Hosszú Katinka továbbra is Shane Tusuppal edz

Hosszú Katinka
Budapest |

„Nehéz időszak áll mögöttük a magánéleti krízis miatt, de megpróbálják az adott helyzetből a legtöbbet kihozni” – mondta a molcsapat.hu oldalnak  Hosszú Katinka.

Az úszónő először nyilatkozott azóta, hogy hónapokkal ezelőtt válságba jutott a házassága edző férjével, az amerikai Shane Tusuppal.

Azóta nem indult versenyen, még nem tudja, mikor fog legközelebb versenyezni, s a jövő heti országos bajnokságot is kihagyja. „Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten. Átbeszéltük a versenyzési stratégiát is, és úgy gondoljuk, hogy az országos bajnokság most nem fér bele” – szögezte le.

Azt is elmondta, szerencse a szerencsétlenségben, hogy az idei év viszonylag üres az úszásban, hiszen az augusztusi Európa-bajnokság a fő esemény, és a budapesti világkupa-verseny októberben.

Hosszú elárulta: nem okozott gondot neki, hogy szokatlanul hosszú ideig nem versenyzett, sőt kifejezetten szüksége volt egy kis feltöltődésre.

Jól esett ez a pihenő időszak. Az elmúlt öt évben nem volt egyetlen teljes hetem, ami pihenéssel telt volna. Nem mondom, hogy bármit másképp csináltam volna, de most, hogy leálltam egy időre, rájöttem, mennyire szükségem volt erre a pihenésre. Szerencse, hogy pont most történt, ami történt.

Kijelentette, készül a 2020-as tokiói olimpiára. „Nekem Tokió azért nagy cél! – szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?