Pénteken országszerte borult lesz az égbolt, délután azonban északnyugat felől fokozatosan felszakadozhat a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok közt alakul, északon azonban fagypont körüli értékeket mutatnak majd a hőmérők. Éjszaka 0 és -4 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton a déli országrészben 4-8 fok lesz, északabbra 2 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Borongós időjárás valószínű. Északon és keleten havazhat, eső csak néhol fordul majd elő.
Sokmilliós villa, nonprofit „cselédség“, de ha kell, úgy tűnik, a legjobban a minimálbérért dolgozó alkalmazottakon lehet spórolni. Átveréssel fűszerezett leépítés ügyvezető módra. Mint arról tegnap írtunk, Szabó Zoltán, a saját bevallása szerint egész életében az oktatásügyben dolgozó, és emellett csak nonprofit szervezeteket menedzselő tanárember pazar villában lakik Komárom egyik előkelő részében.
Tanárként dolgozott, majd különböző közéleti, nem profitorientált szervezeteket vezetett. Ennek ellenére 47 áras telken, több mint tíz millió koronát érő házat építtetett, melyet cselédség lát el. Szabó Zoltán esetében úgy tűnik, a rendszámüzérkedés csak a jéghegy csúcsát képezte.
Szabó Zoltán, a Ganador Kft. tulajdonosa és a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján hivatalos igazolásokkal kívánta igazolni, hogy cége nem regisztrált magyarországi cégek számára gépjárműveket. Arra a kérdésre, akkor mivel magyarázza a munkatársai által adott készséges útbaigazítást, kitérő válaszokat adott.
Két, egymástól különböző ügyet mos össze az Új Szó "rendszámbizniszről" szóló cikke Daróczi Dávid magyar kormányszóvivő szerint. Az egyik ügy arról szól, hogy magyar autókra szlovák rendszámot szereznek azért, hogy Magyarországon ne kelljen adót fizetni; a másik ügy viszont a révkomáromi Selye János Egyetemért Alapítvány magyarországi támogatásával kapcsolatos - mondta a kormányszóvivő a pozsonyi Új Szó szombati számában megjelentekkel kapcsolatban.
Továbbra is nyitott egy sor kérdés a Selye János Egyetemért Alapítvány (SJEA) által kezelt Danubius Kollégium és az alapítvány vezetőjének vállalkozása kapcsán. Szabó Zoltán helyreigazítást kér olyasmiért, amit nem állítottunk, Bauer Edit szerint a kuratóriumnak elég Szabó becsületszava, a magyar miniszterelnöki hivatal pedig gyorsan be is fejezte a vizsgálódást.
A Selye Alapítvány vezetőjét az intézmény névadója is megdicsérhetné: kft.-je stresszmentesen intéz szlovák rendszámot magyarországi ügyfeleknek. A komáromi egyetemhez közeli Pro Selye Univerzitas alap tulajdonában lévő épületben magyarországi cégeknek az ottani adórendszer megkerülését segítő szolgáltatásokat nyújtanak.