Boris Kollár jobbról előz

kollár

Tegnap tartott dzsemborit Pozsonyban a Salvini és Le Pen nevével fémjelzett „szuverenista blokk”. Boris Kollár családja is ennek az európai famíliának a része lesz.

Boris Kollár nem bír leállni. 2015 őszén egyszer elsüthető viccnek tűnt, amikor beszállt a politikába. Sme rodina pártnév, konzervatív program, keresztény értékek – annak az embernek a szájából, aki tíz gyereket nemzett tíz különböző hölgynek és egyáltalán nem biztos, hogy már leállt. Egy két lábon járó oximoron.
Aztán jöttek a választások, Kollár pedig 6,6 százalékkal parlamentbe jutott (külön vicc, hogy a rá szavazók többsége nő volt…). Egyszeri történet, mondták sokan, a Sme rodina viszont azóta sem csúszott a bejutási küszöb alá, időnként kétszámjegyű támogatottságot is mérnek neki. 

Ami még rosszabb: a zűrös múltú vállalkozó-politikus nélkül nehéz elképzelni egy Smer nélküli kormányt a 2020-as választás után.

Kollár most az Európa Parlamenti választáson kíván robbantani, amire minden esélye megvan. Azt a teret játssza be, amit évekkel ezelőtt Igor Matovič nyitott meg és foglalt el először.
A protestszavazók körében viszont már Matovič is régi arcnak, „politikusnak” számít, ezen a színpadon gyorsan elhasználódnak a sztárok. Matovičnak hiába van már sokkal ütőképesebb és értelmesebb parlamenti frakciója, hiába szerepel többet a Fico-ellenes tüntetéseken és performanszokon, Kollár támogatottságban előtte jár. Mert a „család” a témák után halászva néha átballag az út másik oldalára is, a kotlebásan zöld, tiltott zónába – nem „finnyáskodik”.
Matovič nem tud olyan vad műsort bemutatni, amit Kollár ne tudna kapásból überelni (hogy Kotlebáékról ne is szóljunk), a komolyabb programra és pártokra vágyó, úgymond hagyományos választóknak – akik még mindig a többséget alkotják – viszont még így is komolytalan. Kollár az egyik oldalról a matoviči protestszavazókat gyűjtené, a másikról pedig azokat, akik tőle is jobbra találhatók. Ezt a célt szolgálja az olasz belügyminiszter formálódó „európai családjához, a Salvini-féle szövetséghez való csatlakozás is.

Az európai parlamenti választások egyik fő témája a több vagy kevesebb Brüsszel, ebben pedig nemzetközi szinten pont a Salvini-szövetség az egyik főszereplő. Ők azok, akik a nemzetállamok Európája, a kevesebb Brüsszel, több szuverenitás jelszavakkal operálnak, ráadásként kampányuknak hangsúlyos része a migránsáradat visszaszorítása is. Ezek azok a témák, amelyekben egy Kotleba-szavazó képes egyetérteni Kollárral, utóbbi pedig pont Salviniéknek köszönhetően európai hátországot is tud hozzá mutatni.

Egyértelmű Kollárék üzenete a széljobb felé: ha Kotlebára szavaztok, kapcsolatok nélküli embereket küldtök Brüsszelbe, akik partnerek nélkül fognak lődörögni az Európai Parlamentben. Ha viszont ránk szavaztok, az egyik erős frakción keresztül hallatni tudjuk kicsiny kis szlovákiai hangotokat. Kollár a Salvini-féle kapcsolattal feltehetően hosszabb távra építkezik, az EP-választás ebből a szempontból csak a főpróba.

Ha sikeres lesz, a 2020-as hazai parlamenti választáson is a fenti narratívát fogja erősíteni, hogy Kotlebáéktól szavazatokat szerezzen. És hogy még kevésbé legyen megkerülhető a következő kormányalakításnál. Ennek az ára viszont az lesz, hogy gyakrabban téved majd át a „kotlebás zónába”, és így egyre nagyobb dilemmát fog okozni a jobboldalnak a hogyan tovább kérdésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?