Bővült a kínálat a füleki sportnapon

foci
Fülek |

Megmozgatni az ifjúságot, minél több embert kicsalogatni a versenypályára – ez a fő küldetése a nógrádi városban évente ismétlődő sportnapnak, melyen újabb felvonása szombaton lesz a Füleki TC sporttelepén. 

Négy sportágban lesznek versenyek, és más meglepetés is vár a jelenlévőkre, tudtuk meg Visnyai Attila főszervezőtől, aki egyben az FTC elnöke és a város alpolgármestere is. „Délelőtt fél kilenckor kezdünk egy közös megnyitóval, ahol elmondom a sportnap jelentőségét, és azt, hogy mit szeretnénk ezzel elérni városunkban – kalauzol a programba a főszervező. – Fociban már hagyományosan párhuzamosan két torna is zajlik a polgármester kupájáért. Hat csapattal kezdődik az öregfiúk mérkőzéssorozata. Vendégeink: magyarországi testvérvárosunk, Szigethalom, továbbá Losonc, Ajnácskő, Buzita, a füleki Balex Trade csapata, s természetesen indul az FTC is. Lesz egy diáktorna is, mégpedig a négy helyi alapiskola felső tagozatos növendékeinek részvételével. Az FTC klubelnöki kupájáért folyik a teketorna, amelyen kétfős csapatok versengenek, nem csak helybeliek indulnak. Az atlétikai viadal a füleki alapiskolások alsó tagozatosait szólítja pályára. Az egyéni verseny mellett az iskolák sorrendjét is kihirdetjük. Ami újdonság, hogy idén lesz szkanderverseny is, mégpedig amatőröknek. Bárki jelentkezhet, s próbára teheti erejét. A sportágak kínálatának bővítésével növelni akarjuk a sportnap vonzerejét. És még két csemege: Nagy Cimet István erőművész bemutatja, hogy lehet elhúzni egy többtonnás kamiont, és a helyi önkéntes tűzoltók pedig felépítik akadálypályájukat, amit teljes felszerelésbe öltözve bárki kipróbálhat.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?