Andy Murray bukása és felemelkedése

Andy Murray

A US Open második napján öt férfi teniszező is 2:0-s szetthátrányból felállva nyerte meg a meccsét és jutott tovább a második fordulóba. Az öt játékos között ott van a skót Andy Murray is, aki Grand Slamen utoljára 2019 januárjában, az Australian Openen lépett pályára. 

Azon az ominózus AusOpenen, ahol az első fordulóban egy 4 óra 9 perces mérkőzésen kapott ki a spanyol Roberto Bautista Aguttól, majd bejelentette, hogy ha a csípője bírja addig, akkor Wimbledon után visszavonul. Elmondása szerint a csípőproblémái addig fajultak, hogy a cipőjét is alig tudta már bekötni, és azért fekszik újra kés alá, hogy a gyermekeivel egyáltalán játszani tudjon, nem pedig azért, hogy a profi karrierjét folytathassa.
Murray pokoljárása már évek óta tartott, a 2017-es szezont a júliusi Wimbledon után befejezte sérülés miatt, majd 2018 januárjában először műtötték meg a csípőjét. Szűk egy évvel az utolsó tétmeccse után visszatért, majd a hatodik meccsén ugyan három játszmában megverte a román Marius Copilt, de a győzelem után zokogva roskadt le a székbe. Akkor sokan azt hitték, hogy a visszatérésnek örül ennyire, de nem is tévedhettek volna nagyobbat! Ekkor tudatosult Murrayben, hogy a műtét sem használt, a fájdalom újra legyőzte őt, vagyis inkább hamarosan újra legyőzi őt. 2018-ban lejátszott még hét meccset – négyszer kikapott –, és így értünk el a 2019-es AusOpenhez, az Agut elleni vesztes meccshez és a nagy bejelentéshez, amikor könnyeivel küszködve elmondta, nagy valószínűséggel vége a karrierjének. 


A nyilatkozatából ugyan arra következtethettünk, hogy ő maga is hagyott kiskaput a visszatérésre, de senki sem gondolta volna, hogy kétszeres csípőműtét után visszatér még valaha. Szinte napra pontosan 7 hónappal az Agut elleni meccse után, 2019. augusztus 12-én azonban újra a pályán volt Cincinnatiban, és ugyan simán kikapott Richard Gasquettől, de teniszezett. Októberben az antwerpeni 250-es tornát pedig már megnyerte, két és fél évvel azután, hogy Dubajban begyűjtötte az utolsó trófeáját. A skót egyre jobb formába került, novemberben azonban ismét megsérült, ezúttal a medencéje. 
A múlt heti, New Yorkba áttelepített cincinnati tornán tért vissza, ahol legyőzte a világranglista 7. Alexander Zverevet, kedden pedig óriási csatában diadalmaskodott Josihito Nisioka ellenében is. A 49. japán megnyerte az első két szettet, sőt meccslabdája is volt. Murray innen állt fel, és fordította meg a meccset. Ez volt a 10. alkalom, hogy kettős szetthátrányból győzött, az első még 2006-ban volt Andi Ram ellen egy Davis-kupa-meccsen, az utolsó pedig a 2016-os Roland Garroson a cseh Radek Štěpánek ellen.


Néhány statisztikai adat a meccsről: 4 óra 39 perc hosszú volt, 4:6, 4:6, 7:6, 7:6, 6:4-re alakultak a szettek Murray szemszögéből. A skót 14 ászt ütött, 16 bréklabdából 11-et hárított (ezekben a kiélezett szituációkban nyújtotta a skót a legjobb teniszét a meccsen), és ami egészen elképesztő, 5,4 kilométert rohangált kétszeresen megműtött csípővel 33 évesen. Itt jön igazán képbe Andy Murray nagysága: volt világelsőként, háromszoros Grand Slam-győztesként, olimpiai bajnokként, 46 kisebb-nagyobb trófeával a háta mögött minden labdáért elindult. Lehetett az a vonal mögött méterekkel, vagy rövidítés a hálónál, nem volt számára elveszett pont. A meccs utáni győztes üvöltésében pedig benne volt az elmúlt évek minden keserűsége, csalódottsága és fájdalma. Olyan akaraterőről és elhivatottságról tett tanúbizonyságot, amely mindenki számára követendő példa kell, hogy legyen. 2020-ban, amikor a világot padlóra kényszerítette a koronavírus-járvány, amikor egy tenisztornát nézők nélkül, egy izolált buborékban vívnak, Andy Murray olyan magasságokba ért, amilyenre előtte kevesen voltak képesek. A szó legigazabb értelmében példamutató sportemberré és hőssé vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?