Hévíz visszavárja a turistákat

*

Ébredezik a koronavírus-járvány okozta korlátozások utáni kényszerű álmából a magyar fürdőváros. Már lehet fürdeni a népszerű tóban, a boltok is kinyitottak, és sok szálloda is már várja a vendégeket. Hévízen jártunk. 

Város – ébredező
Hévízre érkezve azt tapasztaljuk, hogy ébredezik a város, a mindig zsúfolt sétálóutcán már vannak turisták, helyiek, sokan maszkban sétálnak, ám még várni kell a szokásos tömegre (látogatásunk még a júniusi újranyitáskor volt). A boltok, butikok többsége már kinyitott, a vásárlók is lassan felbukkannak, a vírusjárvány után a butikok kirakatában, a próbababák némelyikén is megjelent a maszk. Hasonlóan a butikokhoz, az éttermek, kávézók, cukrászdák is újra kinyitottak, ottjártunkkor már volt olyan cukrászda, amelynek terasza szinte megtelt vendégekkel. 


Tófürdő
Hévíz legnagyobb vonzereje, a termáltó – amely a legnagyobb ilyen jellegű, természetes és fürödhető tó a világon – már hetekkel ezelőtt újranyitott, a fürdőző vendégek is szép számban élvezik a tó kellemes, 30 fokos vizét. Természetesen a zárvatartás alatt sem állt le az élet, számos újdonsággal várja a vendégeket a tófürdő: megújultak az öltözők, a part menti stég, új napágyakon pihenhetnek a vendégek (ezek most hozzá vannak erősítve a stéghez, hogy tartható legyen a biztonságos távolság). A tó vize természetes fertőtlenítő hatású anyagokat tartalmaz.

Szállodák
A helyi szállodák és magánszállások többsége is megnyitott már, sok hotelben a zárvatartás alatt számos felújítást végeztek, tisztítottak, takarítottak. Így a vendégek tisztán fertőtlenített környezetbe pihenhetik ki a bezártsággal járó fáradalmakat. A Hévíz melletti Alsópáhokon található Kolping Hotel Spa & Family Resort szállodában mi is megnézhettük, milyen lesz a pihenés a vírusjárvány után. Már a bejelentkezésnél megtapasztalhattuk az első változást: a check-in pult előtt plexifal választja el a vendéget a recepció rendkívül kedves és segítőkész munkatársától. A családbarát szállodában a bejelentkezés alatt a gyerekek azonnal megtalálják a lehetőségeket, a lobbiban elhelyezett képernyőkön indulhat az első játék. „A zárás alatt minden munkatársat megtartottunk, ez idő alatt mindenki bekapcsolódott a hotel kicsinosításába, az extra takarításba, hogy a nyitás után még tisztább, modernebb, vonzóbb környezetben várjuk a felnőtteket és a gyerekeket” – mesélte Kutai Dóra. A szálloda marketingvezetője elmondta azt is, hogy mindenben felkészültek az „új normális” üzemmódra, ahol kell, ott plexifalat helyeztek el, mindenhol fertőtlenítő van kihelyezve, gyakrabban takarítanak és fertőtlenítenek, és a víz minőségére is extra figyelmet fordítanak. Már minden üzemel, a gőzfürdő, a száraz, azaz a finn szauna, a termálvizes medence. A legnagyobb változást az étteremben tapasztaltuk, az asztalok között nagyobb a távolság, de jó hír, hogy a népszerű svédasztalos ellátás nem szűnt meg – csak kissé átalakult. Most a szálloda személyzete egy plexifal mögül teszi a tányérra a választott ételt, így a vendég továbbra is annyit tud enni, amennyit csak szeretne. Nehéz választani a gazdag kínálatból. Mint ahogy Kutai Dórától megtudtuk, jelenleg a kapacitás 50 százalékát töltik csak fel, hogy tartható legyen a biztonságos távolság, és már volt olyan időszak, amikor le kellett állítani a foglalásokat, mivel a hotel „megtelt” vendégekkel.

 

Termelői piac
Hévízen nagyon népszerű a turisták és a helyiek körében is a termelői piac – amely szintén újra várja a vásárlókat. A piac területére lépve csupán annyi a változás, hogy itt is kötelező a maszkhasználat, az eladók is ilyen védelemmel kínálják a házi készítésű és termelésű portékát. A korábbi tömegre még várni kell, de a pultok között már viszonylag sok vásárló válogat a finomabbnál finomabb termékek és az antik áruk között.

Programlehetőségek
Hévízen számos programlehetőség közül választhatnak a vendégek. A feltöltődést a fürdőzés és a wellness biztosítja, a gasztronómiai élményt a megannyi étterem kínálja, vásárolni a helyi boltokban és butikokban tudunk, és aki az aktív kikapcsolódás híve, az akár kerékpárral is bejárhatja Hévízt és környékét – letekerhet például a Balatonhoz is a kiépített kerékpárúton.

Hévíz visszavár
Legyen szó pihenésről, fürdőzésről, wellnessről, gasztronómiai élményekről vagy aktív kikapcsolódásról, itt mindenki megannyi lehetőség közül választhat. Hévíz visszavár! 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?