Schäfer: „Egyértelmű volt, hogy a DAC-ba akarok igazolni”

Schäfer András

A DAC labdarúgócsapatának új igazolása, Schäfer András Olaszországban a Genoa és a Chievo utánpótláscsapatában is szerepelt. A 20 éves játékos az MTK-tól érkezett kölcsönbe a sárga-kékekhez. A hétvégi, brünniek elleni edzőmeccs után válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Zbrojovka Brnótól elszenvedett 5:0-s vereség alkalmával lépett először pályára a DAC csapatában, milyenek voltak az első benyomásai a meccsről és a csapatról?

A meccsről elég rossz, nyilván senki sem ilyen bemutatkozásra vágyik. Viszont a közeg maga, a létesítmény, a MOL Akadémia nagyon professzionális, még az olasz első osztályban sem mindenhol tapasztalni ilyen körülményeket. Nyilván a meccs nem volt pozitív, van hova fejlődnünk, és biztos vagyok benne, hogy fogunk is fejlődni.

Az elmúlt évben Olaszországban légióskodott, először a Genoában, majd a Chievóban. Hogy került a DAC-ba? 

Az utóbbi egy év elég nehéz volt számomra. Még talán az első félév nem is, de a második mindenképpen. A DAC már nyáron érdeklődött irántam, de ekkor még úgy döntöttem, hogy kipróbálom Olaszországot, hiszen a klubom is ezt tanácsolta. Most viszont már ez volt az első számú cél, hogy ide kerüljek. 

Voltak más ajánlatai is? Miért a DAC lett a befutó?

Konkrét ajánlatról nem igazán tudok, legalábbis nem mondták nekem, hiszen mikor meghallottam, hogy a DAC még mindig szeretne, akkor nálam egyértelmű volt, hogy ide szeretnék kerülni. 

Olaszországban nem játszott annyit, amennyit szeretett volna. Az ifibajnokságban, a Primaveraban a Genoa színeiben hatszor, a Chievónál csak egyszer lépett pályára. Ennek ellenére milyen tapasztalatokat gyűjtött légiósként? 

Nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam, jókkal és rosszakkal is. Megtanultam egy nyelvet, úgyhogy nyilván van pozitív oldala is. Sajnos az az egy év játék nélkül nem jött jól. 

Mi volt a gond, miért nem sikerült Olaszországban bejátszania magát a kezdőbe egyik csapatnál sem? 

Talán, még így elsőre túl nagy ugrás volt. Én mindent megtettem, őszinte lelkiismerettel távoztam. Nyilván nem így terveztem, de nem tudok mit csinálni már ezzel, meg kell találni a helyes utat, és még vissza lehet Olaszországba kerülni.

Hogyan fogadtak a játékosok Dunaszerdahelyen? 

Mindenki nagyon barátságos, nem csak a játékosok, de a csapatvezetés is. Úgyhogy mondhatni nagyon jól. 

Mit szól a MOL Arénában uralkodó meccshangulatról? 

Igen, igen. az nagyon durva! Mindenképpen szeretném megtapasztalni!

Mik a céljai a tavaszi idényre?

Minél sikeresebb lenni a DAC csapatával, és minél többet játszani. 

A pályán hol érzi magát a legjobban? A Transfermarkt bal oldali középpályásként jegyzi, de a brünniek ellen a középpálya közepén kapott helyet. 

Én ilyen box-to-box, nyolcas pozícióban érzem a legjobban magam. De a balszélső pozícióját is nagyon szeretem. Ha sok labdát kapok, akkor az irányító, a tízes posztját is szeretem.

Milyen információi vannak a szlovák bajnokságról, látott már itteni meccseket?

Slovan–DAC összecsapást már láttam. Megmondom őszintén, túl gyakran nem néztem szlovák bajnoki meccseket. Így, hogy ide kerültem, belenéztem néhány videóba, szerintem hajtós bajnokság, nagyon sok fiatal játszik, úgyhogy pozitívak a benyomásaim. 

Érdekes

Oravec a Philadelphiába igazolt

Matej Oravec fél év elteltével távozik a DAC-ból. A nagyszombati Spartak neveltje, aki nyáron Podbrezováról érkezett Dunaszerdahelyre, elfogadta az észak-amerikai MLS-ben szereplő Philadelphia Union ajánlatát. Új klubjával hároméves szerződésben állapodott meg. „Szép emlékekkel távozom a DAC-ból, és szorítok a srácoknak, hogy még beleszólhassanak a bajnoki címért vívott harcba, és hogy a kupában is sikeresek legyenek”– mondta búcsúzóul Oravec. ⋌(fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?