Richter: a 170 ezer munkanélküliből 100 ezer roma

Ján Richter

Több mint 1,2 millió eurót osztott szét a kormány tegnapi kihelyezett ülésén, melyet a leszakadó régiók egyikében, Svidníkben tartott.

A régió felzárkóztatásáért a kabinet mintegy 92 projekt támogatására további 250 ezer eurót különített el. A kormány 2016 augusztusában hagyta jóvá a régió felzárkóztatására kidolgozott stratégiát, ebben egyebek mellett azt tűzték ki célul, hogy 2020-ig mintegy 1418 új munkahelyet alakítanak ki. Míg 2015 év végén a járásban 19,38% volt a munkanélküliségi ráta, addig idén július végére 12,03%-ra csökkent a munkanélküliségi mutató. A strukturális alapokból felhasznált forrásoknak köszönhetően 638 új munkahelyet alakítottak ki. Peter Pellegrini kormányfő elmondta, hogy új befektető letelepedéséről tárgyalnak, 430 ezer eurós állami támogatás fejében 30 új munkahely alakulhat a járásban. Egyeztetnek továbbá egy másik cég támogatásáról, mely jelenleg 100 embert foglalkoztat. Pellegrini meglebegtette a helyi ipari park létesítésének a lehetőségét is, ugyanakkor a régió egyik sajátossága, hogy jobbára kis- és közepes vállalkozók tevékenykednek, akik jobbára 2-3 alkalmazottat foglalkoztatnak. Ezért sem tudnak csatlakozni a régió felzárkóztatására kidolgozott stratégiához, ebben ugyanis feltétel, hogy a támogatás fejében legalább öt új munkahelyet kell kialakítani.

Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter állítása szerint a jelenleg nyilvántartott 170 ezer munkanélküli közül 100 ezer roma. Richter szerint a közmunkaprogramban néhányan fél év alatt képesek elsajátítani bizonyos munkarutint, és utána képesek érvényesülni is a munkaerőpiacon.

„Szlovákiában van olyan nagyvállalat, melyben minden ötödik alkalmazott roma” – közölte a miniszter. Ugyanakkor Ján Richter szerint a romák jelentős része nem akar dolgozni.

„Kitalálnak mindenféle betegségeket, nekik csak az a fontos, hogy az állam térítse helyettük az egészségbiztosítást”

– állította a tárcavezető. A minisztérium többféle intézkedéssel próbálja meg motiválni azokat, akik eddig nem mutattak hajlandóságot arra, hogy munkába álljanak. Például bizonyos feltételek mellett párhuzamosan kaphatnak szociális támogatást és fizetést, pontosabban minimálbért. Richter kijelentette, keresni fogja annak a lehetőségét, hogy további kedvezményekkel ösztönözzék munkára azokat, akik eddig nem akartak munkába állni. „Olyan körülményeket teremtünk, hogy minél több embernek legyen érdeke dolgozni. Például a lakhatási támogatást folyósíthatunk nekik” – magyarázta Richter. (ie, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?