Kenyér, zöldség, finomságok. RECEPTEK

vasarnap

Szomorú leírni, de a nyár utolsó hónapjához érkeztünk. Azért csüggedni persze nem érdemes, hiszen gasztronómiai szempontból egy igazán sokféle és a szó szoros értelmében gyümölcsöző időszak vár ránk. Rengeteg az elrakni való, a friss alapanyag, amit most kell felhasználni.

40 perc
Lecsókrémleves

Hozzávalók: 100 g füstölt szalonna (húsos), 2 nagy vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 8 közepes paradicsom, 4 közepes paprika, 60 g csípős kolbász, 2 csipet cukor.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, majd egy fazékban kioldjuk a zsírját. Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát üvegesre pirítjuk zsíron. A megmosott és kicsumázott paprikát, paradicsomot apróra vágjuk, és az ugyancsak apróra vágott kolbásszal együtt a fazékba tesszük. Sóval, borssal, cukorral ízesítjük.

Fedő alatt kis lángon puhára főzzük, majd levesszük a lángról, és botmixerrel pürésítsük, s egy szűrőn átpasszírozzuk. A végén, ha úgy kívánja, még beállíthatjuk az ízeket só, bors, esetleg cukor hozzáadásával.

25 perc
Lazac spenótos-citromos gerslivel

Hozzávalók: 200 g árpagyöngy (gersli), 1 citrom, 500 g spenót, 3 ek. olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, 800 g bőrös lazacfilé.

Az árpagyöngyöt forró, sós vízben kb. 20 perc alatt készre főzzük, leszűrjük és hozzákeverjük a citrom kifacsart levét. A spenótot, a zúzott fokhagymát 2 ek. olívaolajon megdinszteljük. Sózzuk, borsozzuk és összekeverjük a citromos gerslivel. A felszeletelt lazacot sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, sózzuk, borsozzuk, megcsepegtetjük a maradék olívaolajjal, majd 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. A gerslivel kínáljuk.

Nagy Zsófia receptje

30 perc
Kapros-tejfölös tökfőzelék

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 1 csok. kapor, ½ dl étolaj, só, 500 g tök, 2 ek. liszt, 2 dl tej, 2 dl tejföl, 1 ek. cukor, 1 ek. ecet.

Felaprítjuk a hagymát és a kaprot úgy, hogy nagyobb darabok ne maradjanak benne. Olajon megpirítjuk a hagymát, teszünk bele egy kevés sót, majd erre a pirított hagymára rátesszük a tököt. 15 percig pároljuk, ha kell, 1 dl vizet öntünk alá. Liszttel, tejjel és tejföllel habarást készítünk, és hozzáadjuk a tökhöz. Beletesszük a kaprot, és 5 percig együtt forraljuk. Ízesítjük a cukorral és az ecettel, majd még 2 percig forraljuk, azután levesszük a tűzről.

45 perc
Nektarinos galette

Hozzávalók: 240 g finomliszt, 3 ek. cukor, 1 csipet só, 165 g margarin, 3 ek. víz (jéghideg), 5 nektarin, 4 ek. baracklekvár, 1 kk. fahéj, 2 ek. porcukor. A tetejére: 1 tojássárgája, 1 ek. tej (kevés), 1 csapott ek. cukor.

Keverjük el a lisztet a cukorral és a sóval. Adjuk hozzá a felkockázott vajat, dolgozzuk össze addig, míg a tészta morzsás nem lesz, majd adjunk hozzá annyi hideg vizet, hogy szépen összeálljon. Gyúrjuk gombóccá, fóliába tekerve tegyük be egy órára a hűtőbe. Mikor letelt ez az idő, nyújtsuk kör alakúvá, kb. 2 mm vastagra.Vágjuk cikkekre a barackot, rakjuk ki vele a tészta tetejét középről indulva, kb. 4 cm-t hagyjunk a szélén szabadon. Ha nem eléggé folyékony a lekvár, melegítsük fel, majd kanalazzuk a barackok tetejére, szórjuk meg fahéjas cukorral. Hajtsuk vissza a tészta szélét. Keverjük el a tojássárgáját 1 ek. tejjel és egy csapott ek. cukorral, kenjük le a visszahajtott szélét. Előmelegített sütőben süssük 20 percig, majd grill funkción még 10 percig, hogy a széle szép fényes és barna legyen.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/33. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?