nem jutott belőle, de Michael pár napja nagyon csendben van. Talán csak letiltották egy időre a Facebookról, mert megint káromkodott. Nem merek írni neki, elvégre semmi közöm hozzá, hogyan éli az életét, honnan mit visz haza szuvenírként.

A Floridában történtekből mindenesetre lehet(ne) okulni nálunk is, a nagy húsvéti országjárás tervezése, a különböző igazolások, meghatalmazások, hivatalos engedélyek gyártása előtt. És ezt már le merem írni, mert ez bizony engem is érint. A mi családunk idén sem keres kibúvókat, egymástól távol fogunk ünnepelni. De ha körülöttünk a sok idióta megindul az ország minden szegletéből minden más szegletébe, akkor a mi áldozathozatalunk semmit sem ér. Szóval csak József Attilát tudom idézni: Gondoljátok meg, proletárok!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?