Férfi vízilabda világliga - Legyőzte az oroszokat és csoportelső a magyar csapat

vízilabda
Győr |

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel biztosította csoportelsőségét a világliga selejtezőjének A jelű négyesében. Märcz Tamás csapata március 12-én Málta vendégeként zárja a csoportkört.

 

Märcz Tamásnak a találkozó előtt kényszerűségből többször is változtatnia kellett a keret összetételén, és a szakember hangsúlyozta, a biztos védekezés kialakítása a legfontosabb, hiszen ez az, amit rövidebb idő alatt lehet begyakorolni. Hozzátette, támadásban a játékosok egyéni tudásában bízik.

Úgy tűnt, hogy a játékosként olimpiai bajnok szakvezetőnek minden kívánsága teljesült: védekezésben összeszedettek voltak a magyarok, elöl pedig láthatóak voltak a kapitány által is említett egyéni megoldások, így a nagyszünetben háromgólos volt a különbség (6-3).

A harmadik negyedben az oroszok két könnyű góllal kerültek lőtávolba (7-5), azonban a játékrész vége újra a magyaroké volt, s négygólos hazai előnnyel indult az utolsó nyolc perc.

A zárófelvonásra mintha elvesztette volna a ritmust a magyar válogatott, a támadások befejezésébe hiba csúszott, az oroszok pedig kihasználták a védekezésbeli könnyelműségeket, így egy csapásra nyílt lett a találkozó (9-8). A hazai szurkolókat végül két perccel a dudaszó előtt Sedlmayer Tamás nyugtatta meg, miután lehetetlen szögből lepte meg az orosz kapust, eldöntve ezzel az összecsapást.

A világliga európai selejtezőjében négy csoportban zajlanak a küzdelmek, mindenhonnan az első kettő jut az Európa Kupa nyolcas döntőjébe, ahonnan az első három mehet majd a világligára. Az Európa Kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Zágrábban.

 

Érdekes

Férfi világliga, A csoport, 5. forduló:

Magyarország-Oroszország 10-8 (4-1, 2-2, 3-2, 1-3)
--------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Sedlmayer 3, Varga Dénes 2, Vámos, Erdélyi, Bátori, Manhercz, Német 1-1

 

A csoport:

1. Magyarország (már továbbjutott) 14 pont/5 mérkőzés, 2. Oroszország 9/5, 3. Németország 4/4, 4. Málta 0/4

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?