Több ezer könyvet kellett kidobniuk a könyv hónapján

Könyvek
Érsekújvár |

A koronavírus-helyzet miatt hónapok óta olvasók nélkül maradt az Anton Bernolák Könyvtár, ám márciusban, a könyv hónapjában további megpróbáltatások elé néznek az intézmény dolgozói, 6800 szétázott könyvet kellett kidobniuk a konténerbe.

Az évek óta helyiséggondokkal küzdő megyei fenntartású Anton Bernolák Könyvtár könyvállományának egy része az alagsori termekben volt elhelyezve, amelyeket elárasztott a víz.

Könyvek a konténerbe

„Március 9-én a könyvtárunk kénytelen volt kihordani a szemétgyűjtő konténerbe a szétázott könyveket. Központunk könyvállománya ezáltal 6800 darabbal lett szegényebb” – tájékoztatták az olvasókat a könyvtár dolgozói az intézmény közösségi oldalán. A könyvtár szépirodalmi, valamint gyerekrészlegéről eddig a megrendelt könyveket a Törökszalasztó utcában lévő központban vehették át az olvasók. A válsághelyzetet még nehezebbé tette a mostani veszélyhelyzet, ezért az épületet lezárták. Továbbra is kölcsönözhetnek irodalmat az érdeklődők, de a városháza mögötti, szakirodalmi részlegen vehetik át a küldeményeket.

Felolvasás és vetélkedő

A könyvtár közösségi oldalán annak munkatársai csaknem napi rendszerességgel mutatnak be könyveket. Magyarul Benedek Elek meséiből olvasnak fel a gyerekeknek, irodalmi vetélkedőket hirdetnek, és különféle kézműves ötlettel látják el a családokat. Az egykor még járási, ma megyei könyvtár a múlt század ötvenes éveiben nyílt meg a városban, és 2000-ben vette fel Anton Bernolák nevét. A szakirodalmi részleg 2014-ig a városháza földszinti termeiben működött, majd egy utcával arrébb, az Agris egykori épületébe költözött át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?