Helytállt, de kikapott a Vidi az Európa Ligában

Vidi FC
Budapest |

A labdarúgó Európa Liga csoportkörének első mérkőzésén a Vidi hazai pályán, a budapesti Groupama Arénában 2:0-s vereséget szenvedett a fehérorosz BATE Boriszovtól.

A szlovák Tomáš Tujvel ebben a szezonban először védte a Vidi kapuját. A mezőnyben pedig így álltak fel a székesfehérváriak: Fiola, Juhász, Vinicius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov – Kovács, Scsepovics, Milanov. Jobban kezdett a Vidi, Kovács „Kiskokokó” István már az ötödik percben megeresztett egy veszélyes lövést. Ezután gyengült az iram, és jobbára mezőnyjáték folyt. A hangulatra azonban nem lehetett panasz. A Boriszov szurkolók az egész meccsen kitettek magukért, végig énekelték és buzdították a csapatukat. A hazai nézők kissé határozatlanok voltak, egy-egy szép megmozdulást ugyan megtapsoltak, de nem volt folytonos szurkolás az első félidőben.

A félidő második része vendég helyzettel kezdődött, Ivanics lőtt, de Tujvel a helyén volt. A 27. percben azonban már a szlovák kapus is tehetetlen volt. A fiatal finn Tuominen könnyedén rázta le magáról Fiolát és Viniciust majd kilőtte a jobb alsó sarkot. Ezután magasabb fokozatra kapcsolt a Vidi. Először Nego húzott el a jobb szélen és laposan gurított vissza Kovácsnak, aki kapu fölé lőtt. Majd egy szabadrúgásból Stopira fejjel veszélyeztetett. Ismét Kovács volt az, aki befejezett egy akciót. Scherbitskinek kellett nyújtózkodnia, hogy elérje a löketet. A félidő azonban ismét egy Tuominen lehetőséggel ért véget.

A második félidő elején Polyakov borzolta a kedélyeket azzal, hogy egy ártalmatlannak tűnő szituációban lent maradt a gyepen, majd a vendég támadásnál felállt, majd miután az véget ért ismét lecsüccsent a gyepre.

Galéria

Sokadik szabadrúgásból sem tud semmi veszélyt teremteni a Videoton. Kovács beadásai ártalmatlanul száltak bele Scherbitski kezébe, vagy akadtak el a BATE védőkben. Az 55. percben Stopira lőtte be laposan a labdát, Scsepovics elől tisztáztak a védők. A kapus már verve volt. Igaz a dán játékvezető lest jelzett. Az ellentámadásból Ivanics tekert veszélyesen Tujvel a kapuja mellé. Ismét vendég helyezet: egy szabadrúgás után Filipenko csúsztatott, de Tujvel a helyén volt. A félidő közepét megnyomta a Vidi, beszorította ellenfelét a saját tizenhatosa elé, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

Egy nagyobb helyzettel jött ki a szorításból a BATE, Stopirát forgatta meg a vendég támadó, de a beadását blokkolták a fehérvári védők. Nem sokkal később Vinicius és Tujvel majdnem összehozott egy gólt. A védő röviden fejelte haza, a kapus éppen eltudta csípni a támadó előtt a labdát. Válaszként Stopira cselezte be magát az ellenfél tizenhatosába, de az alapvonal közbe szólt. Erre már megjött a hazai szurkolók hangja is. Remek kupahangulat alakult ki a Groupama Arénában.

Szűk 10 perccel a vége előtt Scsepovics fejelt kapura, pont Scherbitski kezébe. Támadott a Vidi, de igazán nagy helyzetet nem tud kidolgozni.

A 85. percben eldőlt a találkozó, egy szabadrúgás után teljesen üresen kapta a labdát a vendég Filipenko, aki Tujvel mellett a kapu bólintott. A csereként beállt Volodko pedig 3:0-ra is növelhette volna a vendég előnyt, de Tujvel nagyot védett. A 93. percben még Berecz eresztett meg egy lövést, ami nem sokkal ment a kapu fölé. Ezek az átlövések hiányoztak a Vidi játékából az egész mérkőzésen. Az utolsó percre még egy kiállítás volt, második sárgával Filipovicot küldte ki a bíró.

A székesfehérváriak tisztesen helytálltak, de Kovácsik, Huszti és Lazovics hiányát nem bírta el a MOL Vidi, így az L csoport az első mérkőzését 2:0-ra elvesztette a fehérorosz BATE Boriszov ellen. A csoport második meccsén a Chelsea egy korai Willian góllal 1:0-ra győzött a PAOK otthonában.

A székesfehérvári együttes két hét múlva Londonban, a Chelsea ellen lép pályára 21:00-kor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?