A vízgazdálkodási vállalat vágatta ki a fákat Doborgaznál a Duna-parton

Duna-part
Pozsony |

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat vágatta ki a fákat Doborgaz és Dunacsún térségében, a Duna régi medrénél.

A Duna-ártéri Természetvédelmi Terület Igazgatóságának pozsonyi részlege az egyik közösségi oldalon bírálta a fakivágásokat. Rámutattak, hogy a fakitermelés miatt eltűntek a rendkívül értékes ártéri erdők, amelyek több veszélyeztetett és védett növényfaj élettereként szolgáltak, példának a ritka és értékes dunai csillagvirágot említették. A fakitermelés szerintük indokolatlan és ráadásul törvénysértő módon történt. Hogy a nehézgépek hozzáférhessenek a fákhoz, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói csökkentették a vízszintet a Duna régi medrében, ami miatt ezrével pusztultak el a halak. A Duna-ártéri Természetvédelmi Terület Igazgatósága ezért úgy döntött, feljelentést tesz az ügyben.

Kapcsolódó cikkünk

A vízgazdálkodási vállalat szerint szükséges volt a tömeges fakivágás. A Duna régi medre áradások idején, illetve akkor, amikor a bősi erőműnél nem a szükséges vízmennyiség folyik át, a Duna vizének elvezetésére is szolgál. Pavel Machava, a vállalat szóvivője közölte, mivel a közeljövőben javítani fogják a zsilipeket, sőt, magát az erőművet is, a Duna régi medrében fogják elvezetni a vizet. Szerinte, ha nem vágták volna ki a fákat, fennállt volna a veszélye, hogy a Duna régi medre nem lett volna képes elegendő mennyiségű vizet befogadni, ami miatt veszélybe kerülhettek volna a környékbeli községek. Közölte: minden szükséges engedélyük megvolt a munkához. Azt, hogy a Duna medrének a tisztítása hogyan függ össze a part menti fák kivágásával, nem taglalták. Stanislav Fialík kormánymegbízott sajtónyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy felröppent a hír: vízerőművek építését tervezik a Duna régi medrében. A kormánybiztos közölte, nem voltak tárgyalások gátak építéséről. „Nincs tudomásunk arról sem, hogy a magyar fél tervezne ilyen építkezéseket. Szlovákiában szakemberek csoportja foglalkozik a kérdéssel, odafigyelnek a környezetvédelmi szempontokra, az árvízvédelemre és a Duna energetikai lehetőségeire is. Mindezt természetesen szoros együttműködésben a magyar féllel és a szlovák szakemberekkel. A Duna régi medrének folyami duzzasztásáról csak a magyar féllel való tárgyalások után születhetne döntés, és csak a döntés után kezdődhetne el a megvalósítás. Pillanatnyilag nem folynak ilyen tárgyalások Magyarország és Szlovákia között” – tájékoztatta lapunkat Fialík.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?