A függetlenség

A 89-es forradalom után az egyik legfontosabb érték és mérték a függetlenség volt. A diktatórikus hatalom alól való felszabadulás után mindenki a függetlenségét hangoztatta. Akkor – érthetően – nagyon fontos volt, hogy az ember elhatárolódott a kommunizmustól, és minden egyén saját független véleményét mondhatta el, írhatta le, hangoztathatta különféle fórumokon. Az újságok címlapján is kiemelt helyen szerepelt a függetlenség. 

Később az emberek és a médiumok is fokozatosan kialakították a világ dolgaihoz való „hozzáállásukat”, „profiljukat”, így a politikai pluralitás kialakulásával együtt lettek jobb- és baloldaliak, szélsőségesek és centralisták, konzervatívok és liberálisok, és még sorolhatnánk. 

Ha politikától független gondolkodónak is vallja magát az ember, van olyan világlátás, politizálás, irányítás, amivel egyetért vagy szimpatizál. De nem lekötelezettje, nem függ tőle, és bátran elmondja azt is, ha az éppen általa elismert politikai párt vagy irányzat aktuális tetteivel nem ért egyet. 
A hiba ott van, hogy ma a független véleményt megpróbálják azonnal sárba tiporni és megsemmisíteni. A magyar kormány durva, megosztó politikája miatt olyan indulatok feszülnek egymásnak tájainkon is, hogy bármit is mond az ember, rögtön besorolják az egyik vagy a másik táborba. A jó hír az, hogy a többéves propaganda és a „nemzeti” oldal anyagi támogatása ellenére még mindig elmondhatjuk, hogy nem vagyunk Magyarország vazallusa, és van még progresszív és szabad gondolkodás a szlovákiai magyarság körében. 

Szlovákiában az utóbbi két évben elkezdődött egy olyan politikai változás, amit jó lenne észrevenni saját köreinkben is. Jó lenne észrevenni, hogy változik a politikai beszédmód, és remélhetőleg a jövő évi választások megerősítik a józan ész és a tiszta beszéd politikáját, amelyet Zuzana Čaputová vitt legutóbb sikerre. Az embereknek ugyanis elegük van az arrogáns politizálásból, és új korszakot nyitottak. 

Ideje lenne a „szlovmagy” közegnek is felébrednie, és kezébe venni a sorsát. Nem arra várni, hogy egy hónap múlva majd talán jobb preferenciákat mérnek, vagy hogy a következő adag támogatásból sikerül egy akkora bulit csapni, hogy tavasszal mindenki ránk szavaz. Ez nem fog bejönni. Rengeteget lehet vitatkozni arról, hogy etnikai vagy regionális párt legyen, vagy hogy közös lista vagy koalíció – a lényegen ez semmit sem változtat, mert amíg nincs egy olyan közös cél, amiért egy céltudatos és szakmailag felkészült csapat dolgozhat, és nincs ehhez stratégia és pontos terv, addig nem jutunk egyről a kettőre. Közös cél pedig nincs, hiába beszél mindenki arról, mennyire fontos neki a magyar képviselet. Ha az lenne, megtalálná a módját a továbblépésnek. 
Megegyezéssel vagy anélkül, közösen vagy külön-külön. 

Nem az a fontos ugyanis, hogy mindenáron összeálljon egy olyan csapat, amelyiknek a tagjai később egy pohár vízben úgyis megfojtanák egymást, hanem, hogy valakinek végre legyen egy TERVE. Olyan, amit hitelesen felvállal, egyenesen és átláthatóan kommunikál és megvalósít. A példa itt van a szemünk előtt! És ha nem az új, szabad és független gondolkodás felé haladunk, akkor a lehetőség elúszik.