Premier League - Segíthet a Manchester Unitednek a londoni rangadó

Manchester United
London |

Az Emirates Stadionban csap össze egymással szombat este az Arsenal és a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának rangadóján, melynek végeredménye akár a két fővárosi együttest közvetlenül üldöző Manchester United malmára is hajthatja a vizet.

 

A Vörös Ördögök José Mourinho decemberi menesztése óta megtáltosodtak, és a klub korábbi csatára, a 45 esztendős Ole-Gunnar Solksjaer irányításával minden versenysorozatot figyelembe véve hat meccsből hatot nyertek, legutóbb ráadásul a harmadik Tottenham vendégeként győztek 1-0-ra. Az MU játékosai kétségtelenül formába lendültek, a kapus David de Gea mindent kivédett az elmúlt héten a Spurs ellen, míg a francia világbajnok játékmester, Paul Pogba valódi tudását megcsillogtatva négy góllal és négy gólpasszal segítette a csapatot a norvég tréner kinevezése óta. Szombaton délután a 13. helyezett Brighton lesz a United vendége az Old Traffordon, és már az is csodaszámba menne, ha a kiscsapat pontot szerezne idegenben.

A manchesteriek győzelemmel megelőznék a tabellán az ötödik Arsenalt és három pontra megközelítenék a Chelsea-t, így aztán Solksjaer tanítványainak az lenne a legideálisabb forgatókönyv, ha szombat este döntetlennel végződne a londoni rangadó az Ágyúsok stadionjában.

 

Az Arsenal múlt szombaton váratlan, 1-0-s vereségbe szaladt bele a középmezőny első felében álló West Ham vendégeként, miközben a Chelsea 2-1-re verte otthon a kiesés elkerüléséért küzdő Newcastle-t. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a nyáron érkezett Unai Emery vezetőedző irányítása alatt az Arsenal a hazai közönség előtt játszott eddigi három rangadójából csak egyet veszített el, még augusztusban a címvédő Manchester Cityvel szemben. Azóta az Ágyúsok legyőzték a nagy rivális Tottenhamet, és 1-1-et játszottak a most listavezető Liverpoollal. A Chelsea ugyanakkor idegenben jobb mérleggel rendelkezik, mint otthon, az Arsenalnak viszont a hazai mutatója a jobb, így minden bizonnyal kiélezett mérkőzésre van kilátás.

A Harry Kane-t sérülés miatt márciusig nélkülözni kénytelen Tottenham ezúttal a forduló zárómérkőzésén lesz érdekelt, Mauricio Pochettino csapata vasárnap este a 19. helyezett Fulham vendége lesz. A második Manchester City szintén vasárnap, de kora délután lép pályára, feladata pedig nem tűnik megoldhatatlannak, hiszen az ideiglenes edző által irányított, sereghajtó Huddersfieldhez látogat.

Az éllovas Liverpool az idegenben jobban teljesítő, 14. Crystal Palace-t látja vendégül szombat délután. A december 22-én a Manchester Cityt vendégként legyőző Palace a legutóbbi négy Anfield Roadon játszott bajnoki mérkőzéséből hármat megnyert, legutóbb, 2017 augusztusában viszont 1-0-ra kikapott. A Pool dolgát megkönnyítheti, hogy az első és a második számú kapus is sérüléssel bajlódik a vendégeknél, így a 39 éves argentin Julian Speroni juthat lehetőséghez, aki legutóbb 2017 év végén állt tétmeccsen a Palace kapujában.

 

Érdekes

Premier League, 23. forduló:

    szombat:
    --------
Wolverhampton Wanderers-Leicester City 13.30
Bournemouth-West Ham United 16.00
Liverpool-Crystal Palace 16.00
Manchester United-Brighton 16.00
Newcastle United-Cardiff City 16.00
Southampton-Everton 16.00
Watford-Burnley 16.00
Arsenal-Chelsea 18.30

    vasárnap:
    ---------
Huddersfield Town-Manchester City 14.30
Fulham-Tottenham Hotspur 17.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?