Megvan, melyik Európa 10 legjobb karácsonyi vására

Karácsonyi várás a budapesti Bazilikánál

Két év alatt hét helyet javított, a korábbi kilencedik helyről a dobogóra került az Advent Bazilika karácsonyi vásár a leglátogatottabb európai független utazási portál, a European Best Destinations közönségszavazásán.

A vásár – mely egy varázslatos közösségi tér, ahol a családias hangulat a főszereplő – a magyar látogatók és a külföldi turisták bizalmának köszönhetően több mint tízezerrel több szavazatot kapott, mint tavaly - írja a Turizmus.com

A nyolcadik alkalommal megrendezett Advent Bazilika rendezvény tavalyelőtt indult először a megmérettetésen, és tavaly már a negyedik helyen végzett épphogy lemaradva a dobogóról, Bécs mögött. Ezúttal sikerült a népszerű és nagy hagyományokkal rendelkező bécsi vásárt és Strasbourgot, sőt a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberget, vagy az egyik legnépszerűbb turista célpontként ismert Prágát is megelőzve 2019 második legjobb európai karácsonyi vására címet megszerezni (a 2019 nem elírás, ugyanis ezt a címet 2019-ben egész évben viselheti a vásár, a szerk.).

A szavazás tíz napja alatt a világ minden tájáról, összesen 106 országból több mint 208 ezer szavazó adta le voksát, nagy többségük (66 százalék) Európából. Az Advent Bazilikára több mint 26 ezer szavazat érkezett.

A közönségszavazás és a nagyszerű eredmény lehetőség arra, hogy az Advent Bazilika a magyar fővárosra irányítsa az európai utazók figyelmét egy ilyen turisztikai szempontból kiemelten fontos időszakban. Tavaly decemberben csaknem háromszázezer külföldi turista látogatott el Budapestre, a vendégek jóval több, mint fele Európából érkezett. Decemberben általában is több európai vendég érkezik Budapestre, mint az év egyéb hónapjaiban.

 

Íme, az európai karácsonyi vásárok 2019-es top 10-es listája:

1. Tallin (Észtország)

2. Budapest (Magyarország)

3. Strasbourg (Franciaország)

4. Bécs (Ausztria)

5. Erfurt (Németország)

6. Poznan (Lengyelország)

7. Brüsszel (Belgium)

8. Aachen (Németország)

9. Prága (Csehország)

10. Kolozsvár (Románia)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?