Koronavírus: milyen utazási korlátozások vannak, hogyan foglalhatjuk át a jegyünket?

A legtöbb légitársaság lehetőséget kínál a jeggyel rendelkező utasai számára, hogy a jegyet díjmentesen átfoglalja egy későbbi időpontra, vagy ha ezzel nem szeretne élni, akkor  visszaigényelheti a teljes befizetett összeget

Számos ország vezetett be az utóbbi napokban utazási korlátozásokat, a légitársaságok pedig szinte minden esetben lehetővé teszik a jeggyel rendelkező utasoknak, hogy módosítsák az utazás időpontját. Közben üres repülőgépen repkednek felettünk, csak azért, hogy ne veszítsék el a repülési jogot. Összefoglalónk.

Korlátozások

Számos ország vezetett be különböző utazási korlátozásokat, a legnagyobbat Olaszország, ahova most már egyetlen légitársaság sem üzemeltet járatokat. De gyakorlatilag az összes európai országban érvényben vannak korlátozások, így, ha valamilyen okból utazni kell, akkor indulás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni az adott országban életbe léptetett korlátozásokról. Fontos, hogy sokszor azt is figyelembe veszik, hogy az előző két hétben milyen országokban jártunk, így előfordulhat, hogy szlovák állampolgárként utazhatnánk, ám mivel előtte pl. Olaszországban jártunk, így nem engedélyezett a belépés.

Példátlan szigor van Izraelben is, oda a leállított légi közlekedés miatt már gyakorlatilag lehetetlen eljutni, ám ha mégis sikerülne, akkor két hétre karanténba zárják a külföldi vendéget (amit a turista fizet). Katarban is életbe léptettek óvintézkedéseket, bár a Qatar Airways járatai folyamatosan közlekednek, szigorúbb ellenőrzésekre kell számítani. Ha pedig valaki olyan jegyet foglalt, amely az oda vagy a visszaúton tartalmaz egy dohai városnézést (szállással), akkor a helyi hatóságok ellenőrzik, mely országban járt a turista az előző két hétben. Ha érintette az listán szereplő országok egyikét – köztük van Thaiföld, Kína, Srí Lanka, India és a Fülöp-szigetek is –, akkor hiába az érvényes jegy és a szállásfoglalás, nem léphet be az ország területére (ez esetben át kell foglalni a repülőjegyét egy olyan járatpárra, amely rövid dohai átszállással viszi a célállomásra az utast).

Thaiföld is korlátozást vezetett be, számos ország állampolgárai számára megszüntette a reptéren beszerezhető vízumkiadást – köztük van Olaszország, Bulgária, Ciprus, Málta és Románia is. A lista folyamatosan bővül, így ha valaki érintett, vagy már úton van, és tervei között szerepel Thaiföld, akkor a repülés előtt mindenképpen tájékozódjon a korlátozásokról.

Ma reggeli hír, hogy az USA is megtiltja a belépést az ország területére minden olyan utasnak, aki az elmúlt 14 napban az EU területén járt, azaz gyakorlatilag minden uniós állampolgárnak. Az intézkedést egyelőre 30 napig lesz érvénybe, de ezt később halaszthatják.

Átfoglalási lehetőség

A legtöbb légitársaság lehetőséget kínál a jeggyel rendelkező utasai számára, hogy a jegyet díjmentesen átfoglalja egy későbbi időpontra, vagy ha ezzel nem szeretne élni, akkor visszaigényelheti a teljes befizetett összeget. Aki nem tudja még, mikor utazna, az kérhet egy utazási utalványt is – némely légitársaság ez esetben a jegyárnál nagyobb összegű vouchert állít ki –, ezt általában egy éven belüli foglalásokra lehet felhasználni. Fontos, hogy sok légitársaság ugyan lehetővé teszi az ingyenes átfoglalást, ám ez nem jelenti azt, hogy a módosításért nem kell fizetni. Az ingyenesség csak a módosítási díj (általában 100–200 euró) elengedését jelenti, ha különbség van a jegyárban, azt bizonyos fuvarozóknál ki kell fizetni.

Biztosítás

A múlt héten a legtöbb hazai biztosító már jelezte, hogy hiába van az utasnak útlemondási biztosítása, ha olyan országba utaznánk, ahol a koronavírus miatt nincs vészhelyzet (vagyis nem szerepel a külügyminisztérium utazásra nem ajánlott országai között), akkor nem számíthatunk arra, hogy visszakapjuk a befizetett összeget. A sztornóbiztosítás csak az olyan egyén életében bekövetkezett eseményekre vonatkozik (közeli hozzátartozó elhalálozása, súlyos betegség, kórházi kezelés). Ha mégis szerepel a listán a célország, akkor sem a biztosító fizet, hanem ott kell visszaigényelni a befizetett összeget, ahol a repülőjegyet, utazási csomagot vásároltuk.

Üresen repkedő gépek

A koronavírus okozta lemondások ellenére számos légitársaság gyakorlatilag üresen repteti a repülőket – ennek oka a résidőben keresendő. A résidő azt szabályozza, hogy egy légitársaság repülőgépei adott időpontban le- és felszállhatnak az adott repülőtéren, és használhatják a repülőtér infrastruktúráját. A szabályozás szerint a légitársaságok elveszíthetik az idősávjaikat, ha azokat nem használják ki megfelelően (legalább 80 százalékban). Ezzel kapcsolatban Ursula von der Leyen, az EB elnöke kedden bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggesztik a 80/20-as slotszabályt. Hasonló döntést hozott a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?