Levették napirendről a rimaszombati fociakadémia ügyét

rimaszombati fociakadémia
Rimaszombat |

A rimaszombati városi képviselő-testület keddi ülésén végül nem tárgyalták a DVTK futballklubbal közösen, magyarországi támogatásból megvalósuló fociakadémia ügyét.

 

A témát Miroslav Bitala kérésére vették le napirendről – a képviselő, aki egyben a III. ligában szereplő rimaszombati futballklub ügyvezetője, azért kérte ezt, mert Jozef Šimko polgármester a testület elé egy már nem időszerű együttműködési szerződést terjesztett elő.

A futballklub vezetői a közösségi oldalakon már az előző napokban figyelmeztettek arra, hogy a polgármester azt az első tervezetet akarja bemutatni, amelyről április óta tárgyalt a rimaszombati futballklub, a város, illetve a magyar fél képviseletében a Borsodsport Invest Kft. Azóta több vitás kérdésben megegyezés született, a magyar fél például beleegyezett abba, hogy a stadion és a telkek ne kerüljenek át az újonnan alakuló városi futballakadémia (MFA) tulajdonába, amelynek 51%-ban a Borsodsport Invest, 49%-ban pedig Rimaszombat városa lenne a tulajdonosa, hanem hosszú távú, 30 éves bérleti szerződéssel oldják meg a stadion használati jogát.

 

Augusztusban még úgy egyeztek meg a felek, Šimko ezeket a változásokat jogásszal beleilleszti az együttműködési szerződésbe, és az új verzióról dönthetne a testület. A polgármester azonban a szeptember 7-i, illetve a meghosszabbított szeptember 14-i határidőt sem tartotta be – tájékoztattak a futballklub vezetői a közösségi oldalon.

„Tervezett lépés volt a részünkről, hogy ne döntsenek erről a nem aktuális szerződésről a képviselők – mondta lapunknak Domik Attila, a rimaszombatiak sportigazgatója. – Azt a kezdeti verziót nem lehetett volna elfogadni, és a polgármester a képviselőkre háríthatta volna a felelősséget. Mi már kivárásra játszunk a választásokig, hogy ne adjunk lehetőséget a polgármesternek, hogy bármit is tegyen a fociakadémia ellen. Az ugyanis már nyilvánvaló, hogy érte nem fog tenni semmit.”

A rimaszombati fociakadémia ügye hónapok óta húzódik, és a novemberi helyhatósági választásokig már valószínűleg nem is születik róla döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?