Betiltják a sétákat Amszterdam vöröslámpás negyedében

Amszterdam vöröslámpás negyede

Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából - jelentette csütörtökön a holland sajtó.

Betiltják 2020. január 1-től az ingyenes túrákat, a résztvevők esetenként hangos utcai toborzását, valamint idegenforgalmi adót vetettek ki a jegyekre. Emellett a városközpont többi részén is legfeljebb 15 fős csoportokat szervezhetnek az ezzel foglalkozó irodák.
   

"Nem tartjuk helyénvalónak azt sem, hogy a turisták a szexmunkásokon legeltessék a szemeiket" - mondta Udo Kock, a terveket bejelentő önkormányzati képviselő. Felmérések szerint hetente több mint ezer szervezett csoport érkezik a vöröslámpás negyedbe, a kora esti csúcsidőben óránként mintegy 28. Az intézkedés több hasonló lépést követ, amelyek célja a belváros élhetőbbé tétele, a turistaforgalom, illetve az azzal járó zaj és szemét csökkentése. Korábban például betiltották a csoportok késő éjszakai indítását és engedélyhez kötötték a túravezetést.
   

Ezen intézkedések a zajteher csökkenését eredményezték a helyi lakosok szerint, akiknek a kétharmadát azonban ennek ellenére is zavarják a városnéző séták.
   

Arre Zuurmond városi ombudsman tavaly "törvények nélküli dzsungelként" írta le Amszterdam turisták "sújtotta" központját, ahol éjszakánként rendszeres illegális autó- és kerékpárversenyek folynak az utcákon, nyíltan árulják a kábítószert és gyakoriak a súlyos testi sértések. 
   

A mintegy 800 ezres lakosságú Amszterdam becslések szerint tavaly 18 millió látogatót fogadott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?