Kapufa és kihagyott büntető – küzdött a DAC, de 2:0-s vereséggel búcsúzott az EKL-től

dac

Kiesett a DAC labdarúgócsapata az Európa-konferencialigából, miután a belgrádi vereség után hazai pályán 2:0-ra kikapott a szerb Partizantól a 2. forduló visszavágóján.

Kisebb meglepetésre Németh Antal vezetőedző Andrija Balicot és Abdulrahman Taiwót is kihagyta a kezdőcsapatból, helyettük Nebyla és Sharani kapott lehetőséget. A belgrádi meccsen csak csereként beálló Njie és Ciganiks szintén a kezdőben kapott helyet,

A DAC a harmadik percben veszélyeztetett először Divkovic éles beadásával. A vendégek nem nyomták meg úgy a mérkőzés elejét, mint odahaza Belgrádban, a 19. percig nem jelentettek veszélyt Jedlička kapujára. Ekkor azonban a cseh kapus rosszul mozdult ki, és bravúrral kellett szögletre ütnie a vendégek próbálkozását. Az azt követő szöglet után azonban a dunaszerdahelyiek túl nagy teret hagytak a tizenhatos vonalán várakozó Panticsnak, aki nem hibázott – 0:1.

A 26. percben egyenlíthetett volna a DAC: Zuberu Sharini maga vezethette a kapusra a labdát, de a lapos lövés elakadt Popovics lábában. A ziccer után aktívabbá vált a DAC, de nagyon hiányzott a játékából egy Kalmár-típusú játékmester, vagy a padon ücsörgő Balic.

A 42. percben Sharani kapott indítást a bal szélen, és már épp ziccerbe került volna, amikor a partjelző a túloldalon felemelte a zászlaját – a visszajátszások alapján tévesen. A mérkőzés az első félidő vége felé egyre feszültebbé vált, és a svájci játékvezető nem mindig volt ura a helyzetnek. Szünet előtt a vendégek kerültek ziccerbe a hazai védők szerencsétlenkedése után, de a ziccer kimaradt.

Összességében azonban a DAC első félidő második felében mutatott játéka megérdemli a dicséretet.

Galéria

A második félidőre – ahogy az várható volt – már Balic futott ki a halovány Nebyla helyett. A játék az első 10 percben kiegyenlített volt. Ezután az elfáradt Sharanit Taiwo váltotta. A 60. perc környékén már a DAC volt a kezdeményezőbb, de a szituáció többet kívánt volna. A 69. percben járt a legközelebb az egyenlítéshez a DAC, Schäfer előbb lábbal, majd fejjel járt nagyon közel a gólhoz.

A 77. percben büntetőhöz jutott a DAC, de Balic lapos lövését bravúrral kivédte Popovics. A 80. percben Balic végképp negatív hőssé vált: eladott labdája után gyors támadást vezettek a szerbek, Ricardo pedig eldöntötte a továbbjutás kérdését – 0:2.

Balic korrigálhatott volna, de szabadrúgása a 85. percben csak centikkel szállt fölé. A lövés a hálót súrolta, és a mérkőzés legmegmosolyogtatóbb jelenete volt, ahogy a gyerekszektor megtévesztett ifjú tagjai önkívületben vagy egy percen keresztül gólt ünnepeltek.

0:2-nél a DAC már nem hitte el, hogy gólt lőhet, az utolsó percekben szinte semmi érdekes nem történt a pályán.
A rutinosabb vendégek így megérdemelten, kettős győzelemmel jutottak tovább a konferencialiga harmadik fordulójába.

Érdekes

DAC–Partizan 0:2 (0:1)

Góllövők: Pantics (20.), Gomes (80.)

Játékvezető: Bieri (svájci), 4085 néző.

Sárga lap: Beszkorovajnij, Vera, Nicolaescu ill. Urosevics, Vujacic, Pantics, Jojics

DAC: Jedlička–Kružliak, Beszkorovajnij, Brunetti–Vera (81. Rymarenko), Njie (70. Moumou), Schäfer, Nebyla (46. Balic), Ciganiks–Divkovic (81. Nicolaescu), Sharani (56. Taiwo).

PARTIZAN: Popovics–Lutovacs, Vujacic, Sanicanin, Urosevics–Zgyelar, Jojics (70. Scsekics)–Markovics (61. Jovics), Natcho (61. Holender), Pantics (85. Milovanovics)–Ricardo (85. Pavlovics).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?