Háromgólos hazai siker és három piros lap a gömöri–nógrádi derbin

rs lc
Rimaszombat |

Sorozatban negyedik meccsükön maradtak veretlenek a rimaszombatiak, akik a közép-szlovákiai III. labdarúgóliga gömöri–nógrádi derbijén 3:0-ra győztek a losonciak ellen. A vendégektől három játékost is kiállítottak, de a harmadik piros lap után már nem esett gól.

A rimaszombatiak a gyatra szezonkezdet után a fülekiek elleni 2:1-es győzelemmel elkapták a fonalat, kétszer remiztek idegenben (Oravské Veselé 3:3, Liptovská Štiavnica 1:1). De a II. ligás Podbrezová farmcsapataként működő losonciak is jó formában várhatták a derbit, zsinórban négy győzelem után utaztak Rimaszombatba.

A hazaiaknak ráadásul nélkülözniük kellett Igor Ponomarjovot (az ukrán hátvéd az előző bajnoki 10. percében összefejelt az ellenféllel, több öltéssel kellett összevarrni a fejbőrét, és mivel agyrázkódása volt, már haza is utazott, ősszel már nem játszhat), az eredetileg a kezdőcsapatba szánt Jozef Šulek pedig közvetlenül a meccs előtt közölte, hogy betegség miatt nem tudja vállalni a játékot.

A mérkőzés egy óriási losonci ziccerrel indult, amit a fiatal Gregor Krisztián egészen elképesztő mozdulattal védett ki. Nem sokkal később a hazai Kevin Lavrík maradt lent a térdét fájlalva, de hosszas ápolás után végül visszatért a pályára. A hazaiak vezetőedzője, Tomáš Boháčik már melegített, hátha be kell állnia… „Kevin már az előző meccsen is kapott egy hasonló rúgást, de ahogy akkor, most is összeszorította a fogát, és végigjátszotta a meccset. Fel is lélegeztem, mert hajnali fél négykor keltem, mentem munkába, nem nagyon bírtam volna játszani” – jegyezte meg már a meccs után Boháčik.

A rimaszombati tréner elégedetten értékelhette a mérkőzést, mert a kezdeti nehézségek után a csapata kontrollálta a játékot. A 31. percben Fajčík egy jó kiugratás után egyedül szépen végigvitt egy akciót, s megszerezte a vezetést – 1:0. Az első félidő hosszabbításában a losonci Mader, akinek már volt sárga lapja, nagyon látványosan húzta vissza Juhász Csabát a mezénél fogva, úgyhogy számára véget is ért a meccs.

A második félidő elején Juhász Csaba mezének strapabírását Hornyák tesztelte a tizenhatoson belül: az anyag a rángatás ellenére sem szakadt el, de a bíró tizenegyest ítélt, s mivel Hornyáknak is ez volt a második sárgája, ő is pirosat kapott. A büntetőt a csapatkapitány Vasilko bevágta – 2:0, néhány perccel később pedig Lavrík beadása után Juhász még csak a kapufát találta el, de Fajčík másodszorra a hálóba lőtt – 3:0.

A losonciak kínjait tetézve a már szintén sárgalapos Pipíška a bíró orra előtt páros lábbal felrúgta Vasilkót, így villant a harmadik piros.

Háromszoros emberelőnyben azonban a rimaszombatiak nagyon visszaálltak. A nézők szerették volna, ha csapatuk megsemmisítő vereséget mér a losonci riválisra, de már szinte kapura lövést is alig láttak, ezért paradox módon a szezon második rimaszombati győzelme után néhányan azt kiáltozták az utolsó percekben: „Szégyen, szégyen!” A hangulatot azért valamelyest javította Fajčík, aki közvetlenül a lefújás előtt még lőtt egy felső kapufát.

„Hét mezőnyjátékos ellen nem olyan egyszerű játszani, a játékosok nem számítanak ilyen szituációra. Kicsit bánt, hogy néhányan kevesellték a háromgólos győzelmet, mert azért nem olyan egyszerű még ilyen fölényben sem gólokat rúgni. Én elégedett vagyok, a csapat dicséretet érdemel” – nyilatkozta Boháčik, hozzátéve, azért sem hajtotta jobban a játékosait, nehogy valakit közülük is kiállítsanak, mert a sérültek miatt így is sokszor improvizálnia kell az összeállításnál.

„A piros lapok természetesen befolyásolták a meccset, de a szabálytalanságokat kiváltó helyzetekhez a mi játékosaink aktivitása kellett. Ha az ellenfél fegyelmezettebb lett volna, akkor nem lett volna ennyi kiállítás, de ez már az ő dolguk. Ha egyenként megnézzük a piros lapokat, láthatjuk, hogy mindhárom jogos volt” – jegyezte meg Boháčik.

A vendégeket irányító Miroslav Kéry nem akarta értékelni a meccset. „Nincs mit értékelnem. Tovább kell lépnünk. Sajnálom, hogy három játékosomra nem számíthatok a következő meccsen” – mondta szűkszavúan a tréner, aki korábban Rimaszombatban is edzősködött. Kissé feldúltan hozzátette, soha nem kapott semmilyen csapata három piros lapot, nem is emlékszik ilyesmire.

Egyébként 22 éve, az 1997/98-as szezon őszén, amikor a rimaszombatiak az élvonalban szerepeltek, a ligetiek elleni hazai meccsük ideges végjátékában öt piros lapot osztott ki a játékvezető: hármat a hazaiaknak, kettőt a vendégeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?