A kreativitás és a belső vezér is hiányzott a DAC-ból

ružomberok gol

A vásári hétvégén hazai pályán kapott ki a DAC 1:0-ra a rózsahegyiektől, a három pont sorsáról egy rögzített helyzet döntött. A sárga-kékek főleg az első félidőben fociztak gyengén, de szünet után sem tudtak gólt lőni. Hyballa szerint csapatának gondja van a védekező ellenfelekkel szemben, Vida Kristopher szerint a zsolnaiak ellen több keresnivalója lesz a DAC-nak.

Keserűre sikeredett a vásári hétvége a DAC-drukkerek számára: miközben a MOL Aréna lelátói mögött pörgött a körhinta és fel-le járt a „kalapács”, a pályán a sárga-kékek nem találták az ellenszert a rózsahegyiek ellen.

Az első félidőben kifejezetten ötlettelen és monoton focit játszott a DAC, és kevéssel a szünet előtt gólt is kapott: Kosztadinov ívelt be a kapu elé egy szabadrúgást, Mojžiš jól helyezett, kemény fejesével szemben pedig Jedlička tehetetlen volt. A szünet után feljavult a DAC, a cserék is segítettek (előbb Taiwo, majd Čmelík és végül a már felépült Connor Ronan is beállt), de gólt nem tudtak lőni a sárga-kékek: Ramirez látványos ollózása mellément, Beszkorovajnij jó fejese pedig a felső lécről jött ki.

Boldog rózsahegyiek

A lefújás után a rózsahegyiek önkívületben ünnepeltek – a tavalyi szezon bronzérmese az első fordulóban győzött, azóta viszont hét mérkőzésen csak három pontot szerzett, három döntetlennel, így már azt rebesgették, Ján Haspra vezetőedzőnek mennie kell. A nyáron távozó David Holoubek helyét átvevő szakvezető a meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, ha a DAC-ot irányító Peter Hyballa tudná, milyen fontos volt ez a győzelem a rózsahegyieknek, talán nem is lenne annyira csalódott a vereség miatt. „Én mindig össze vagyok csomagolva, tudom, hogy bármikor bármi történhet – mondta a vendégek edzője, amikor arról kérdezték, fel volt-e készülve rá, hogy véget érhet a szerepvállalása a rózsahegyieknél. – Megváltoztattuk a játékrendszerünket, ezzel talán megleptük az ellenfelet. A dunaszerdahelyieknek van egy sajátos stílusuk, amit nagyon nagyra tartok, de igyekeztük ezt a megfelelő hozzáállással és elszántsággal eliminálni.”

Kritikus Hyballa

„Ez egy döntetlenszagú meccs volt, de az ellenfél gólt rúgott, mi meg nem – kezdte értékelését Hyballa. – Ez volt talán a legrosszabb félidő, amit itt láttam, a csapat fáradt volt a passzoknál, nem sprinteltek az üres területekre, nem tudták megszerezni a lepattanókat… Ha rosszul játszol, akkor az egyetlen reményed, hogy kihúzd valahogy gól nélkül a szünetig, de megint az ellenfél szerzett vezetést, nagyjából huszonötödször, amióta itt vagyok... A második félidőben már jobbak voltunk, de hiába volt legalább 20 rögzített helyzetünk a kapu előtt, nem tudtunk belőle sokat kihozni.”

Hyballa szerint nem lepte meg csapatát, hogy 4-4-2 helyett 5-3-2-t játszott az ellenfél. „A kezdőcsapatukat látva már tudtuk, hogy öt védővel állnak fel, szóval egy kicsit a Senicáéhoz hasonlít a játékrendszerük. Múlt héten ilyen szisztéma ellen játszottunk, a játékosok tudták, hogy mit kell tenniük. De a pozíciós játék nem volt az ideális, és labdakezelési problémáink is voltak. Az első félidőben egyáltalán nem voltunk frissek, erőteljesek. De az edzéseken soha nem az ellenfél játékrendszerére készülünk, hanem a saját elveinkre építünk, mert azt sose lehet tudni, hogy az ellenfél mivel áll elő.”

Dominik Kružliak, a rózsahegyiek korábbi csapatkapitánya, aki nyáron érkezett a DAC-ba, viszont azt mondta, kicsit meglepte egykori csapata új szisztémája. „Teljesen mást játszottak, mint az én időmben” – mondta szűkszavúan Kružliak.

Kristián Koštrna, a DAC csapatkapitánya arról beszélt, kevés volt a mozgás a pályán, és a DAC-nak az sem kedvezett, hogy a MOL Arénának jelenleg nem ideális a gyepszőnyege.

Hova lett a rock and roll?

Ha ez a csapat képes hengerlő rock and roll focit játszani a Slovan ellen, akkor miért szenved a fülekiek vagy a rózsahegyiek ellen? – tettük fel a kérdést Peter Hyballának, a DAC szakvezetője pedig rövid gondolkodás után így válaszolt: „Mondhatnám a sablonszöveget, hogy ilyen a foci. De tény, hogy gondjaink vannak az olyan csapatokkal szemben, amelyek védekező felfogásban állnak ki ellenünk. Nincsenek olyan igazi cselező típusú játékosaink, akik egy az egy elleni akciókat vállalnának. Az első félidőben hiányzott a tempó, a gyorsaság a labdajáratásnál. Talán több megoldást kell adnunk a játékosoknak, hogy mit kezdjenek az ilyen védekező ellenfelekkel, mert csak a Slovan és a zsolnai csapat akar velünk focizni, a többiek védekeznek. Ráadásul a pontrúgásokból sem tudunk gólokat szerezni, pedig Fábry személyében már van is egy olyan játékosunk, aki jól meg tudja játszani ezeket, de a kupameccsen is hasonló gondjaink voltak.”

Hyballa azt is kiemelte, hiányolt egy vezéregyéniséget a pályán, aki magára vállalná a felelősséget, a többieket is biztatja, és belülről ad erőt a csapatnak.

Valami nem stimmelt

Vida Kristopher az előző bajnokit egy nagyszerűen eltalált lövéssel egymaga eldöntötte, és a liptóiak ellen is próbálkozott, de most nem sikerült gólt rúgnia. „Kaptunk egy szerencsétlen gólt, megint hátrányba kerültünk, ezáltal az ellenfél még mélyebben védekezett, mi pedig nem tudtuk feltörni őket. Nem volt elég kreativitás a játékunkban, valami nem stimmelt, hogy kijátsszuk azokat a helyzeteket, amiket szoktunk” – mondta a magyarországi játékos.

„Nyilván más stílusban játszik a Ružomberok, mint a Slovan, nekünk jobban megfelel, ha az ellenfél kijjebb jön, és nem a saját kapuja előtt védekezik” – magyarázta Vida Kristopher.

A következő fordulóban a zsolnaiakat fogadja a DAC, az ötgólos Vida abban bízik, hogy ellenük sikeresebb lesz a csapata: „Az a játék jobban fekszik nekünk, reméljük, jobban fogunk focizni a földön, összejönnek a kispasszos dolgok. Szerintem a zsolnaiak ellen több keresnivalónk lesz. Most is hajtottunk, a csapat megpróbált mindent megtenni, folyamatosan szögleteket harcoltunk ki, de egyszerűen nem jött a gól.”

A DAC-ra a zsolnaiak elleni vasárnapi hazai bajnoki előtt még hét közben is vár egy tétmeccs: a sárga-kékek szerdán este 18 órakor Szakolcán az V. ligás Radimov együttese ellen lépnek pályára a Slovnaft Cup 4. fordulójában, a tét a 16 közé jutás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?