Félváll

Čaputová Matovič

Kormányfői szinten sikerül elkorcsosítani a közbeszédet.

Nagyon kíváncsi vagyok, mi járhat Igor Matovič fejében lefekvés előtt, miután leveszi a Matovič-maszkot és a divatos csínyankit, lekapcsolja a lámpát, bebújik a paplan alá, és csak a mobiltelefonja kék fénye világítja be az arcát. Vajon elégedett arccal pötyögi-e az olyan típusú Facebook-posztjait, mint a kedd esti, ahol azzal büszkélkedett, aznap épp hány embert húzott fel? Mert hát oké, vannak, akiknek életcélja, hogy felforralják mások agyvizét, hogy aztán elégedetten nézegessék a habzó szájú kommenteket. És persze az átlagembernek is jólesik néha a káröröm, de azért mégis: ha az ember már lassan fél éve kormányfő,

érdemes lenne legalább egy halvány jelét adni annak, hogy ő már nem átlagember többé, és azért már lüktet benne némi államférfiúi véna is, és nem csak trollepe. 

Igen, elfér a politikai maflás a hazai Lukasenka-szurkolótábor arcán, nem is kétséges. És valóban, az SaS is óvatosabban dobhatta volna be az állam és az egyház szétválasztását célzó javaslatát az éterbe, nem csak holmi gumicsontként. És tény az is, hogy a Csemadok állami támogatása is olyan javaslat, amiről már régen beszélni kellett volna. A probléma csak annyi, hogy ezekből a dolgokból Matovič úgy csinál önreklámot, hogy közben nem közöl kontextust, nem nyúl a dolgok mélyére, nem magyaráz, vázol. Csak kinyilatkoztatja, hogy „felszart” valakit. Csak egy szelfike, és más semmi. Ez még csak nem is látványpolitizálás, csak némi digitális mag a digitális csirkék közé. A közbeszédet így kormányfői szinten sikerül elkorcsosítani, besűríteni pár karakterbe meg egy fotóba, és várni a vérhabos kommenteket, hogy aztán Matovič áldozati pózban sajnálkozhasson, hogy bár ő őszinte volt és nyitott, mindenki bántja. Miközben hamisan vigyorogva tartja oda a másik orcáját.

Egyébként érdemes lett volna bővebben kifejteni, mit szeretne tenni azért, hogy kevesebb legyen az egyébként rengeteg elvakult Lukasenka- és Putyin-szurkoló az országban, és hogyan birkózna meg ezzel a kihívással, persze a bosszantásukon kívül. Vagy azt, nyitott-e arra, hogy az állam és az egyház egymáshoz való viszonyáról megnyissa a rég halogatott vitát, és ha igen, akkor hogyan képzeli mindezt. Esetleg azt, hogy egy vaskos és homályos ígéret mellett milyen lehetőségei vannak az államnak fellendíteni a zárványban vergődő szlovákiai magyar kultúrát. 

Persze naiv vagyok, ezek már reális kérdések, amelyek csak összezavarják az embereket és elterelik a figyelmet a kedvenc tornacipőjéről.

S Matovič mindazok után, hogy ismét bizonyította, a közbeszéd kimerül nála egy Facebook-posztban, képes volt odaszúrni Zuzana Čaputovának, hogy bezzeg ha az államfő nem dobta volna vissza a valószínűleg alkotmányellenes telekommunikációs törvényt, akkor most könnyebb lenne az állam dolga a fertőzöttek felderítésével.

Hát persze, hogy könnyebb dolga lenne. De őszintén: ön rábízná a magánéletét egy olyan emberre, aki félvállról veszi, hogy elmondja önnek, mi következik, és mindent elintézne egy Facebook-posztban?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?