Roland Garros: Gombos Norbert már a 3. fordulóban

Gombos Norbert

Igazán sikeres mérkőzéseken vannak túl a magyar és a szlovák teniszezők a Roland Garroson, hiszen a férfi mezőnyben Gombos Norbert mellett Andrej Martin és Balázs Attila is továbbjutott. A nőknél pedig Anna Karolína Schmiedlová győzte le a torna 10. kiemeltjét. 
 

Gombos Norbert az első fordulóban meglepetésre legyőzte a 24. kiemelt horvát Borna Coricot, a második körben pedig a világranglistán 170., osztrák színeket képviselő Jurij Rodinov volt, akit négy játszmában 6:2, 2:6, 7:6, 6:4-gyel búcsúztatott. A nádszegi származású Gombos nagyon jól kezdte a meccset, remekül adogatott és magabiztosan jutott el 4:0-ig, innen pedig már behúzta az első játszmát. A második szettben az osztrák teniszező nyert zsinórban 4 játékot, így könnyedén egyenlített. A 3. felvonásban a rövidítés 4:4-ig nagyon kiegyenlített volt, itt azonban Gombos egymás után három pontot is megnyert, és elvitte a szettet. A negyedik játszmában 5:4-nél a világranglistán 106. helyen álló Gombos brékelte az ellenfelét, és ezzel 2 óra 50 perc alatt megnyerte a meccset, pályafutása során először eljutva egy GS-torna harmadik fordulójába. Ott a torna 12. kiemeltje, az argentin Diego Schwartzman lesz az ellenfele.
Andrej Martin 7:5, 6:1, 6:2-re győzte le a portugál Joao Sousát, még az első fordulóban. A világranglistán a 102. helyen álló szlovák teniszező jól kezdte a meccset, 5:2-re is vezetett, ám a portugál innen kapaszkodott vissza. Martin 6:5-nél brékelte ellenfelét, így 7:5-re övé lett az első szett. A második és harmadik játszmában Sousa szinte semmilyen ellenállást nem fejtett ki, így Martin alig két óra alatt győzött. 


„Remek felkészülésen vagyok túl, ennek is köszönhetem, hogy jól éreztem magam a pályán. A meccs elején kicsit ideges volt, de ez természetes. Igyekeztem a lehető legkevesebbet engedélyezni az ellenfelemnek. Nagyszerű, hogy három szettben győztem, ez további önbizalmat adhat – mondta Martin, aki kitért a következő ellenfelére, a bolgár Grigor Dimitrovra, aki a torna 18. kiemeltje. – Egyszer már játszottam vele, talán még az U16-os kategóriában. Emlékszem, nagyon nem sikerült az a meccs, azóta várom a visszavágót. Örülök, hogy végre eljött.”


A világranglistán 87. Balázs Attila élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Ja-szutakával találkozott, pályafutása során először. Balázs – aki vasárnap ünnepelte 32. születésnapját – nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz. A négy évvel fiatalabb ázsiai teniszező alig nyert fogadópontot, és szemlátomást kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc elteltével már szettelőnyben volt. A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezt követően a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is. A harmadik felvonásban mindkét játékos elvesztette a szerváját, majd 4:5-nél Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, a budapesti teniszező pedig kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 21 percig tartott. A második fordulóban a 10. kiemelt spanyol, Roberto Bautista Agut lesz az ellenfele.
Anna Karolína Schmiedlová nagy meglepetésre 6:2, 6:2 arányban búcsúztatta a női mezőny 10. kiemeltjét, az idei US Open döntősét, a fehérorosz Viktorija Azarenkát. „A Roland Garros a kedvenc tornám, mindig jól megy a játék itt. Az elmúlt években is jó mérkőzéseket játszottam, de nem tudtam továbbjutni. Tudtam, hogy egyszer megtörik ez a sorozat, boldog vagyok, hogy ott vagyok a harmadik fordulóban” – mondta a világranglistán 161. helyen álló teniszező, aki a következő körben a 131. helyen álló argentin Nadia Podoroskával találkozik. Azarenka mellett a női mezőny 6. kiemeltje, az amerikai Serena Williams is búcsúzott, igaz ő játék nélkül, Achilles-ín-sérülés miatt visszalépett. „Nehezemre esik a járás. Sántikálok” – mondta a 39 éves játékos, az RG háromszoros bajnoka. ⋌(mgy, MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?