Sorra kénytelen visszaadni az állami támogatásokat a nyitrai kórház

nyitrai kórház
Nyitra |

Sem az átjáróra kapott 300 ezer eurót, sem a helikopter-leszállópályára kapott kétmilliót nem tudták elkölteni.

Újabb jelentős állami támogatást kell visszaadnia a nyitrai kórháznak, mert a pénzt nem tudta határidőre elkölteni. Egy éve a sebészeti és a belgyógyászati pavilon közti átjáróra kapott 300 ezer eurót veszítette el, most a mentőhelikopterek leszállópályájának építésére megítélt kétmillió eurótól esik el.

A heliport építésére az egészségügyi minisztériumtól kapott kétmillió eurót tavaly decemberig kellett volna elköltenie a kórháznak, de mivel szerződést bontott a tervező céggel, lekéste a határidőt. „Sajnos nem tehettünk mást, mert a felelős személy nem teljesítette sem a szakmai kritériumokat, sem a repülőterek és helikopter-leszállópályák építésére vonatkozó előírásokat” – mondta Tatiana Timková, a kórház szóvivője. Arról, hogy a kivitelezőt milyen feltételek alapján választották ki, nem nyilatkozott.

A kórház ősszel új pályázatot hirdetett a heliport építésére, de a csúszás miatt az év végéig nem tudta elkölteni a kétmillió eurós támogatást, ezért a pénzt vissza kell utalnia a minisztériumnak. A heliport építéséről azonban nem mond le, mert a mostani leszállópályát a kórház udvarán csak napközben használhatják a mentőhelikopterek. Éjszaka máshol, többnyire a nyitraemőkei repülőtéren szállnak le és ezáltal meghosszabbodik a betegek szállításának ideje. „Saját költségvetésből fogjuk állni a heliport építését, már ki is választottuk a kivitelezőt és csak a minisztérium jóváhagyására várunk” – erősítette meg Timková.

Közben december utolsó napjaiban a tervezetthez képest féléves késéssel átadták a sebészeti és belgyógyászati pavilon közti átjárót is. A 61 méteres hídon az orvosok és a betegek is anélkül juthatnak át egyik épületből a másikba, hogy kimennének az udvarra. A sebészeti pavilonban található ugyanis a CT és a röntgen, sokan járnak ide vizsgálatokra, és a baleseti ügyeletről is sok beteget küldenek belgyógyászati vizsgálatra. Az átjárón hamarabb jutnak majd át egyik épületből a másikba, és az időjárás viszontagságainak sem lesznek kitéve.

A belgyógyászati pavilonban a lépcsőházban, a sebészeti pavilonban az orvosok szobái mellett alakították ki a bejáratot. Emiatt az intenzív osztály orvosait és az aneszteziológusokat a hatodik emeletre, a könyvtár és a számítógépes központ mellé költöztették, de előtte még ott is hő- és hangszigetelték a falakat, mivel az orvosi szobák közvetlenül a tető alatt vannak. A szigetelés 2081 euróba került, ezáltal az átjáró építése a járulékos költségekkel együtt már meghaladja az 515 ezer eurót. A kórház ezt is saját költségvetéséből állta. Eredetileg 498 ezer euróval számolt, de menet közben kiderült, a költségvetést növelni kell.

Mivel a kórház új pályázatot volt kénytelen kiírni, az átjáró építésére elnyert 300 ezer eurós állami támogatást, amelyet 2017. július végéig kellett volna elkölteni, visszaadta. Az építkezést saját költségvetéséből fedezte, mivel ugyancsak elengedhetetlenül szükségesnek ítélte meg. Tavaly februárban rakták le az átjáró alapjait, és eredetileg nyáron, majd októberben adták volna át – ebből lett december vége.

A kórházban továbbra is építkeznek, a belgyógyászati pavilonban 72 ezer eurós beruházással gyógyszertárat alakítanak ki. A tervek szerint ezt április közepén nyitják meg, de a biztonság kedvéért és nyilván a tapasztalatokból kiindulva a kórház vezetése máris kilátásba helyezte, hogy némi késésre számítani lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?