A Vidi újra bejelentkezett a bajnoki címért

Fradi

A Vidi kihasználta a Ferencváros botlását és már „csak” hat pont a hátránya a nagy vetélytárs mögött. A Haladás lassan készülhet az NB II-re.  Ez történt az NB I 21. fordulójában.

Ollózós gól a 93. percben

A Ferencváros uralta a Debrecen elleni mérkőzés első félidejét, és Dvali Lasha első NB I-es találatával a vezetést is megszerezte. A második játékrészben azonban a zöld-fehérek elkövették azt a hibát, amit az Újpest elleni derbin, túlságosan védték az egygólos előnyt. Ez most duplán megbosszulta magát, hiszen a hajrában előbb Tőzsér Dániel 11-esből szerzett góljával egyenlített a DVSC, majd a 93. percben a mindössze 18 éves Zsóri Dániel gyönyörű ollózós találatával begyűjtötte a három pontot a Loki.

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője a gólt követően hatalmas sprintbe kezdett. „Meg kellett ünnepelni a gólt, ami ráadásul nemcsak gyönyörű volt, hanem győzelmet ért – kezdte a Loki szakvezetője. – A második félidőben már sikeresen támadtuk le a Fradit, több labdát szereztünk. Egy jó mérkőzésen nagyon fontos három pontot szereztünk. Büszke vagyok a játékosaimra, így kell hozzáállni egy rangadóhoz, a 18 éves Zsóri Dániel pedig felejthetetlen gólt szerzett.

Szergej Rebrov, a Ferencváros ukrán mestere érthető módon már nem volt ennyire elégedett. „Egy gól után nem szabad leállnunk, mert ez lesz a vége. Megértem a szurkolókat, hogy elégedetlenek, én is az vagyok. Blazic sérülés, míg Böde betegség miatt hiányzott a mérkőzésről. Veszítettünk ugyan, de még így is jelentős az előnyünk – zárta Rebrov.

„Nem tetszik a tabella”

A Vidi százszázalékosan kihasználta a Fradi botlását. A székesfehérváriak az első pillanattól nekiestek az MTK-nak és negyedóra után akár 4:0-ra is vezethettek volna, a ziccerek közül azonban csak kettőt értékesítettek, de így is eldöntötték a mecset. A szünetig még egyet berámoltak a vendégek, a második játékrészben jobbára az eredmény tartására törekedtek. A csereként beállt Torghelle Sándor góljával az MTK ugyan szépített, de a Vidi győzelme nem forgott veszélyben, így hat pontra csökkentette hátrányát a Ferencváros mögött.

Marko Nikolics, a Vidi edzője a magabiztos győzelem ellenére sem örült mindennek. „Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben sok helyzetet kidolgoztunk, három gólt szereztünk, míg a másodikban túlságosan kényelmesen futballoztunk. A győzelem ellenére nem tetszik a tabella, de bízom benne, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányunkat. Erre azonban csak az első félidőben látott Vidinek van esélye.

Közeledik a másodosztály

Nagyon nem megy a Haladásnak, ezúttal a Mezőkövesdtől szenvedett vereséget a szombathelyi gárda, ráadásul hazai pályán. A Hali felkészülése nem volt zökkenőmentes a bajnoki mérkőzésre, hiszen három nappal a meccs előtt a szakmai stáb kirakta a keretből Halmosi Pétert, a csapat válogatott védőjét. Halmosinak az volt a bűne, hogy az edzésen keményen és vulgárisan viselkedett egyik csapattársával szemben. A Haladás újabb vereségével már 14 pontos hátrányba került a bennmaradást jelentő 10. helytől.

Érdekes

A forduló nyertese: Zsóri Dániel (DVSC)

A 18 éves támadó nem álmodhatott volna jobb debütálásról. Herczeg András a hajrában küldte be játékosát, majd a 93. percben 1:1-es állásnál 14 méterről hatalmas gól ollózott Dibusz Dénes kapujába, amivel a Loki legyőzte a Ferencvárost.

Érdekes

A forduló vesztese: Dibusz Dénes (Ferencváros)

Az FTC válogatott kapusának alig volt dolga Debrecenben, a mérkőzés utolsó tíz percében azonban mégis főszereplővé vált. Előbb elütötte Bódi Ádámot a tizenhatoson belül, a megítélt 11-est Tőzsér Dániel magabiztosan értékesítette. A hosszabbításban pedig egy újonc ollózott a kapujába, amivel vereséget szenvedett csapata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?