Iráni szurkolók zavarták meg a portugálok pihenését

Cristiano Ronaldo

Iráni szurkolók zavarták meg a portugál labdarúgó-válogatott tagjainak pihenését az oroszországi világbajnokságon.

Egy portugál televíziós társaság arról számolt be, hogy a válogatott sztárja, Cristiano Ronaldo az együttes szállodájának ablakán keresztül különböző gesztusokkal kérte az iráni drukkereket, hogy maradjanak csendben, de néhány tucatnyian még hétfőn reggel is hangosan énekeltek, zenéltek a Szaranszk belvárosában álló hotelnél.
   

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint vasárnap este kapták az első hívást a zavart keltő irániakról, akiknek első hulláma Ronaldót akarta látni. A portugál játékos eleget is tett a kérésüknek, majd meggyőzte az iráni drukkereket, hogy távozzanak.
   

Ezt követően viszont második hullámban is megérkeztek az irániak, ők azonban már hangoskodtak, énekeltek, eszükbe sem jutott elmenni vagy éppen csendben maradni, a lelkesedésük pedig több órán át kitartott.
   

"Kedvelem Cristiano Ronaldót és a portugál válogatottat, de fontos mérkőzést játszunk ellenük, nekünk szurkolóknak meg kötelességünk mindenben segíteni a csapatunkat, amiben tudunk" - mondta Mehdi Fajez, az egyik iráni drukker, civilben informatikai szakember. Hozzátette: internetes üzenetekből értesült honfitársai ötletéről, hogy az ellenfél megzavarásával, fárasztásával kedvenceiknek nagyobb győzelmi esélyei legyenek.
   

Montreh Fayoud, egy iráni női szurkoló ezzel szemben elmondta: vacsoráról tartottak a szállásuk felé, amikor honfitársaikra lettek figyelmesek. Természetesen csatlakoztak hozzájuk, de miután világossá vált előttük a csoportosulás célja, azonnal távoztak, mert nem értettek vele egyet.
   

A vb-n az iráni és a portugál válogatott a B csoport harmadik fordulójában mérkőzik meg egymással. A hétfő (ma) esti összecsapáson a továbbjutás a tét: a portugálok 4, az irániak 3 ponttal állnak a csoportkör zárása előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?