India sokszínű, kaotikus és lenyűgöző

Melyik látványosság nyűgözte le a legjobban?
Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert Csennai a Bengáli-öbölben fekszik, és a város a világ második leghosszabb tengerpartjával büszkélkedhet. A fürdőzés azonban nem megengedett egyrészt a hindu vallás előírásai miatt, másrészt a partszakaszon sok medúza él. Ennek ellenére az óceánpart lenyűgöző. Közvetlen közelünkben további két fő látványosság is megtalálható. Az egyik Mahábalipuram, egy tengerparti kisváros, amely UNESCO Világörökség-helyszín. A városkában számos hindu sziklatemplomot és életnagyságú domborművet láthatunk. A gránit remekművek kora nagyjából 1200–1300 év, a 8. századból származnak. A másik épületkomplexum pedig az ezer hindu templom városának nevezett Kancsipuram. Nemcsak vallási, hanem selyemipari központ is, érdemes a helyi boltok csodálatos textilárui között válogatni. A templomok tényleges száma 165, a legidősebb a 7–8. század fordulóján épült Kancsi Kailaszanathar hindu templom, amelyet Sivának szenteltek.

Mi sokkolta a leginkább?
Nyugatiként sokkoló látni a vízhiányt, amelyről a hírek a világsajtót is bejárták. Ugyanakkor hihetetlenek a pillanatok alatt lecsapó, fákat kicsavaró trópusi viharok is, valamint a folyamatosan nagyon magas páratartalom. Mindemellett a hőmérséklet legenyhébb esetben is 28 fok (december-január), de „nyáron”, ami itt április-május-június hónapokra esik, folyamatos a 40–42 fokos forróság, ekkor azonban teljes a szárazság. Ilyenkor nagyon poros is a levegő, még a mi zöldövezeti lakásunk esetében is számottevő a különbség a magyarországi levegőminőséghez képest. Az itteni közlekedési kultúra is sokkoló, a követési és oldaltávolság be nem tartása, valamint a sávtartás fogalmának semmibevétele miatt. A helyi közlekedési kultúra részei a hatalmas teherautók, buszok, amelyek nagyságuknál fogva és nem a közlekedési szabályok szerint élveznek elsőbbséget. Lépten-nyomon megjelennek a forgalomban hatalmas számban kétkerekű motorok és háromkerekű járművek, amit mi Európában riksának nevezünk, de itt threewheelernek, autónak (motoros, azaz automata=nem emberi erővel meghajtott jármű) vagy attának nevezik. A motorosok sem tartják be a szabályokat, és kevesen használnak bukósisakot. Mivel a családok személyautót nem tudnak fenntartani, ezért számomra megszokhatatlanul 3-4-5 fős családok egyetlen motorbiciklin utaznak, „természetesen” mindenféle védőfelszerelés nélkül. A közlekedési káoszt tovább árnyalja a bármikor felbukkanó szent tehenek látványa, akik előszeretettel a csomópontokban, illetve az úttest közepén-szélén leheveredve akadályozzák a forgalmat. Társadalmilag a legsokkolóbb számunkra az elrendezett házasságok mai napig élő gyakorlata, amikor a szülők választják ki a gyermeküknek a jövendőbelit, természetesen számos kritérium alapján. Ezek pedig a gyermek születése után legkésőbb egy hónappal felvett horoszkópok egyezése, a hasonló jövedelmi viszonyok, és persze a mai napig meglévő kasztrendszer azonos kasztjába való tartozás. Kaszttól függetlenül gyakori a családon belüli erőszak még itt, a békésnek számító dél-indiai Tamil Nadu államban is. Szintén tamil sajátosság az unokatestvérrel kötött házasság sajnálatos intézménye is. Hatalmas társadalmi probléma a hulladékkezelés megoldatlansága is, ami az európai helyzethez képest gyerekcipőben jár.

Melyik a legfurcsább helyi szokás?
Európaiként furcsa lehet, hogy mindenre van munkaerő. Egy átlagos háziasszony házimunkáját takarítónő/bejárónő, szemetesember, vízhordó és mosodás (tiszta, mosott ruhát visz el, vasalva hozza vissza) segíti. Mi kuriózumok vagyunk, mert európai háztartásbeliként számomra idegen ez a sokféle segítő, ezért mi nem is alkalmazunk senkit a ház körül. A férjem munkaköréhez tartozik céges autó, és a már korábban említett kaotikus forgalom miatt alkalmazunk egy helyi sofőrt. Mivel a külvárosban élünk, a férjem is gyakran vezet, hetente több alkalommal. Meglepő az is, hogy a helyiek milyen keveset tudnak az Indián kívül eső országok kultúrájáról. India olyan hatalmas és kulturálisan kerek egész, hogy a nyugati világ szokásai, nevezetes személyei, földrajza az indiai átlagemberek számára kevéssé ismert. Például korombeli harmincasok hírét sem hallották mondjuk a Queen zenekarnak vagy a Beatlesnek. Amerikai zenét a bevásárlóközpontokban, üzletekben hallani, de az utcán hallható zene szinte kizárólag indiai. A filmek nagy része indiai produkció, elvétve 1-2 amerikai filmet is játszanak. Az is megszokhatatlan, hogy vannak ugyan napszaknak megfelelő üdvözlési formulák, de nagyon ritkán köszönnek. Nem általános a köszönés, ha belépnek valahová, és más köszönését is ritkán fogadják. Ez még a helyi British Councilban is így van, a diákok, de még a tanárnő is köszönés nélkül lép be a terembe. Az elköszönés általánosabb.

Melyik helyi étel ízlik a legjobban?
India a curryk, szószok, az észak-indiai naan „kenyér”, a déli palacsintaszerű dosa és általánosságban a vegetáriánus ételek őshazája. Rengeteg fűszert használnak, a legegyszerűbb étel is 8-10 féle fűszert tartalmaz, amivel soha nem tapasztalt ízkavalkádot érnek el. Hagyományosan kevés húst fogyasztanak, az is jobbára csirke- és kecskehús. Hozzáférhető a sertéshús, és Tamil Nadu államban nem tilos a marha fogyasztása sem, de ritkán kapható. Személyes kedvencünk az otthoni rizses húsra emlékeztető biryani, ami lehet vegetáriánus és húsos étel is. Sok rizst, viszonylag kevés húst, sokféle zöldséget, pirított hagymát és természetesen fűszereket tartalmaz. A mi figyelmünket gyakran felhívják a csípősségére, mert mindig tartalmaz karikára vágott vagy egyben hagyott csilit is. Azért is a kedvencem ez az étel, mert mindig kimosolyog belőle a fahéj íze is, ami itt egyáltalán nem az édességek fűszere. A biryani gyakran csillagánizzsal is fűszerezett. A csili és a mi erős paprikánk közötti különbség pedig az, hogy a csili inkább egy plusz ízt biztosít a csípősségével, amit az ember a szájában érez, de nem marja a tápcsatorna további részeit, ellentétben a magyar csípős paprikával. A hagyományos indiai édesség tisztított vajból (ghíből), általában őrölt kesudióból, olajos magvakból, esetleg kókuszreszelékből és rengeteg cukorból áll. Az indiaiak imádják a fűszeres ízek mellett az édeset, a sós sütemények erre ismeretlenek. Az északon készített naan kenyeret a mi vidékünkön nem kedvelik, minden étkezéskor különféleképpen fűszerezett rizst fogyasztanak. Ezt a szószos-fűszeres-zöldséges rizst hagyományosan kézzel eszik még az üzemi konyhákon is, az evőeszközök közül legfeljebb a kanalat használják, elvétve villát. Késsel-villával sohasem esznek.

Mit vezetne be itthon is?
Ami a leginkább meglepő, az az optimizmus, a legszegényebb emberek is mosolygósak, nem elégedetlenkednek. A forgalomban megtapasztalt káoszt is teljes hidegvérrel veszik tudomásul, viszonylag ritkák a balesetek. Ezenkívül talán ideje lenne otthon is elkezdeni gyűjteni az esővizet, hogy azt használjuk a WC öblítéséhez, ne pedig az ivóvizet.

Mit nem tud ott soha megszokni?
Megszokhatalan a párás forróság és a forgalmi káosz, ezenkívül a fenyegető vízhiány és a hulladékkezelés hiányosságai.

Mi hiányzik a legjobban itthonról?
A családunk, a magyar környezet és a magyar ízek. A férjem leginkább a füstölt húsáruk hiányát viseli nehezen, én pedig a pékáruk, illetve a magyar liszt és a túró hiányát. Hiányoznak még a megfizethető árú háztartási papírcikkek, mert az itt luxuskategóriás terméknek számít (papírzsebkendő, konyhai papírtörlő, WC-papír), persze azért a nagy áruházakban beszerezhető. Az indiaiak hagyományosan nem használnak WC-papírt, ellenben minden fülke fel van szerelve egy kicsi, speciális zuhanyfejjel, s azért általában van egy tekercs WC-papír is, de erre ne vegyünk mérget. Tehát mindig legyen nálunk legalább papírzsebkendő!

Milyen jó tanácsot adna egy turistának?
A déli Tamil Nadu állam biztonságosnak számít, az emberek jószándékúak, különösebb atrocitásról nem tudok beszámolni. A helyiek érdeklődőek, de nehéz tőlük érdemi információhoz jutni, mert nem a kérdésedre válaszolnak, hanem olyan választ adnak, amilyen választ szerintük te vársz tőlük. Érdemes egyértelműen és röviden fogalmazni, mert ami szerintünk egyértelmű, az szerintük nem az. És ne lepődjünk meg, mert nincs határozott igen és nem, csak egy bizonytalan fejcsóválás, ami nem könnyíti meg a döntésünket. Tovább nehezíti a kommunikációt, hogy a legtöbb helyi alacsony színvonalon beszéli az angolt, bár a mondataik folyamatosnak tűnnek, de a szövegbe sok tamil szót kevernek, illetve sajátságos akcentussal beszélik az angolt, ennek ellenére nagy magabiztossággal. Európaiaknak szeretnek nagyobb árat mondani, ezért alkudni kötelező. A boltban található csomagolt élelmiszereken megtalálható a gyártó által megszabott ár, ennél olcsóbban lehet árulni a termeket, drágábban viszont nem. Szigorúan csak palackozott vizet szabad inni, a csapról soha ne igyunk, egy palack víz (0,75-1 liter) ára 20 rupi, ami nagyjából 20-25 cent. Ha valaki ki akarja próbálni a helyi streetfoodot, megteheti, számtalan válfaja van a különböző olajban sütött (és töltött) tésztáknak, biryaniknak, dosáknak. Nem hallottam hírét mérgezésnek. Kézfertőtlenítőt mindig tartsunk magunknál, és ne lepődjünk meg, ha a lépten-nyomon felbukkanó templomokba csak cipő nélkül mehetünk be. Érdemes egy kényelmes, kitaposott, kicsit viseltes lábbelit választani, bár itt délen nem hallottam még arról, hogy eltűnt volna a kint hagyott cipő. A nagyobb templomoknál néhány rupiért van cipőmegőrző is, érdemes igénybe venni. Koldusok előfordulnak, mindenkinek a lelkiismeretére bízom, hogy ad-e néhány rupit, de jó tudni, hogy ha az ember egyvalakinek ad, akkor hirtelen mindenki kérni fog. Az értékeinkre, iratainkra vigyázzunk, de ez minden turistára érvényes a világ bármely pontján. Nagyon vigyázzunk a majmokkal, mert agresszívak lehetnek, kitéphetik a táskát a gyanútlan nézelődő turista kezéből. Tehát ne legyünk naivak, szorosan tartsuk a táskánkat, és figyeljünk oda a majmokra, ne próbáljuk etetni őket vagy fotózkodni velük!