Kalmár még nem tudja, május után hol folytatja

Kalmár Zsolt

A DAC-szurkolók voksolása alapján Kalmár Zsolt volt a sárga-kékek legjobbja az őszi szezonban. Nem csoda, hogy a 2017-ben mutatott teljesítménye alapján bekerült a tíz legjobb magyar labdarúgó közé is. A 22 éves, kilencszeres magyar válogatott középpályást kérdeztük.

Milyen érzésekkel érkezett a gyülekezőre?

Ilyen hosszú téli szünetem még nem volt, így nagyon örültem, hogy újra találkozhatom a csapattársakkal. Nem tétlenkedtem az egy hónap alatt, ugyanis valamennyien egyéni edzéstervet kaptunk, én teljesítettem a számomra előírt adagot, így jó erőben várom az alapozást.

Milyen céllal vágnak neki a tavaszi idénynek?

Nem titkoljuk, hogy ki szeretnénk lépni a nemzetközi porondra. Először is a felsőházba kell bekerülnünk, aztán pedig megcélozzuk a dobogót. Kár, hogy az őszi idény utolsó négy meccse nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna, hiszen akkor a második helyről várhatnánk a tavaszi rajtot. 

Május végén lejár a kölcsönjátéka. Tudja már, hogy utána hol folytatja?

Még nem. A lipcseiekhez még másfél éves szerződés köt, ők rendelkeznek a játékjogommal. Lehet, hogy visszarendelnek, de az is könnyen előfordulhat, hogy maradok. Én nagyon jól érzem magam Dunaszerdahelyen.

A lipcseiek látták a DAC valamelyik őszi bajnokiját?

Igen, itt voltak a Slovan elleni rangadón, a meccs után elbeszélgettünk, nagyon pozitívan értékelték a játékomat.

Tavaly júniusban az oroszok ellen szerepelt utoljára a válogatottban. Találkozott már az új szövetségi kapitánnyal?

Georges Leekens járt Dunaszerdahelyen, konkrétan a november végi, nyitraiak elleni találkozón. A meccs után elbeszélgetett velünk, a DAC magyar légiósaival. Tavasszal úgy akarok focizni, hogy visszakerüljek a válogatottba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?