Újra megpróbálták áthelyezni a készülő sportcsarnokot Dunaszerdahelyen

testület
Dunaszerdahely |

A régi mellett, vagy attól néhány száz méterre kapjon helyet az új sportcsarnok? Néhány héten belül másodszor merült fel az új, még építés előtt álló sportcsarnok áthelyezése Dunaszerdahelyen.

Kedd délutánra soron kívüli képviselő-testületi ülést hívott össze a város vezetése, amelynek egyetlen programpontja az új, közel 3500 férőhelyes sportcsarnok elhelyezése volt. Negyedóra alatt lezárult a dunaszerdahelyi képviselők legutóbbi ülése, amelynek összehívását a képviselők harmada kezdeményezte.

Aréna vagy zöldterület

A képviselők még januárban döntöttek arról, hogy a régi csarnok mellé építik fel az újat, amelyre korábban támogatást kapott a város. A két létesítmény összeköttetése szükséges ahhoz, hogy például nemzetközi tornákat is rendezhessenek a csarnokban. A vita elején nem volt egységes a testület, a beruházás miatt ugyanis ki kell vágni a szabadidőpark fáit, végül mégis támogatták a tervet. Petíció is indult a fakivágás miatt. Néhány hete felmerült, hogy a város 770 ezer euróért vásárolná meg a szomszédos telket, és oda szánnák a csarnokot, így megmenekülnének a fák. Ekkor az aláírásgyűjtést indító HelloSzerdahely Polgári Társulás tagjai is azt mondták, hogy felesleges néhány száz méterrel arrébb építkezni, inkább a zöld megoldások alkalmazásához ragaszkodnának.

Nem tárgyaltak

Március közepén került a képviselők elé az áthelyezés lehetősége, Hájos Zoltán polgármester előtte közölte hogy a város megvásárolhatja a fás park melletti területet, ott kaphatna helyet az új csarnok. A képviselők arra hivatkozva utasították el a terv megtárgyalását, hogy nem kapták meg az ehhez szükséges anyagot. A polgármester akkor lapunknak azt mondta, szerinte a képviselők elszabotálták a tárgyalást, mert nem akartak konfrontálódni.

Egyharmad vs. kétharmad

Most hét képviselő kezdeményezte az aréna elhelyezésével kapcsolatos januári határozat újratárgyalását. A beterjesztett anyag szerint a 770 ezer eurós telekvásárlásról és a csarnok áthelyezéséről döntött volna az önkormányzat. Mivel a január 12-én hozott döntés újratárgyalásáról volt szó, ezért a képviselők háromötödös többségének jóváhagyása kellett volna a téma megnyitásához. A jelen lévő tizenkilenc képviselőből azonban csak tízen támogatták a napirendi pontokat, így nem teljesült a feltétel. Horváth Zoltán képviselő, a készülő arénát üzemeltető Aréna DSZ vállalat egyik ügyvezetője a szavazás előtt kérte, hogy a polgármester közölje, kik kezdeményezték az ülés összehívását. „Nem lennének kételyeim, ha az elmúlt időszakban nem az zajlott volna, ami zajlikˮ – mondta Horváth, hozzátéve, hogy több beszélgetés után is úgy gondolta, hogy nyugalom van a sportcsarnok elhelyezése körül.

Nem marad zöld

„Olyan információhoz jutottam, miszerint a tervezett sportcsarnok mellé irodaházat építettek volna. Ezzel minden zöldterületet elvesztene a város. Azt akartam javasolni, hogy gondoljuk át a befektetővel az együttműködésünket, és tegyük érdekeltté abban, hogy alakítsunk ki ott zöldterületet, és maradjon meg a park” – indokolta az ülés összehívásának kezdeményezését Nagy Iván képviselő, hozzátéve, hogy az aréna eredeti elhelyezését támogatja, szerinte ugyanis nem lenne észszerű pár száz méterrel errébb tolni. A szóban forgó terület másik sarkában egy omladozó régi csarnok áll, Nagy azt mondta,azt is megvette már valaki,ott templom és parkoló lesz. Horváth Zoltán kitart a januári döntés mellett, lezártnak tekinti az elhelyezés kérdését. „A tizenkilenc jelen lévő képviselőből tizenhét szavazott igennel erre a feltevésre, ezáltal akkor lezárt egy olyan történetet, ami azóta többször újra lett nyitva. Nem tudom eldönteni, hogy sportcsarnokot akarunk-e építeni, vagy területet vásárolni, és a kettő közül mi a fontosabb? Én úgy gondolom, hogy a sportcsarnok építése” – jelentette ki Horváth Zoltán, aki szerint csak úgy lesz teljes értékű a komplexum, ha összekötik a két létesítményt, ezzel felértékelődik a régi sportcsarnok is. Egyelőre kérdéses, mikor nyithat meg az új sportcsarnok, folyamatban vannak a közbeszerzési eljárások, de azt, hogy meddig tart majd az építés, Horváth Zoltán még nem tudta megmondani.

Minden marad

A keddi szavazás alapján egyelőre úgy néz ki, az eredeti helyén, a régi sportcsarnok mellett építhetik fel az új arénát. Az önkormányzat korábban radikálisabb zöld programot és faültetést ígért kompenzációként a beruházás áldozatául eső, rossz állapotban lévő fák helyett. „Mi a fák megóvásáért és a sportcsarnokot illető alternatív lehetőségek kereséséért indítottunk petíciót. A földterület megvásárlása és a sportcsarnok azon való felépítése azonban számunkra nem megfelelőˮ – regált a HelloSzerdahely a közösségi portálon a fejleményekre. Leszögezték, hogy „természet-, nem pedig ingatlan-befektető- barát projekteket szeretnének a városban”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?