Az eltűnt kamat nyomában

168 millió euró a nyomtatott sajtóban

Nem könnyű manapság spórolni: kevés olyan befektetési lehetőség van, amely középtávon nullánál jóval magasabb hozamot ígér. Miért van ez így és meddig tart ez az állapot?

A történet a pénzügyi válsággal kezdődött, amely aztán egyebek mellett az euróövezet gyengélkedéséhez vezetett. Ilyen nagy balegyenesek után hosszú időbe telik, amíg a gazdaság újra talpra tud állni, mivel a cégek, a bankok és a háztartások csak fokozatosan tudnak megbirkózni a túlzott eladósodás következményeivel. Emellett a hagyományos stabilizációs pénzpolitikáknak is jóval kisebb a mozgástere, a kamatokat ugyanis nem lehet mélyen nulla alá vinni, hiszen akkor sok háztartás inkább gyorsan kivenné a pénzét a bankból. Így bár a készpénznek nulla a kamata, de legalább mégsem negatív.

Tehát hagyományos monetáris politikával (jelentős kamatcsökkentéssel) itt nem lehet messzire jutni, és sajnos lazább költségvetési politikát is nehezebb egy válság után folytatni, főleg akkor, ha magas az államadósság. Másként fogalmazva: egy-egy pénzügyi válság után sok időbe telhet, amíg a gazdaság visszazökken az eredeti kerékvágásba, ám ha nem sikerül időben jó kondícióba visszahozni és beüt egy amúgy teljesen normális gyengülés (recesszió), akkor a gazdaságpolitika még inkább sarokba van szorítva. Sajnos most pontosan azt látjuk, hogy Németország és Olaszország is komolyan gyengélkedik (főleg ami az ipari termelés mutatóit illeti), és ez lefelé húzza Szlovákia gazdaságát is. 

Egy ennyire kicsi és ennyire nyitott gazdaság megérzi az összes göröngyöt azon az úton, amelyen Európa gazdasága halad. 

Ezért nem meglepő, hogy a második negyedévben sokkal rosszabbul teljesített a szlovák gazdaság, mint korábban, főleg az ipari termelés gyengélkedett, a belső kereslet viszont még mindig jól tartotta magát. Azt azonban el kell mondani, hogy a világgazdaságra most jellemző nagy bizonytalanság még rosszabb időket hozhat. Az Egyesült államok és Kína kereskedelmi csatározása vagy a brexit körüli tragikomédia jelentősen visszavetheti a keresletet és a befektetéseket. Bizonyos mértékig nem meglepő a gazdaság rosszabb periódusa, hiszen mindenki tudta, hogy a jó idők nem tartanak örökké. A kérdés csak az volt, mikor és mi váltja ki a gazdasági mutatók visszafordulását? 

Sokan most egy újabb nagy pénzügyi válságtól tartanak – én ezt nem tartom valószínűnek.

A bankrendszer ma sokkal jobb kondícióban van, mint a válság előtt, a gyenge pont inkább a gazdaságpolitika kisebb mozgástere. Ezért inkább kell tartani egy hosszabb ideig tartó helyben topogástól, mint a gazdasági mélyrepüléstől.

Mindez persze azt jelenti, hogy egy darabig még nem tudunk búcsút inteni az alacsony kamatoknak. Az Európai Központi Bank éppen a múlt héten ismertette újabb serkentő csomagját, amelynek egy újabb kamatcsökkentés is a része. Mi több, az előrejelzések azt is sugallják, nem biztos, hogy ez volt az utolsó csökkentés. Spórolás szempontjából ez rossz hír. Akkor mégis mi áll az ilyen döntések hátterében?

Ami rossz a megtakarításoknak, az jó a hitelfelvételeknek. Még soha nem voltak ilyen jó feltételek a jelzáloghiteleknél és más kölcsönöknél, a monetáris politika ezen a csatornák keresztül próbálja ösztönözni a fogyasztást és a beruházást. Még mindig sok olyan euróövezeti tagállam van, ahol a hitelek alacsony növekedési ütemet mutatnak, és sajnos a gazdaságpolitika más területein nem sok változás történt. A költségvetési hiány és az államadósság nem csökkent eléggé a jó időkben, és a strukturális reformok (amelyek a hosszútávú gazdasági növekedést segítik elő) terén sem tud Európa túl sok eredményt felmutatni. Így aztán lehet, hogy megint a szokásos forgatókönyv következik: a rosszabb időkben kapunk a fejünkhöz, hogy hoppá, megint elszórakoztuk az időt. 

Az igaz, hogy jobb későn mint soha, de azért nem kellene mindig megismételni a saját hibáinkat.

A szerző a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?