Škrtel lemondta a válogatottságot

Škrtel
Pozsony |

Váratlanul lemondta a válogatottbeli szereplést Martin Škrtel, a szlovák labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

A 34 éves védő a közösségi oldalán jelentette be döntését, ami azért meglepő, mert korábban azt mondta, a 2020-as selejtezősorozat végéig játszik a  válogatottban.
„Tizenöt év után úgy döntöttem, visszavonulok a nemzeti csapattól. Mindig is megtiszteltetés és dicsőség volt a szlovák mezt viselni, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy kapitánya lehettem a csapatnak” - írta Instagram-oldalán.

A korábban a Liverpoolban, jelenleg a Fenerbahcéban játszó középső védő hozzátette, nehéz otthagynia második családját, de az időt nem tudja megállítani, 34 évesen úgy érzi, eljött a pillanat, hogy másoknak adja át a helyét.

Škrtel 103-szor szerepelt a válogatottban.

Rajta kívül további két tapasztalt játékos, a Marseille 33 éves védője, Tomáš Hubočan és a szintén 33 esztendős támadó, a Cipruson légióskodó Adam Nemec szintén bejelentette, hogy elköszön a nemzeti csapattól.


A március 21-én induló Eb-selejtezőt a magyar válogatott Szlovákia vendégeként, Nagyszombaton kezdi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?